Fehérterror a Balaton partján: a fonyódi gyilkosságok emlékezete

Milyen volt az együttélés a zsidóság és a nem zsidó lakosok között az 1918-as összeomlást megelőzően? Hogyan változtatta meg a Károlyi-forradalom és a Tanácsköztársaság ezt az együttélést?

Fonyódon jellemzően uradalmi cselédek telepedtek le az 1750-es éveket követően, kereskedő-iparos réteg inkább a szomszédos Bogláron élt, köszönhetően a balatoni révnek, a Kaposvár felől érkező postaútnak, illetve az 1861-ben megnyílt déli vasúti megállónak is.

de létszámuk később sem haladta meg a 20-30 főt, a boglári mintegy 130 fővel szemben. Két jelentősebb, kiterjedt családról tehetünk említést, az első az 1850-es években megtelepedett Rosenberger-família, ennek alapítója az 1890-es évek derekára a Balaton kétharmadának a halászbérletét birtokolta amellett, hogy kocsmát, kereskedőüzletet és meglehetősen nagy földbirtokot is tulajdonolt. A másik az 1870-es években érkezett Sonnenschein család, kereskedő-hentes-mészáros tevékenységet folytattak az italmérés mellett, és ők is több telekkel rendelkeztek. A fonyódiak teljes békességben éltek ezekkel a családokkal, akik többeknek munkát is adtak, például a halászat területén. Sonnenschein Lipótra jellemző volt, hogy a kis szatócsboltjában rendszeresen hitelre vásárolhattak a fonyódiak, nemrégiben került hozzám a „beíró könyve”, amiben nyilvántartotta az 1910-es években azt, hogy ki-mikor mekkora összeggel tartozik neki. Ezt a fajta segítségét a fonyódiak bizonyos fokig 1919-ben „meghálálták”. Bár a faluban is voltak olyanok, akik felültek az antiszemita propagandának, de a helyi zsidóság irányában semmiféle atrocitás nem történt az 1919 körüli esztendőkben sem, velük teljes békességben élt a helyi keresztény, túlnyomórészt római katolikus lakosság.

Varga István (fotó: Ficsor Márton)

Kik voltak az áldozatai a hírhedt 1919 augusztusi gyilkosságnak? Hogyan kerültek a különítményesek figyelmébe?

Legelőször le kell szögeznem:

Az egész ügy talán a feledés homályába merült volna, ha az egyik kivégzett nem egy gazdag, közismert környékbeli földbirtokos lett volna. Valószínűleg nem kapja fel az 1922. évi sajtópert sem az országos sajtó, amit még a felesége indított el újságírók ellen, akik kommunista-barátság vádjával illették őt. Tószeghy Albert szülei voltak a tulajdonosai többek között a 8 kilométer távolságra lévő pusztaberényi uradalomnak, Európa szerte ismert ménesnek, illetve részben a Badacsonyi Bazaltbánya Rt.-nek, a bővebb család birtokában volt a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. is. Szűkebb családjának volt Fonyódon egy Balaton-parti villája, ahol 1919 nyarát is töltötte feleségével, két kisgyerekével. A pusztaberényi birtok jószágigazgatóját – a Freund család rokonát –, Gráner Albertet szintén felakasztották.

Hogyan figyeltek fel rájuk Prónayék?

Őket egy kaposvári fogtechnikus, fonyódi nyaraló, Varga Péter ajánlotta Prónay figyelmébe a megyeszékhelyen, mint olyanokat, akik fegyverrel, pénzzel és élelmiszerrel támogatták a budapesti Szovjetházat, egyszóval a vörösöket, és akik kapcsolataiknak köszönhetően elkerülték a birtok és a villa szocializálását. Mindez elég volt ahhoz, hogy a fonyódi csendőrlaktanyában találják magukat. A már említett Rosenberger család egyik tagjának a felesége Hamburger Teréz volt, az ő testvére Ede sokat tartózkodott Fonyódon, augusztus közepén egy fonyódi katonatiszt nyaralóval szóváltása volt – két hét múlva az életével fizetett ezért. Vele kapcsolatban gyanús volt a neve is, hamar elterjedt, hogy a népbiztos Hamburger Jenő rokonságába tartozik. Ez a három gyilkosság augusztus 28-án történt. Szeptember 1-én a lengyeltóti járásbíróság fogdájából hoztak át Fonyódra négy, a kommün alatti tevékenységük miatt fogvatartott férfit. Pontosabban,

Herzl Ignác és Hegedüs Ferenc lengyeltótiak voltak, előbbi szocializált vaskereskedésében dolgoztak nagy egyetértésben, hívei voltak a Tanácsköztársaságnak. Szintén itt élt Katona Ignác ügyvéd is, aki évek óta agitációs tevékenységet folytatott. Sulyok Ignác takarékszövetkezeti igazgató boglári volt. A nyolcadik áldozatot feltételesen említem: októberben a fonyódi Balaton parton találtak egy meztelen, kezénél-lábánál összekötözött férfi holttestet. Talán meg lehet kockáztatni a feltevést: ő is a fehérterror áldozata lett. Fogva tartották Hauser Manót is, ő néhány héttel korábban kötött házasságot, feltehetőleg a mézesheteiket töltötték feleségével Fonyódon. Hausert 1919 őszén Budapesten rendőrök keresték, ugyanis a kommün alatt politikai nyomozó volt a fővárosban, de felesége úgy tudta, hogy a fonyódi fogság után Siófok felé menet agyonverték. Mindenesetre ő a következő év őszén újra férjhez ment. Esetleg Hauser lehetett az októberben előkerült áldozat.

Prónay Pál

Hogyan zajlott a gyilkosság?

Prónay egy tízfős tiszti különítményt küldött Fonyódra, ők augusztus 27-én érkeztek Salm Hermann vezetésével, másnap reggelre egy népgyűlést doboltattak össze a helyi bíróval az iskola udvarára. A helyiek azt hitték, kenyeret fognak osztani, ennek is köszönhető az, hogy 200-300 fős tömeg gyűlt össze. A szónokok nemzeti, illetve antiszemita felhanggal mondták el beszédeiket, köztük egy helyi vasutas is. A főszereplő azonban egyértelműen Bibó Dénes hadnagy volt, aki miután valótlan állításokkal hangulatot keltett a fogvatartottak ellen, megkérdezte: mit érdemelnek ezek a bűnösök, akik támogatták a vörösöket? A nép közé elvegyült provokátorok kiáltozták, hogy kötelet nekik, de ez valójában nem a fonyódiak akarata volt. Bibó ezután

A döbbent hallgatóság közül természetesen senki nem tartotta fel a kezét. Ezután a néhány száz méterre lévő csendőrlaktanya udvarára mentek az emberek a tisztek utasítására, és Bibó felszólítására végrehajtották az ítéletet, bár ekkor már érezték, csőbe húzták őket.

Mennyire nevezhetők ezek a gyilkosságok „népítéletnek” és mennyire „célzott kivégzésnek”?

Három fonyódi földműves vált sajnálatos módon hóhérrá, hiszen a tisztek a közelben álló civilekkel hajtatták végre a népítéletnek koránt sem nevezhető döntést. Akár lélektanilag is lehetne vizsgálni az esetet, Bibó célzott kérdésfeltevéseitől kezdve odáig, hogy a tömeg mennyire akarta, illetve nem akarta ezt az egész kivégzést, mire lett volna szükség ahhoz, hogy ellentmondjanak a tiszti szándéknak. Amikor a helyi közösségbe évtizedek óta beágyazódott Sonnenschein Lipótot is a fa alá állíttatta Bibó, akkor eszméltek igazándiból fel a fonyódiak: őt nem engedték felakasztani, megakadályozták, hogy áldozattá váljon. Igaz, feltételekkel tették mindezt: 10 ezer korona megfizetése, a tőle bérelt Csendőrlaktanya épületnek a községnek adományozása, illetve a megkeresztelkedés. Ebből aztán később további bonyodalom, mi több, per keletkezett a község és Sonnenschein között. A megrendezett népgyűlés és népítélet sajnos „sikerrel járt”, már ami a Salm és Bibó szándékát illeti:

Minden további, általuk eszközölt publikációban ez szerepelt, hogy nem lehetett megakadályozni a feldühödött fonyódi nép elsöprő akaratát, a bűnösök kivégzését. Pedig dehogy volt ez a fonyódiak akarata, eszük ágában sem volt akasztani, csak – utólag persze könnyű okosnak lenni – nem voltak elég határozottak, hogy ellentmondjanak. A szeptember 1-i áldozatokat egy másik tiszti csapat végezte ki bestiális módon: a késő esti órákban a közeli Zichy-uradalomból ásókat, kapákat kértek, s ezekkel, illetve karddal ölték meg a négy férfit, akiket a saját maguk által ásott gödörbe dobtak a kukoricásban. Az egyik áldozat, Sulyok Ignác özvegye polgár pert indított megölt férje miatt, kártérítést követelt a tiszti különítmény vezetőitől, talán mondanom sem kell – sikertelenül. A két esetet a korabeli sajtóból és a kaposvári, valamint a fővárosi levéltár aktáiból ismerhetjük meg igazán.

Fonyód a húszas években (Fortepan; adományozó: Buzinkay Géza)

Hogyan látja Horthy Miklós felelősségét ezekben a gyilkosságokban és általában a fehérterrorban?

Amikor Tószeghyt bezárták a csendőrlaktanyába, a felesége azon nyomban Siófokra utazott, hogy Horthytól kérjen segítséget, amit egy felmentő sürgöny és egy tiszt azonnal Fonyódra szalajtása formájában meg is kapott. Tehát Horthy kegyelme időben megérkezett, csak éppen a tisztek nem foglalkoztak vele, semmibe vették.

Prónay is írt naplójában arról, hogy Horthy mennyire leszidta ezek után, ugyanis az antant őt vonta mindezért felelősségre. Horthy alig egy héttel a gyilkosságok után 1919. szeptember 8-án egyébként Fonyódra látogatott, délután 4 órakor érkezett meg, s – ahogyan a megyei lap írta – „nagy lelkesedéssel fogadta őt a fonyódi nép, annak dacára, hogy csak az utolsó pillanatban értesült a fővezér érkezéséről”. A még „ott tartózkodó karhatalmi különítmény teljes díszben fölvonult és tisztelgett előtte. Imponáló látvány volt. A fonyódi hölgyek virágot nyújtottak át és hangos éljenzéssel üdvözölték a rokonszenves főparancsnokot”, aki alig több, mint egy órát tartózkodott Fonyódon, majd tovább utazott Siófokra.

Tudtommal semmiféle írásos parancs nem került elő arról, hogy Horthy utasítást adott volna a tisztek által elvégzett kínzásokhoz, gyilkosságokhoz.

Horthy úgynevezett. „szelektív antiszemitizmusa” itt is tetten érhető volt szerintem: a jómódú, nemesi címmel rendelkező, római katolikus, névmagyarításon is átesett Tószeghy Albertet nem egy lapon kezelte az úgymond „bolsevik, nem magyar-érzelmű” zsidókkal. Ahogyan a konszolidáció időszakában jó kapcsolatokat ápolt az iparbáró családokkal, úgy gondolom, hogy – ha életben maradt volna – ehhez a körhöz tartozhatott volna Tószeghy Albert is.

Salm Hermann a Bugattijában
 

Nemrég érdekes Facebook-posztot írt Nyáry Krisztián Salm Hermannról. Ki volt ez a különítményes? Tényleg zsidó származású és homoszexuális volt, vagy ezt csak rosszakarói terjesztették róla?

Érdeklődéssel olvastam Nyáry Krisztián írását, sikerült néhány adattal kiegészítenem részletes, majdnem az egész életutat átfogó dolgozatát. A korszak sajtóját átböngészve ezek az élet-események mind-mind előbányászhatók, én azért nem foglalkoztam vele ennyire részletesen, mert az én témám középpontjában nem ő állt. Prónay a naplójában több alkalommal tesz arról említést, hogy

Annyit sikerült kiderítenem, hogy Salm anyjának a családja frankfurti származású volt: nagyapja Viktor Alexander von Erlanger, dédapja Raphael, ükapja Ludwig Moritz, akit Löb Mosesként is írtak, s akinek apja Löw Moses volt. A család 1829-ben keresztény hitre tért át. Salm egyébként a népgyűlés elején volt csak ott, aztán elment megkeresni az egyik zsidó származású bélatelepi villatulajdonost, Vámos Fülöp szén-nagykereskedőt, aki azonban időben értesült az eseményekről és el tudott menekülni. Mindenesetre azért a villáját kirabolták és elhordtak onnan minden mozdíthatót, még a zongoráját is. Vámos – érthető okokból – eladta a bélatelepi villát ezek után.

Hogyan alakult a fehérterror emlékezete Fonyódon? Hogyan tekintettek rá a két háború között, majd a múlt rendszerben, vannak-e emlékhelyei ma?

A fonyódiak közös emlékezetében nem igazán maradt fenn az 1919-es eseménysor. Az egyéni történetekben időnként előkerült, például, amikor a kétezres évektől kezdődően interjúztam fonyódi öregek körében, akik emlékeztek arra, hogy a szüleik, nagyszüleik említették, hogy ott voltak a gyűlésen, látták esetleg az akasztást is, de ennyi, semmi több. Sikerült 2002-ben beszélnem egy 90 éves rokon bácsival, aki 7 éves gyerekként ott volt a gyűlésen és az akasztáson, de utóbbiról elzavarták, tehát csak maga az esemény ténye maradt meg az emlékezetében. A Fonyód története című 1985-ben megjelent tanulmánygyűjteményben Andrássy Antal kaposvári levéltáros egy-két oldalon keresztül írt ezekről a történésekről, de a község, később a város életében nem maradt nyoma, talán azért, mert egyik áldozatot sem érezték maguk közül valónak, hiszen egyikük sem volt fonyódi. Emlékhelyük egyáltalán nincs, és nem is látok rá különösebb esélyt: valahogy

A betelepülők pedig – hiába szeretik a várost – nem érzik szükségét ennek. Fonyód egy, a Balaton déli partján fekvő kisváros, büszke fürdőkultúrájának dicső korszakaira, gyönyörű hegyeire, az onnan látható elképesztő panorámára. Több illusztris vendég fordult meg a dombok között, őket rendszeresen emlegetjük. Ez a néhány nap nem tartozik a szép emlékek közé, ezekre nem lehetünk büszkék.

Úgy tudom, összefoglalta ezeket a fonyódi eseményeket egy könyvben. Pontosan miről van benne szó?

A könyv 2019 decemberében jelenik meg, a címe: Fonyód 1919-ben: Források Tószeghy Albert és társai meggyilkolásához. A két említett eset bírósági és sajtóforrásait gyűjtöttem össze, ezeket jegyzetekkel egészítettem ki, kronológiát, a főbb szereplőkről életrajzi adattárat állítottam össze. Ugyanakkor Fonyód egyéb 1919-es eseményeiről is írtam, példának okáért a proletárgyerekek fonyódi nyaralásáról, s arról, mit csinált Szamuely Tibor majdnem egy hetet Fonyódon, július végén.