A legtotálisabb diktatúrában is a szabadságot keresem

„– Az elmúlt hetek politikai eseményei bővelkedtek abszurd pillanatokban, sokak szerint minden eddiginél durvább volt az idei önkormányzati választási kampány. Ön hogyan élte meg ezeket a történéseket? 

– A magyar politika hangja már jó 15 éve elég durva. Sőt, igazából már az előtt is az volt. Engem amúgy sem tud sok minden meglepni, meglehetősen szkeptikus vagyok ebből a szempontból. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz igazán embernek maradni akkor, amikor a hatalom közelébe kerülünk. A hatalom kihozza belőlünk a durvaságot, eltorzít, mert egy olyan burkot épít körénk, ami megváltoztatja a gondolkodásunkat. Ezt könnyű átélni, nem kell hozzá politikusnak lenni. Lehet látni a családon belül vagy vállalati körökben. Szerintem senkinek sem tesz jót, ha korlátlan hatalmat érez. Ha megnézzük a hazai és a világpolitikát, azt látjuk, hogy a politikai szereplők mára szinte büszkévé váltak a gátlástalanságukra. Lelkesen nyilatkoznak erőszakról, népirtásokról, meg hasonló – emberileg elfogadhatatlan – dolgokról. 

– A Nemzeti Együttműködés Rendszere azonban most ősszel Budapesten és több vidéki városban is megingott. Lehet ezt a fejleményt egyfajta szabadulástörténetként értelmezni?  

– A politika akkor működik jól, ha az emberek a sajátjuknak érzik. Tőlem sokszor kérdezték, hogy Magyarországon diktatúra van-e. Én már éltem diktatúrában, így mindig azt mondtam, hogy itt a szó klasszikus értelmében nincs diktatúra, mert ha az lenne, ez a kérdés el sem hangozhatna. A mostani történések is azt bizonyítják, hogy igazam volt. A hatalom mindig azt akarja elhitetni velünk, hogy nem lehet neki nemet mondani, azt akarja, hogy mondjunk önként mindenre igent. Én abban hiszek, hogy hacsak lehet, nemet kell mondani. A hatalom felelősséggel járna, és aki gyakorolja, annak meg kell tudnia mutatni, hogy nem él vissza a rábízott erővel. Csak hát éppen alázatosan viselkedni a legnehezebb egy politikusnak. Ha egyszer elhiszi, hogy jár neki a hatalom, akkor a lét teljességét próbálja az uralma alá hajtani. De ez azért nem olyan egyszerű. Egyelőre még a keményedő uralmi rendszerekben is rendelkezésre állnak olyan erőforrások, hogy az emberek hangja hallható legyen. Nagyon nehéz vérontás nélkül egy olyan totalitárius rendszert létrehozni, mint amilyen Kínában vagy Észak-Koreában van. Mi nem tartunk itt. 

– Az orbáni illiberális állam víziója valóban inkább átmenet a demokrácia és a tiszta diktatúra között. A Filippov Gábor által szemléletesen bemutatott hibrid rezsimekben formálisan szinte minden jogszerű, vannak szabad választások, nem folyik vér az utcákon, mégis számos intézkedés – például a választási törvény módosítása, a médiatúlsúly kialakítása, a civil szervezetek vegzálása – irányul a hatalom bebetonozására, rendszerint a nép akaratára hivatkozva. Az emberek pedig gyakran azért nem lázadnak, mert csak fokozatosan szűkül a mozgásterük, így fennmarad a szabadság egyfajta illúziója. Ön nemrégiben a 168 Órának azt nyilatkozta, hogy többek között azért lett író, hogy a rabság és a szabadulás témájáról beszélhessen. Lehet-e, érdemes-e még ezekről a fogalmakról tiszta formájukban gondolkodni, vagy mára teljesen elmosódott a határvonal szabadság és rabság között a hibrid rendszerekben?

– Nagyon fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a kettő között, tudnunk kell, hogy rabok vagyunk-e, vagy szabadok, és azt is, hogy ez mennyire mi tőlünk függ. Amikor írok, a legtotálisabb diktatúrákban is a szabadságot keresem. Engem egy történet addig érdekel, amíg tudjuk, hogy lehet máshogy. Amíg a szabadság fogalma létezik, addig van remény. Én Orwellen nőttem fel. Nála tényleg az a cél, hogy maga a fogalom szűnjön meg, el se lehessen gondolni, hogy lehetséges. A fehér király egy nagyon sűrű diktatúrában játszódik, de a szereplői tudják, hogy van olyan, hogy szabadság. A Rendszerújrában megjelenő diktatúra tényleg a lehető legtotálisabb, de mégiscsak emlékszünk arra, hogy van szabadság. Én azt hiszem, hogy azok számára is lehetséges ezt elképzelni, akik nem ebben nőttek fel. Mindannyian el tudjuk hinni, hogy van olyan, hogy döntés. Ez csak rajtunk múlik. Ha elvi szinten megőrizzük a szabadságot, akkor gyakorlati szinten is meg kell lennie. Mindenkinek tudatosan meg kell tanulnia ellenállni a hatalomnak és a hatalom csábításának is. Ez olyan kemény önismereti munka, amit mindenkinek folyamtosan végeznie kellene, a jó irodalom tud ebben segíteni.”