„– Az elmúlt hetek politikai eseményei bővelkedtek abszurd pillanatokban, sokak szerint minden eddiginél durvább volt az idei önkormányzati választási kampány. Ön hogyan élte meg ezeket a történéseket?
– A magyar politika hangja már jó 15 éve elég durva. Sőt, igazából már az előtt is az volt. Engem amúgy sem tud sok minden meglepni, meglehetősen szkeptikus vagyok ebből a szempontból. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz igazán embernek maradni akkor, amikor a hatalom közelébe kerülünk. A hatalom kihozza belőlünk a durvaságot, eltorzít, mert egy olyan burkot épít körénk, ami megváltoztatja a gondolkodásunkat. Ezt könnyű átélni, nem kell hozzá politikusnak lenni. Lehet látni a családon belül vagy vállalati körökben. Szerintem senkinek sem tesz jót, ha korlátlan hatalmat érez. Ha megnézzük a hazai és a világpolitikát, azt látjuk, hogy a politikai szereplők mára szinte büszkévé váltak a gátlástalanságukra. Lelkesen nyilatkoznak erőszakról, népirtásokról, meg hasonló – emberileg elfogadhatatlan – dolgokról.
– A Nemzeti Együttműködés Rendszere azonban most ősszel Budapesten és több vidéki városban is megingott. Lehet ezt a fejleményt egyfajta szabadulástörténetként értelmezni?
– A politika akkor működik jól, ha az emberek a sajátjuknak érzik. Tőlem sokszor kérdezték, hogy Magyarországon diktatúra van-e. Én már éltem diktatúrában, így mindig azt mondtam, hogy itt a szó klasszikus értelmében nincs diktatúra, mert ha az lenne, ez a kérdés el sem hangozhatna. A mostani történések is azt bizonyítják, hogy igazam volt. A hatalom mindig azt akarja elhitetni velünk, hogy nem lehet neki nemet mondani, azt akarja, hogy mondjunk önként mindenre igent. Én abban hiszek, hogy hacsak lehet, nemet kell mondani. A hatalom felelősséggel járna, és aki gyakorolja, annak meg kell tudnia mutatni, hogy nem él vissza a rábízott erővel. Csak hát éppen alázatosan viselkedni a legnehezebb egy politikusnak. Ha egyszer elhiszi, hogy jár neki a hatalom, akkor a lét teljességét próbálja az uralma alá hajtani. De ez azért nem olyan egyszerű. Egyelőre még a keményedő uralmi rendszerekben is rendelkezésre állnak olyan erőforrások, hogy az emberek hangja hallható legyen. Nagyon nehéz vérontás nélkül egy olyan totalitárius rendszert létrehozni, mint amilyen Kínában vagy Észak-Koreában van. Mi nem tartunk itt.
– Az orbáni illiberális állam víziója valóban inkább átmenet a demokrácia és a tiszta diktatúra között. A Filippov Gábor által szemléletesen bemutatott hibrid rezsimekben formálisan szinte minden jogszerű, vannak szabad választások, nem folyik vér az utcákon, mégis számos intézkedés – például a választási törvény módosítása, a médiatúlsúly kialakítása, a civil szervezetek vegzálása – irányul a hatalom bebetonozására, rendszerint a nép akaratára hivatkozva. Az emberek pedig gyakran azért nem lázadnak, mert csak fokozatosan szűkül a mozgásterük, így fennmarad a szabadság egyfajta illúziója. Ön nemrégiben a 168 Órának azt nyilatkozta, hogy többek között azért lett író, hogy a rabság és a szabadulás témájáról beszélhessen. Lehet-e, érdemes-e még ezekről a fogalmakról tiszta formájukban gondolkodni, vagy mára teljesen elmosódott a határvonal szabadság és rabság között a hibrid rendszerekben?