„Ezerszer kegyetlenebbek leszünk, mint a burzsoázia hóhérai” – konferencia a fehér- és vörösterrorról

A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete és Magyar Nemzeti Levéltár Somogy megyei levéltára konferenciát szervezett Kaposváron „A terror évei: 1919/1920. Vörösök és fehérek" címmel. A rendezvény a vörös- és fehérterror néven elhíresült atrocitáshullám történetét vizsgálta, és néhány meglepőnek ható, új adattal is szolgált.

Polgár Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy megyei levéltárának igazgatója megnyitójában arról szólt, hogy a centenárium „visszatekintésre késztet a történelemre", hiszen számba kell venni a vörös- és a fehérterror áldozatait, illetve meg kell ismerni a gyilkosokat motiváló mozgatórugókat.

Hatos Pál történész, a Kaposvári Egyetem dékánja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének igazgatója Lukács Györgyöt idézte előadásának elején: a kommün „túl korán jött: túl korán és túl olcsón". Hatos szerint akár így is mondhatta Lukács György 1919. március 22-én hajnalban, amikor a forradalmi kormányzótanács első ülésére érkezett.

Mint a történész fogalmazott, „a dicsőséges 133 nap 30 évig volt intenzív kutatási téma", utána pedig „joggal" felejtették el. A kommunisták „vallásos nyelven fogalmazták meg a reményeiket", és a lakosság a Nyugattól meg nem kapott területi igazságszolgáltatást a Szovjetuniótól várta. Hatos érdekes forrásokat idézett arra vonatkozóan, hogy a kevés túlélő népbiztos utólag csalódott volt a kommunizmussal kapcsolatban. A történész a magyarországi kommünt a tiszavirágéletű szabadállamok, köztársaságok közé sorolta, mondván: még alapítói sem adtak neki sok reményt.

Varga István fonyódi könyvtáros az 1919 augusztusi fonyódi zsidóellenes kivégzésekről beszélt, konkrétabban a „Tószegi Freund Albert meggyilkolásáként" ismert esetről adott előadást. Mint megemlítette, Szamuely Tibor már járt Fonyódon a kommün alatt, gyerekek nyaraltatását intézte, miközben helyben bérelt egy villát. Ugyanakkor a helyi zsidóság nem vett részt a kommünben. A fonyódi kivégzésen Bibó Dénes különítményes bezáratott három zsidó férfit, majd feltette a kérdést a népgyűlésen, hogy ki nem akarja, hogy kivégezzék a zsidókat? Mivel senki sem kezeskedett az emberekért, ezért Bibó lezárta a gyűlést, azt mondta, hogy menjenek a közeli csendőrségre, és az oda zárt zsidókat végezzék ki. Egy gyümölcsösben akasztották fel Graner Alberter, Tószegi Albertet és Hamburger Edét. Tószegi felesége Siófokon kért segítséget Horthy Miklóstól, aki azt az utasítást küldte Bibónak, hogy ítélet nélkül ne végezzenek ki senkit, de ezt a parancsot a különítményesek ignorálták, vagy nem kapták meg időben. Mint Varga utalt rá, a „fehérek" helyieket kényszerítettek a kivégzésre. Gecsényi Lajos ülésvezető elnök, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének ügyvezető igazgatója az előadást követően megjegyezte, hogy

másokat kényszerítettek a szörnyű tettre.

Farkas Péter levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy megyei levéltárának levéltárosa érdekfeszítő előadásban elemezte a marcali katolikus papság ellentéteit az októberi forradalom és a kommün alatt, mely végül a fehérterror során Simon József marcali pap meggyilkolásához vezetett.

Huszár Mihály muzeológus személyek, családok, közösségek témájában beszélt a marcali eseményekről a fehérterror alatt. A helyi fehérterror 25 áldozatából 6 volt zsidó, sokan a helyi hitközségi és polgári élet respektált tagjai voltak. Mint Huszár utalt rá, a marcali származású Marczali Henrik neves történész zsidó rokonaitól értesülhetett a helyi eseményekről, és tiltakozását fejezte ki, mely későbbi, ellenforradalom alatti meghurcoltatásában is szerepet játszhatott.

Lapunk szerzője, Veszprémy László Bernát, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója előadásában a zsidó ellenállás kérdését vizsgálta a fehérterror alatt. Mint kiemelte, a téma érzékeny, ugyanis fontos kerülni az áldozatok hibáztatását. Előadása szerint a zsidó ellenállási és jogvédelmi kísérletek nem a zsidóság, hanem az antiszemita ellenforradalmi állam miatt nem jutottak eredményre, ennek ellenére idézte néhány sikeres kísérlet példáját, elsősorban cionisták részéről.

Katona Csaba történész, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének munkatársa izgalmas és provokatív előadást tartott az első világháború brutalizáló hatásáról. Mint idézte, sok kegyetlenkedő ember kiválóan teljesített a fronton az első világháborúban, ám hazaérve civileken „folytatta a brutalitást". Ilyen példa volt a már idézett Bibó Dénesé, aki kitüntetett veterán volt, ám

A háborús brutalizálódás modern popkultúrában való feldolgozásaiként idézte a szerző a Walking Deadet és a Peaky Blinders sorozatot, ám korabeli forrásként Móricz Zsigmond novellái is szerepeltek. A történész felhívta a figyelmet, hogy nem lehet mentegetni az egyik vagy másik fajta terror elkövetőit, a civil áldozatok gyilkosai az áldozatok származásától függetlenül gyilkosok voltak.

Vörös Boldizsár történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az erőszak szerepét vizsgálta a magyarországi Tanácsköztársaság vezetőinek világnézetében. Mint a történész elmondta, Karl Marx már 1875-ben a „forradalmi diktatúra" mellett érvelt, Nikolai Bukharin pedig deklarálta, hogy a kommunizmus ellenfeleinek „nincs kegyelem". A kommunizmus szellemi nagyjainak deklaráltan erőszakos hatását vizsgálva a történész idézte, hogy Szamuely Tibor még a Szovjetunióban való tartózkodása során, 1918-ban megírta, hogy „ezerszer kegyetlenebbek" lesznek, mint a „burzsoázia hóhérjai". A történész szerint kérdéses, hogy a kommün későbbi vezetői mennyire tudtak oroszul, ám a kommunizmus fő oroszországi alakjaival németül tudtak kommunikálni, így nézeteik hathattak rájuk.

Bödők Gergely történész, a Clio Intézet társügyvezetője előadásában a Károlyi-féle „rendteremtés", a vörösterror, a román megszállás és a fehérterror áldozatainak számát igyekezett meghatározni, illetve az erőszak formáit írta le. 1918-ban lincselések is történtek, de szintúgy fontosak az olyan esetek, mint amikor Krassó-Szörény megyében repülőről bombáztak zavargó románokat a hatóságok, állítólag közel száz halálos áldozatot okozva. A teljes rendteremtés áldozati száma közel ezer fő. 1919-ben a vörösterror alatt az erőszak állami szintre emelkedett. Az ún. vörösterroristák többsége fiatal, budapesti munkás volt, vallásilag körülbelül 57%-uk katolikus, 21%-uk zsidó és 13%-uk református volt. A vörösterroristáknak komoly fegyverzet állt rendelkezésére. Váry Albert ügyész az áldozatok számát 587-ben határozta meg, Bödők szerint azonban árnyaltabb felosztásra van szükség: 367 fő halt meg gyilkosságban, 108 fő tűzharcban, és még egyéb áldozatok is voltak. A román megszállás helyenként több tucat, akár közel száz áldozatot is hozott várostól függően. A fehérterror áldozatainak számát körülbelül 1000-2000 főben szokás meghatározni, Fényes László újságíró gyűjtése 1169 esetet különített el, ennek 20%-a volt zsidó.