Atom és olaj: egy új Öböl-válság felé tartunk?

Nyitókép: az iráni Forradalmi Gárda motorcsónakjai köröznek az általuk lefoglalt Steno Impero brit olajtanker körül

Gyógyszerválság lépett fel Iránban. A súlyos és krónikus betegségek kezelése egyre nehezebb az egy éve újra gazdasági szankciókkal sújtott országban. A gazdasági megszorítások okozta infláció miatt sokaknak már az alapvető használati cikkek beszerzése is gondot okoz, nemhogy a gyógyszereké. Ezeket ugyanis Irán importból szerzi be – az alapvető gyógyszerkészítményeket képesek belföldön is legyártani –, a külföldi vállalatok azonban kimondva-kimondatlanul attól félnek, hogy ha továbbra is szállítanak Iránba, az Egyesült Államok őket is büntetőintézkedésekkel sújtja.

Így történhet az, hogy bár a gyógyszer- és orvosieszköz-szállítmányok elviekben bekerülhetnek az országba, gyakorlatilag mégis hiánycikknek számítanak, és lassan már a feketepiacon sem elérhetők. Az orvosok amiatt aggódnak, hogy az intézmények rövidesen már semmilyen ellátást nem tudnak adni.

akiknek hosszú távú kezelése ilyen körülmények között egyáltalán nem biztosított. 

Teherán

Az alku vége

A gyógyszerhiány csak az egyik következménye az iráni atomalku felmondásának, azaz annak, hogy Donald Trump 2018-ban kivonult a 2015-ben, hosszú évek tárgyalásai után tető alá hozott hatpárti atomalkuból, és újabb, a korábbiaknál is szigorúbb szankciókat vezetett be Iránnal szemben. Az amerikai elnök a Barack Obama elnöksége alatt tető alá hozott szerződést „a lehető legrosszabbnak” és „katasztrofálisnak” minősítette.

A megegyezésen éveken át dolgoztak a hat ország – Irán, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Oroszország és Németország – képviselői, biztosítékokat követelve Teherántól arra, hogy nukleáris létesítményeit kizárólag békés célokra és nem atomfegyver kifejlesztésére használják. A tárgyalások többször holtpontra jutottak, végül 2015-ben sikerült megegyezni abban, hogy a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség (NAÜ, az ENSZ szakosított szerve) felügyelete mellett Irán csökkentette nukleáris tevékenységét, cserébe a szankciók feloldásáért. Úgy tűnt, minden fél elégedett, és végre sikerült elsimítani az iráni atomtevékenység körül kialakult aggodalmakat. 

Trump hatalomra kerülésével azonban ismét előtört a feszültség.

és folytatta nukleárisfegyver-fejlesztéseit, ezzel az indokkal pedig kilépett az egyezményből, mi több, visszaállította és szigorította a gazdasági szankciókat. Irán válaszul szintén felmondta a szerződés egyes pontjait, és további lépéseket is kilátásba helyezett, ha az egyezményhez még magukat tartó országok nem lépnek közbe és nem enyhítik a washingtoni álláspontot. 

Az elmúlt hónapokban Teherán és a Nyugat (legfőképpen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia) között tovább mérgesedett a viszony egy újabb Öböl-válságot kirajzolva, amiből azonban szakértők akár fegyveres konfliktus kibontakozását sem látják lehetetlennek. Mind Irán, mind az Egyesült Államok kölcsönösen agresszióval vádolják egymást. Washington szerint Irán és az általa támogatott fegyveres erők a régió stabilitását, ezáltal az amerikai érdekeket is veszélyeztetik – Teherán ezzel szemben azt kéri számon, hogy Amerika katonai erő bevonásával (az iráni partoknál megjelenő hadihajókkal) és a gazdasági szankciókkal, valamint vezető iráni személyiségek, politikusok mozgásterének korlátozásával próbálja korlátozni illetve ellehetetleníteni az iráni kormányt.  

Minden közvetítő ország erőfeszítése ellenére Irán végül 2019 májusában szintén kivonult a szerződésből, és 60 napot adott az egyezmény résztvevőinek, hogy vonassák vissza Washingtonnal a szankciókat, máskülönben újraindítják az urándúsítást – aminek leállítása az egyezmény egyik legfontosabb pontja volt. Ezzel pedig Teherán ismét egy jelentős lépéssel közelebb került ahhoz, amit annak idején mindenki próbált elkerülni: az atomfegyver megépítéséhez. A NAÜ jelentése szerint

csak arról nincsenek még pontos adatok, hogy milyen nagyságrendben. 

Jelenleg az ENSZ az az entitás, ami nem helyezte újra érvénybe korábbi szankcióit Irán ellen. Ha azonban bebizonyosodik, hogy Teherán valóban újrakezdett mindent, amiről lemondott atomügyben, a büntetőintézkedéseket egy, minimum 10 éves időszakra állítják vissza. A hatpárti egyezmény alapján kérdéses esetben egy nyolctagú, úgynevezett „Közös Bizottságnak” kell megtárgyalnia a további lépéseket. Ha pedig ez nem jár sikerrel, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják az ügyet. 

Hormuzi-szoros: a Perzsa-öböl szűk kapuja

Az újabb Öböl-válság

Az Irán és a Nyugat közti ellentétek azonban szinte ezzel egy időben új szintre léptek. Májusban ugyanis négy olajszállító tanker sérült meg robbanás miatt az Ománi-öbölben, nem messze a Hormuzi-szorostól. Az Egyesült Államok szerint iráni fegyveresek helyezték el a robbanószereket – ezt azonban Teherán tagadta. Azóta mindkét fél lelőtt 1-1 drónt a másik oldalról, és tovább emelték az amerikai és brit hadihajók számát a térségben. 

Merthogy július elejétől már Nagy-Britannia is megjelent a színtéren. A brit haditengerészet először a hónap elején adott támogatást a gibraltári hatóságoknak abban, hogy lefoglaljanak egy iráni tankert, mivel – bizonyítékaik szerint - a hajó iráni olajat szállított szíriai finomítókba, amire az iráni olajat érintő exportszankciók miatt nem lett volna lehetőség. Erre válaszul két héttel később

miután az ütközött egy halászhajóval. A fedélzeten tartózkodó 23 fős – indiai, filippínó, lett és orosz állampolgárságú – legénység tagjairól azóta nem sok hír lát napvilágot, ugyanakkor az újdelhi iráni nagykövetség tájékoztatta arról az indiai kormányt, hogy a 18 indiai állampolgárságú tengerész jól van. 

London a tartályhajó és legénysége elengedésére szólította fel Teheránt, azt azonban mindkét fél kizárta, hogy egyszerűen kicserélik a két hajót. A brit haditengerészet mindenesetre már a második hadihajót küldte az iráni partok közelébe. 

Az olaj-adu

Az Ománi-öbölben fennálló krízis nemcsak a térségbeli és a nemzetközi nagyhatalmakat mozgósítja, de egyben

A szűk Hormuzi-szoroson át vezet ugyanis a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala, ami az Öböl-menti olajállamok – és Irán – nyersolaját szállítja a világ minden pontjára. A szorosnál Omán és Irán távolsága alig 33 kilométer, a tankerek pedig 1-1, alig több mint 3 km széles sávban haladhatnak mindkét irányban. Itt halad át a világ olajszállítmányainak egyötöde, 19 millió hordó naponta – jóval több, mint akár a szintén forgalmas Malakkai-öblön vagy a Szuezi-csatornán keresztül. 

A szoros egyrészt Irán olajexportjának legfontosabb útvonala is, ami rendkívül fontos eleme az iráni gazdaságnak, hiszen az export kétharmadát az olaj teszi ki (2017-ben ez 66 milliárd dollár értékű volt). Nyilvánvalóan a perzsa államot nem érinti jól az iráni olajra kivetett szankció – Hasszán Róhání iráni elnök ezért is jelentette ki, hogy amennyiben az Egyesült Államok korlátozó intézkedéseket vezet be az iráni olajra, akkor, mint mondta, „nem jut ki olaj a Perzsa-öbölből sem”, azaz Irán is akadályozni fogja a többi olajállam szállítmányait. Az 1980-as években volt már erre példa az Irak és Irán közti, úgynevezett „tankerháború” idején, amikor a két ország egymás olajszállítmányait igyekezett minden eszközzel – tehát fegyverekkel is – akadályozni. Akkoriban összesen 240  tankert ért támadás, amiből 55 el is süllyedt.

A szorost természetesen lezárni nem lehet, de Irán könnyedén megnehezítheti a tartályhajók áthaladását telepített aknákkal, tengeralattjárókkal vagy épp rakétatámadásokkal. 

ha nem jut ki elég olaj a piacra, a nyersolaj világpiaci ára megugrik, ez pedig kihat minden, olajtól függő iparágra. Ha például drágul az olaj, drágul az üzemanyag is, emelkednek a szállítmányozás költségei, így gyakorlatilag minden, a boltokba kerülő, nem-helyi árucikk többe fog kerülni. A másik fontos tényező a geopolitikai következményekkel számol: a szoros lezárását ugyanis a nemzetközi közösség is agressziónak minősítheti – ezt egyelőre mind az Egyesült Államok, mind Irán el akarja kerülni. 

Elnöki ügyek

Washingtoni enyhülés

A kezdeti látványos kivonulás után azonban Donald Trump a jelek szerint egyre békülékenyebb és tárgyalásra hajlamosabb hangnemet üt meg Iránnal kapcsolatban. Bár először Irán nem-nukleáris tevékenységének visszafordítása volt a célja (a ballisztikusrakéta-kísérletek, illetve a regionális konfliktusokban való részvétel visszaszorítása), az elmúlt hetekben inkább azt hangoztatta, hogy nem akar háborút Iránnal; és hogy a legfontosabb, hogy Teherán ne tudjon nukleáris fegyvert építeni. Cserébe segítene újraéleszteni az iráni gazdaságot. Elemzők szerint pedig ez majdnem pontosan az az irány, amit az Obama-adminisztráció követett a 2015-ös – Trump által „katasztrofálisnak” és „a lehető legrosszabbnak” tartott – egyezmény tárgyalásakor, tehát Trump ezzel ellentmondana saját magának is,

Washingtoni források szerint nagy az összevisszaság Irán-ügyben a Fehér Házban. Két párt, két irányzat rajzolódott ki ezzel kapcsolatban. A radikálisabb csoport a nemzetbiztonsági tanácsadó John Bolton személyéhez köthető: ők nem akarnak visszatérni az egyezményhez, teljes rezsimcserét akarnak elérni Teheránban, mindezt pedig a „maximális nyomásgyakorlás politikájával”, a szigorított gazdasági szankciókkal akarják elérni. 

Az enyhébb megoldást szorgalmazó frakció ezzel szemben azzal szeretné Iránt visszavezetni nukleáris programja visszafogásához, hogy hagyná közben működni az európai országok által kidolgozott speciális pénzügyi mechanizmust, amivel Irán képes lenne legalább a nem-szankcionált, alapvető árucikkek beszerzésére, azaz nem éheztetnék ki az országot a teljes ellehetetlenítéssel. Ennek a csoportnak nincs látható vezetője, de egyes vélemények szerint Mike Pompeo külügyminiszter is inkább erre a megoldásra hajlik. 

Az Obama-kormány egyik külügyi szakértője, Jarrett Blanc szerint Trump egyszerűen egy újabb látványos külpolitikai eredményre vágyik, mint amilyet a Kim Dzsong-unnal való találkozásával sikerült elérnie. A dolog szépséghibája, hogy a vietnami csúcstalálkozón a siker elmaradt, és a felek eredmény nélkül álltak fel az asztaltól, igaz, azóta Trump ismét történelmit húzást csinált azzal, hogy átlépett a két Koreát elválasztó határon és kezet fogott Kimmel.

főleg, ha a teheráni vezetés azt érzi, hogy Washington politikai változásokat akar kikényszeríteni. Ezt minden bizonnyal Trump is érzi, ezért a legutóbbi nyilatkozataiban már kiemelte, hogy ő nem akar rezsimcserét – ezzel pedig a fentebb említett mérsékeltebb irányzat került előnybe. Így ismét csak az lett a lehetséges megoldás, hogy Trumpnak vissza kell térnie – legalább nyomokban – ahhoz az egyezséghez, amit korábban olyan hevesen kritizált.