Takács Péter tényekkel, számokkal, konkrét adatokkal cáfolta Kulja András légből kapott, pontatlan állításait

Most nagyon látványos, ki készült fel, és ki nem.

Romantikus komédia készült egy Beatles nélkül maradt alternatív világról.
A Beatles a világ valaha volt legnagyobb hatású együttese. Nagyjából minden eladási rekordot megdöntött, minden kritikai és közönségdíjat megnyert, a múlt század egyik legsikeresebb bandája volt. Egyike azoknak a nagyoknak, akiknek zenéjét a mai fiatalok is (el)ismerik.
Valami ilyesmi – és egy bankszámlát terhelő zsíros utalás ígérete – lebeghetett a Yesterday alkotóinak szeme előtt, amikor hozzájárultak, hogy vászonra vigyék a Beatles jukebox musicales romantikus komédiáját – a műfaj a sikeres zenészek, művészek számainak újbóli feldolgozását jelenti egy romantikus komédiában, szakszóval: limonádéban.
A film címét hála Istennek nem fordították le, magyarul is Yesterday-ként fut a mozikban június 27-e óta. A szó kettős utalás, egyrészt a modern zenetörténelem legtöbbször feldolgozott, háromezernél is több változatot megélt dalának címére, másrészt a főhős, Jack Malik életének sorsdöntő napjára.
Jacket a film elején feltörekvő zenészként ismerjük meg, akinek valamicske zenei tehetsége van, mégsem tud a bolti árufeltöltés közbeni éneklésnél és néhány közönségmentes fellépésnél távolabb jutni. Mikor éppen feladná, rátekint a Jóisten: intéz egy csodát, 12 másodpercnyi áramszünetet a Földre. A sötétben helyet kap a jó, a rossz és a megmagyarázhatatlan is: az emberiséget magával ragadja a helyzet kuriózuma, Jacket elüti egy busz, a Beatles teljes munkássága pedig nyomtalanul eltűnik a világból. Jobban mondva
A fiatal zenész természetesen nem áll ellen a kísértésnek, sajátjaként adja el a Beatles számait, világsztár lesz, új környezettel, új barátokkal, régi-új nyomorúsággal. Elköltözik Los Angelesbe, de nem képes valójában hátra hagyni a kedves-aranyos-vicces-lelkitárs barátját, Ellie-t, aki iskolás koruk óta mellette áll, hisz benne és segíti mindenben – természetesen szerelemből, amit a fiú túl későn fog fel. A történet lényegi része ennyi – az elmondottakból, tudhatjuk, mi jön ezután.
Richard Curtis forgatókönyvíró – Briget Jones naplója, Sztárom a párom, Igazából szerelem – a tőle megszokott elemekkel dolgozik: már-már túlcsordulóan szerethető karaktereket ad, néhány epés-humoros megjegyzést, hogy ne folyjon el a szöveg, és egy-egy gondolatot, amivel kiemeli a történetet az átlagosan rossz limonádék sorából.
Ez az utolsó elem elég hiányos a Yesterday esetében. Mert bár kapunk egy sztorit, ami meseszerű, mégis emberi, kapcsolódunk hozzá, így egy-egy világmegváltó gondolat táptalaja lehetne – de nem adnak semmit, ami gyökeret ereszthetne benne.
Richard Curtis és Danny Boyle kisujjból kirázott egy mozit, amibe beletettek mindent, amire haraphat az Y-generáció: azok, akik tudják, hogy a Beatles „nagy zenekar”, „klasszikus a szó legjobb értelmében”, „zenetörténelem”, vagy éppen „tökre az alapműveltség része”, de arra már nincsen igényük, hogy akár egy Beatles-számot is végighallgassanak az együttesről készült filmben.
A Yesterday kiszolgálja a nézőt, szórakoztat és törekszik rá, hogy ne sodródjon mély, lényegi dolgok felé; inkább benyom néhány poént vagy egy gyors vágást, mire a nézőnek hiányérzete támadna. A végeredmény egy óriási, kihagyott ziccer: egy jó ötlet elcseszése egy kiemelkedő stábtól.
A legszomorúbb, hogy minden bizonnyal a ziccer kihagyása mellett döntöttek – tudatosan foglalkoztak az ezerszer megírt szerelmi szállal a film valós tartalma helyett. Minderre bizonyíték az időről időre kiszólogató reflektív hang; ami rámutat, hogy ugyanmégiscsak eltelt néhány évtized a Beatles-sikerek óta – hiszen ma már félreérthető lenne egy fekete-fehér lemezborító! –, de arról az egy dologról, amiről érdemes lenne, nem beszélünk: alkalmas hely még a világ a Beatles befogadására?