Így tört ki a Dacia-láz Franciahonban

Az elmúlt hónapokban sokszor előkerül a francia sajtóban Jérôme Fourquet politikai elemző, közvélemény-kutató neve, aki L’Archipel français című könyvében statisztikákra támaszkodva mutatja be,

Fourquet néhány hete a Jean Jaurès Alapítvány internetes oldalán új tanulmányt tett közzé, amelyben a középosztály lecsúszását és a sárgamellényes mozgalom kialakulásának okait elemzi – megállapításai nemcsak Franciaországról, hanem a fejlett világ középosztályát kísértő rossz közérzetről is sokat árulnak el. Meg persze arról, miért törtek át a „populistának” titulált pártok szerte nyugaton, így Franciaországban is, ahol a Nemzeti Tömörülés immár másodszorra nyerte meg az EP-választásokat.

Jérôme Fourquet szerint a második világháborút követő évtizedekben a fogyasztói kultúra kialakulása a francia társadalom homogenizálódásához vezetett: a szegényebb néprétegek, azáltal, hogy immár megengedhették maguknak a polgári életmódot jelképező, egyre inkább sztenderdizált fogyasztói cikkeket, a társadalmi ranglétra aljáról felkapaszkodhattak a középosztályba. A szupermarketek feltűnése a konzumerista egyenlőség korszakát hozta el: ha nem is mindenki ugyanazokat az árukat pakolta be a bevásárlókocsijába, annyi biztos volt, hogy mindenki ugyanott vásárolt, ugyanabból a kínálatból válogatott.

Húsz-harminc éve azonban ez a folyamat megtorpant: magyarázza ezt egyrészt az üzemek bezárása, a kevésbé biztos életpályát kínáló szolgáltatói szektor felfutása, de az is, hogy a középosztálybeli háztartásokat elözönlő, új technológiai eszközök – számítógépek, okostelefonok, laposképernyős tévék – beszerzése rendkívüli összegeket emészt fel.

olyannyira, hogy a lakosság jelentős része nem engedheti meg magának, hogy lépést tartson vele – nem olyan nehéz megérteni a sárgamellényesek javát adó társadalmi rétegek frusztrációját.

1. Diszkontfranciák

Az alsó-középosztálybeli franciák leszakadása egy „másodrendű piac” kialakulásához vezetett Fourquet szerint. A tehetős és a lecsúszott rétegek közötti elkülönülés az élet minden szintjén megjelenik, nézzük akár a tömegkommunikációt (az elit a Twittert használja, míg a sárgamellényesek a Facebookon szervezkedtek) vagy éppen a közlekedést: míg az előbbiek a fizetős autópályákon vagy TGV-n hasítanak, a másodrendű franciák – azok, akik az otthonuktól egyre távolabb találnak munkát, így ingázni kényszerülnek – az ingyenes másodrendű utakon döcögnek. (Nem véletlen, hogy a sárgamellényes mozgalom éppen a közlekedési csomópontokat és az autópályák fizetőkapuit vette célba: ezek valamiféle prémium életmódot testesítenek meg a szemükben.)

Az Aldi 1988-ban nyitotta meg első üzletét az országban, a Lidl néhány hónappal később követte: ma már az Aldi 900, a Lidl 1500 bolttal van jelen, és a diszkontáruházakban folytatott vásárlások a kiskereskedelem 10%-át teszik ki. Eközben felfutóban vannak a bizományi boltok, az outletek, a néhány eurós árakkal operáló háztartási üzletek, és fokozott kereslet mutatkozik az áruházak olcsóbb, sajátmárkás termékei iránt.

Fourquet ismerteti egy felmérés eredményeit, amely szerint a magukat sárgamellényesnek érző franciák 66%-a végzi el bevásárlásai jelentős részét diszkontáruházakban, a magukat a sárgamellényes mozgalom támogatóinak vallók körében 49% ez az arány, míg a mozgalomtól elhatárolódóknál csupán 30%. Persze nem csak a mérsékelt árak, hanem az országot sűrűn pettyező diszkontüzletek benzinkímélő közelsége is nagy szerepet játszik a leszakadó franciák választásában, az üzletláncok pedig ügyes reklámszlogenekkel fejezik ki támogatásukat a helyi termelők mellett, ezzel nyerve meg az emberléptékű kereskedelemben hívő másodrendű franciákat.

A globalizációt megtestesítő multinacionális nagyáruházak viszont nem tarthatnak igényt a rokonszenvükre: sokatmondó, hogy Saint-Brieuc-ben a Mulliez-csoporthoz tartozó üzletek – így például az Auchan és a Decathlon – elé szervezték blokádokat, a túl magas áraik, illetve a termelőket és az alkalmazottakat kizsákmányoló üzletpolitikájuk ellen tiltakozva.

A november 23-i „fekete péntek” alkalmából ugyancsak több helyen lezárták a nagyáruházakat vezető utakat, komoly veszteségeket okozva ezzel a vállalatoknak – Fourquet úgy véli, a tüntetők ezen akciójukkal 

Árulkodó a Vaterához hasonló Le Bon Coin nevű online piactér sikere is, amely lehetővé teszi a fogyasztóknak a „parazitának” tartott viszonteladók megkerülését. Fourquet szerint a sárgamellényesek által kiugróan nagy számban látogatott, az egy régióban élő eladók és a vevők közvetlen interakcióját, kvázi-cserekereskedelmét biztosító oldal összhangban van a mozgalom világképével – a lokalitással, a begyökerezettséggel, az emberközeliséggel.

A fogyasztás hideg logikája helyett itt a személyességen és a kölcsönös bizalmon van a hangsúly – az elemző idézi a középkorszakértő Jacques Le Goffot, aki szerint „bizonyos szempontból a Le Bon Coin az a 21. században, ami a vásár volt a középkorban: visszatérés egyfajta homogenitáshoz és a csereüzletek szívélyességéhez egy behatárolt területen”. A globalizáció behemótjai közé tartozó Amazon és eBay ezekkel éppen ellentétes értékeket képvisel – a sárgamellényesek többször is célba vették az Amazon franciaországi telephelyeit.

2. Dacia-láz

Igen: a Renault által megvett és modernizált román autómárka jelenleg a harmadik legnépszerűbb autótípus Franciaországban, jóllehet a Renault szándéka a Dacia feltámasztásával elsődlegesen az volt, hogy meghódítsák a fejlődő országokat az olcsó, sallangmentes, de strapabíró kocsikkal. Ennek megfelelően különösebb hírverés nélkül vezették be 2005-ben a Dacia Logant a francia piacra –

A Capital számol be arról, hogy egy időben a használt Loganek drágábban keltek el, mint az újak, a hatalmas kereslet miatt ugyanis igencsak megnyúlt a kiszállítási idő, a vásárlók csak több hónap elteltével vehették kezükbe az újan vásárolt autó kulcsát.

2008-ban aztán piacra dobták a Sanderót, a következő évben a Dustert, a Dacia sikersztorija pedig megállíthatatlannak tűnik. Míg 2005-ben mintegy 10 ezer Dacia-autót adtak el, tavaly már 142 ezret – tizenhárom év alatt összesen egymilliót. És hogy mit jelent a Dacia sikere? Egyfelől bizonyára az, hogy a lakosság egy része már nem annyira státuszszimbólumként, hanem szimpla használati tárgyként az autóra. Másfelől azt, hogy az autópiacon is megjelent egy, a leszakadó franciák anyagi lehetőségeihez szabott „másodrendű” márka – húzza alá Fourquet.

3. A Nagy Francia Nutellalázadás

2018. január 25-én az Intermarché nevű szupermarketlánc 4,70 euró helyett 70 százalékkal olcsóbban, 1,14 euróért árulta a Nutellát, számos üzletben pedig a harmadik világra emlékeztető tömegjelenetek alakultak ki, ahogy a polcokat megrohamozó vásárlók lökdösődve és egymás hajába kapva próbáltak minél többet begyűjteni a leárazott mogyorókrémből.

volt, ahol az sem várták meg, amíg a polcra kipakolják az árut, egyenesen a dobozból szolgálták ki magukat. (Magyarországon sem ismeretlenek a hasonló balhék: 2009-ben például a leértékelt trappista sajt miatt tört ki őrjöngés egy kaposvári Penny Marketben.)

Fourquet úgy gondolja, a nutellalázadás a lakosság egy részének elszegényedését tükrözi, de azt is mutatja, hogy társadalmi státuszunknak fontos aspektusa az, képesek-e vagyunk megvásárolni azokat az árukat, amelyek a lakosság központi rétegéhez való tartozásunkat bizonyítják. Ahogy egy vásárló fogalmaz: „a hónap végén gyakran már csak húsz-harminc euróm marad, a Nutella pedig luxustermék, ahogyan az igazi Cola is az”.

A hagyományos márkák által fémjelzett mainstream árukínálat mellett

ahonnan a leszakadó, minden egyes euróért megküzdő Franciaország kényszerül ellátni magát.

A Le Parisiennek nyilatkozó beauvais-i vásárlók arról beszéltek, hogy ki akarják használni azon ritka alkalmakat, amikor szert tehetnek egy, a mainstream kínálatba tartozó termékre, amivel örömet szerezhetnek családtagjaiknak és különösképpen gyerekeiknek. Annál is inkább, mert – ahogyan Fourquet rámutat – a szegényebb társadalmi rétegekben a gyerek elkényeztetése ok a büszkeségre, a szülői kiválóság jele.