Injekció helyett is kapszulát szedhetnek a cukorbetegek

A kis inzulintű akkor fejti ki hatását, amikor a kapszula a gyomorba ér. Állatkísérletekben kimutatták, hogy a kapszulával elég inzulin jut a szervezetbe a vércukorszint olyan csökkentéséhez, mint amilyet a bőrön át adott injekcióval érnek el. Azt is bizonyították, hogy az eszköz más gyógyszerek beadásához is átalakítható.
 

„Reméljük, hogy az újfajta kapszula segíthet majd azoknak, akik ma csak injekcióban vagy infúzióban juthatnak orvosságukhoz" – mondta Robert Langer, a MIT David H. Koch Intézetének professzora, a tanulmány egyik vezető szerzője.
    
A kutatók sok évvel ezelőtt kifejlesztettek egy apró tűk borította tablettát, amellyel a gyomor és a vékonybél falába tudtak gyógyszer injekciózni. Az új kapszulát úgy alakították ki, hogy csak egyetlen tűt tartalmazzon. Azt akarták elkerülni, hogy a gyógyszer a gyomor belsejébe jusson, ahol a gyomorsavak lebontanák, mielőtt kifejti a hatását.
    
A tű hegye majdnem 100 százalékban összepréselt, fagyasztott és szárított inzulinból készül ugyanazzal a módszerrel, ahogy a tablettákat gyártják. A tű szára – amelyik nem hatol a gyomorfalba – lebomló anyagból áll. A kapszulán belül a tűt egy összenyomott rugóhoz erősítik, melyet egy cukorkorong tart a helyén. Ahogy a beteg lenyeli a kapszulát, a gyomorfolyadék feloldja a cukrot, az elengedi a rugót és belövi az injekciót a gyomorfalba.
    
A gyomorfal nem tartalmaz fájdalomreceptorokat, ezért a tudósok reményei szerint a páciens nem érez ilyenkor fájdalmat. Úgy tervezték a készüléket, hogy mindegy, milyen pozícióban jut a gyomorba a kapszula, úgy fordul, hogy a tű érintkezzen a gyomorfallal.
    
A kapszula működéséhez a leopárdteknős nyújtotta az ihletet. Az Afrikában élő teknőst magas, kupolás páncéljának gördülése segíti, hogy lábra álljon, ha a hátára esne. A kutatók számítógépen szimulálták a leopárdteknős páncéljának gördülését, hogy a kapszula alakját olyanra tervezzék, amivel a folyton mozgó gyomorban is „talpra állhat".
    
A tudósok azt is meg tudják határozni a tervezés során, hogy az inzulin milyen ütemben szívódjon fel a vérben, amint a tű belefúródott a gyomorfalba. Ebben a kutatásban nagyjából egy óra kellett, hogy az összes inzulin a vérbe kerüljön.