Kudumáj, nyári tél, afro-székelyek: Dél-Afrika magyar szemmel

Ahogy korábban arról már szó volt, a „Hungarikumokkal a világ körül” című dokumentumfilm-sorozatunk január 5-én startol délben a Tv2 csatornáján. A Mandineren minden rész előtt egy kis előzetessel harangozzuk be az aktuális részeket, első, összefoglaló írásunkat pedig itt olvashatják: „A fehéreknek órájuk van, a feketéknek idejük” – nagykörúton Afrikában.

Dél-Afrika, Szváziföld, Dél-Afrika.

A hosszadalmas előkészületeket követően a stáb végül 2018. június 26-án érkezett meg Johannesburgba, Dél-Afrika legnagyobb városába. Bár Afrika leggazdagabb országának három hivatalos fővárosa is van (Pretoria, Bloemfontein, Fokváros), Johannesburg tagadhatatlanul az ország kohéziós ereje és gazdasági központja is egyben. A mi szempontunkból azonban sokkal fontosabb volt, hogy nagyjából minden harmadik Afrikában élő magyar Johannesburg, vagy ahogy a helyiek hívják, Joburg és környékén lakik.

Johannesburg

Egy orvos házaspár, a Kiss család várt minket a reptéren, hogy pár jó tanáccsal ellássanak, mielőtt belevetjük magunkat a 68 napnyi forgatásba. Megtudtuk tőlük, mit is jelent az afro-székely kifejezés, de azt is, hogyan él egy Dél-Afrikában élő magyar gyémántkereskedő. Jó barátjuk, Solomon Marius ugyanis nem akármilyen vacsorával várt minket.

Otthon, a Klauzál téren van még egy piros kockás terítős étterem, ahol a reszelt májat nagyjából úgy csinálják, ahogy a nagymamám régebben. Persze addig nem ettünk még reszelt kudumájat… Érdemes kipróbálni. Főleg édesburgonyával.

Megtudtuk, hogy a kudu húsa amúgy is a világ élvonalába tartozik, csak egyelőre nálunk még nem terjedt el. Tehát íme, a csodálatos lehetőség azoknak, akik épp a gasztro kitörési pontokat keresik a Kárpát-medencében. Solomon dél-afrikai-magyar fúziós konyhája természetesen tartogatott még meglepetéseket, ahogy következő úti célunk, Szváziföld is.

Hihetetlen, de Afrika legkisebb országában is találni magyar hagyatékot.

Mivel nincsen olyan térképünk, amely a világ összes magyar vonatkozású tárgyi emlékét, hagyatékát összesíti, így kőkemény kutatómunkával kell az efféle magyar kincseket megtalálnunk. Kivéve, ha akkora szerencsénk van, hogy egy sepsiszentgyörgyi csapat, a Székelyek a Magasban nevű expedíció előttünk pár hónappal lokalizálja idősebb Wass Albert sírját.

De nem szpojlerezünk többet.

Visszatérve Dél-Afrikába döbbentünk rá, hogy nem ilyennek képzeltük Afrikát. Egy hete vagyunk már úton, és még oroszlánt vagy elefántot se láttunk. Egy vacogó zsiráfcsalád mondjuk épp eszegetett valamit a sztráda melletti elfagyott bokrokon Pretoria előtt, de lényegében ennyi... Ja igen, senki ne feledje: Dél-Afrikában nyaranta van tél, és eléggé kellemetlen is: napközben 20, esténként 0 fok körül alakul, és semmi eső, semmi hó.

Pretoriában felkerestük Mihalik Lászlót, aki kétéves korában menekült el családjával Kolozsvárról, és azóta építészként tette le névjegyét Afrikában – rengeteg épület és híd fűződik a nevéhez. Találkozzunk aztán a Dél-Afrikai Magyar Szövetséggel, akik még sok-sok év után is őrzik a lángot a világ túloldalán. Hála nekik egy tenyérnyi Magyarországot mutathatunk majd meg Johannesburgból és bemutathatunk számos érdekes történetet is – '56-osok kálváriáját a Kossuth tértől a durbani kikötőig, de egyetemisták szökését is a kommunizmus szögesdrótjai között.

Délnek kanyarodva, az óceán irányába meglátogattuk a Gyűrűk ura híres írója, J. R. R. Tolkien szülőházát. Betekinthettünk a század eleji angol-búr háború borzalmait bemutató múzeumba is, ahol az első koncentrációs táborok szörnyűségeit dolgozzák fel. Végül, de nem utolsó sorban pedig egy darabban megérkezünk majd Port Elizabethbe.

Felemás első úti szakaszt zárhattunk, hiszen kiraboltak minket egyszer Joburgban, és bár Szváziföld valóban egy varázslatos és kedves hely, Dél-Afrikáról ez már nem mondható éppenséggel el – kivéve persze a magyar, illetve afro-székely vendégszeretetet.

Innen folytatjuk!