Ebben a tömegben veszélyes energia van – Almássy Ferenc a francia tüntetőkről

Mi történik most Franciaországban? Mintha ez több lenne, mint a minden évben lezajló tüntetések.

A közvélemény az egész világon hozzá van szokva, hogy a franciák folyamatosan tüntetnek. Sokan alá is becsülik, ami jelenleg történik. Hatalmas tévedés. A mostani események nem tüntetések, nem a menetrendszerűen érkező zavargások egyike, a mostani események egy nagyon komoly és mély válság tünetei. Egy új korszak kezdődik Franciaországban. Ha az ünnepek közeledte vagy a kormány visszalépése miatt még el is csendesedik egy időre a tömeg, a valódi problémák nem lesznek megoldva. Tavasszal vagy akár egy év múlva, de újra kezdődik minden, ez egy válság, erre jelenleg nem léteznek megoldások. Hiába mondanak le egy adóemelésről, ez már nem érdekli a tüntetőket, s van, aki már az V. Köztársaság bukását akarja. Ami megdöbbentő, hogy nem szélsőséges elemekről van szó, a szélsőségeseknek semmi hangjuk nincs ebben az ügyben, sem a bal-, sem a jobboldalról. A sárgamellényesek zöme hétköznapi, apolitikus ember, 50-60 évesekről beszélünk. Azonban több százezer emberről van szó, akik már hónapok óta kint vannak az utcákon. Az elkeseredettség az ijesztő, amikor azt látni, hogy

nem kompromisszumot akarnak, hanem egy új rendszert.

Hogy történhet ilyen az Unió egyik meghatározó tagországában?

A rendőri brutalitás, a politikai osztály teljes alkalmatlanságának a lelepleződése Franciaországban történt meg. Abban az országban, amely az Európai Unió második gazdaságát adja, a második legnagyobb népességgel, a legerősebb hadsereggel rendelkezik, az egyetlen országban, amelynek van atomfegyvere. Nem egy harmadik világbéli országról van szó, az Európai Unió egyik pillére rogyadozik. A benzinár emelése csak indok volt, az utolsó csepp a pohárban. A valódi ok, hogy 2008 óta szinte stagnál a francia gazdaság, a társadalomban szegényedés is tapasztalható. Az emberek is érzékelik, hogy ez nem egy elnök alatt történt, ez egy folyamat.

Az emberek már nem úgy élnek, mint 15-20 évvel ezelőtt, és látják, hogy a gyerekeik kilátásai még rosszabbak. Ez feszültséget kelt, amikor azt látják, hogy például az eurómilliárdos Mulliez szinte semmit nem adózik a trükközései miatt. Az is gerjesztette az indulatokat, hogy amikor az első tüntetés zajlott, ahol a rendőrség provokálta az erőszakot, 140 embert vittek el, nagyon gyorsan el is ítélték őket. Ugyanazon a héten, valahol Normandiában egy menekült státuszú személy, aki egy tizenéves lányt próbált megerőszakolni, azt az embert elengedte a bíróság. Indoklásuk szerint az illető nem ismeri az európai normákat, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el. Aki nemi erőszakot akar elkövetni, aki nyilvánvalóan veszélyes a társadalomra, azt elengedi a bíróság; míg azt a munkanélkülit, aki haragból visszadobja a rendőrök felé a könnygázgránátot, azt börtönre ítélik. Ezt már nem tudták megemészteni az emberek.

Milyen társadalmi rétegből érkeznek a tüntetők? Kik ezek az emberek?

Az első hetekben a „periféria Franciaországa” vonult utcára, az őshonos franciák, közép- és alsóbb osztályok tagjai, akik

az eddigi neoliberális gazdaság áldozatai. Akik már nem hiszik el, azt, hogy azért vannak még nehézségek, mert a gazdaság nem elég liberális, mert mindent el kellene adni, ami pénzt hoz az államnak, autópályákat, gátakat, gáz- és villanyszolgáltatókat, felszámolva az egész államrendszert. Ez pontosan olyan érvelés, mint akik szerint a Szovjetunió azért nem működött, mert nem volt eléggé marxista. Nemrég egy Macron pártjába tartozó képviselő szó szerint kimondta, hogy az európa parlamenti választások után azt tervezik, hogy Franciaország szuverenitásának további elemeit adnák át az EU-nak. Az első napokban nagyrészt francia nemzetiségű tüntetőket lehetett látni a résztvevők között, és feltűntek bevándorló hátterű tüntetők is, akik éppúgy a lecsúszóban levő munkásosztály tagjai. De miközben a rendőrség képtelenné vált a helyzet uralására, elkezdett élénkülni a külvárosok népének érdeklődése: őket nem érdeklik a francia nagypolitikai dolgok, hiszen egy párhuzamos világban élnek. A sárgamellényesek egyre inkább az őshonos franciák globalizmus vesztesei közé tartozó rétegeit képviselik, szemben állva a szűk globalista elittel, akik maximális haszonélvezői az elmúlt évtizedeknek, és ott vannak még a bevándorló hátterű tömegek, akik egy párhuzamos társadalmat alkotnak. Pár napja már volt rá példa, hogy amikor jött az éjszaka, akkor randalírozók is megjelentek. Nincs rajtuk sárga mellény, nem érdekli őket a politika,:a kirakatok tartalmát akarják megszerezni. Csak kihasználják a káoszt. 

Számtalan videót lehetett látni, amelyek látni lehetett, hogy a rendőrök nem bántak kesztyűs kézzel a tüntetőkkel. Hogy szabadult el az erőszak? 

A rendőrök felelőssége az erőszak kirobbanása: tudták, hogy abban az esetben, ha az erőszak spontán alakul ki, az éjszaka közeledtével, akkor képtelenek lesznek kezelni a helyzetet. Úgy döntöttek, hogy jobb, ha nap közben kifárasztják a tüntetőket, hogy este már ne legyen ereje a tömegnek. Ez az oka annak, hogy

kezdtek el oszlatni vízágyúval, 10 méterről lőttek embereket gumilövedékkel. Franciaország az egyetlen uniós ország, ahol hanggránátot is bevetnek a tüntetők ellen, ez az eszköz már komoly sérüléseket tud okozni. Egy 80 éves idős nő meghalt, amikor egy könnygázlövedék eltalálta épp akkor, amikor a lakásablaka redőnyét húzta le.

Mivel már nem tüntetésekről van szó, hanem szinte felkelésről, a sárgamellényesek egy része hátrébb lépett: megriadtak attól, hogy mi jöhet még, polgárháború? Akik az utcán maradtak, azok a végletekig elszántak. Abban egyetértés uralkodik, hogy a kormány a felelős a helyzetért. Sokan attól tartanak, egyes régiók kimondhatják: hogy amíg nincsenek komoly változások, addig semmilyen adót nem fizetnek. Itt mindent el lehet képzelni. Azok az emberek tüntetnek, akik termelik az ételt, akik szállítást lebonyolítják, akik a benzinkutakat kezelik, akik a gyárakban, kikötőkben dolgoznak: ezeken alapul egy ország, ezeknek köszönhetően működik. Volt, ahol felégették a prefektúra épületét: nem a külvárosok népe, a hétköznapi, dolgozó franciák. 

A rendőri túlkapások egyik következménye, hogy eldurvulnak az események, illetve

egyre több jele van annak, hogy már nem akarnak azokkal az eszközökkel fellépni, mint amikkel a kormány szeretne. Még nem tartanak ott az események, hogy átállnak rendőrök, de a rendőrszakszervezetek már nem bírják tovább, kérik a hadsereg segítségét, nem fognak még egy szombatot kibírni.

Milyen politikai változás várható? Belebukhat Macron a fejleményekbe? S ha igen, ki jön Macron után?

Se Le Pen, se Mélenchon nem számíthat arra, hogy hatalomra kerülnek. Mindketten elrontották azzal, hogy bezárkóztak a hagyományos bal-jobb dichotómiába, politikailag ez volt életük hibája. Az Engedetlen Franciaország és a Nemzeti Tömörülés olyan imázzsal rendelkeznek, hogy képtelenek választást nyerni, képtelenek a másik táborhoz is szólni. Egyre csökken az esélye annak, hogy a politika világából érkezzen egy végleges megoldás. Egyre többen emlegetik Pierre de Villiers tábornokot. Szeretik és tisztelik a katonák, jó híre van a hadseregben és vezetői képességeiről kezdenek beszélni a francia politikában is. Nem először lenne katona vezetője az országnak: Bonaparte, Pétain és de Gaulle hazájáról beszélünk...  Viszont ez a de Villiers nem egy de Gaulle, egyáltalán nem szuverenista, nem érdekli az erős Franciaország.

Mi lesz a krízis megoldása?

Nem lehet jósolni, ez most azon is múlik, hogy vajon mi lesz az elkövetkező hetekben, lesznek újabb polgári vagy rendőri áldozatok.

Minden lehetséges, a legrosszabb is, ami egyfajta polgárháború lenne. A rendőr ismerőseim azt mondják, hogy így még nem voltak megijedve, a tisztek is ki vannak készülve, az állomány pedig fizikailag teljesen kimerült. A tüntetések ráadásul annyira lekötik a rendőrséget, hogy közben nem tudnak a köztörvényes esetekre figyelni.

Az, hogy visszavonják a benzinadó bevezetését, megnyugtatja a tüntetőket?

Nem hinném, hogy egy engedménynek lenne hosszú távon eredménye, fél évre, legfeljebb egy évre. Visszavonják a benzinre kivetett plusz adót, de az összes többi marad. Ez az egész már rég nem az adóról szól: figyelem a francia csoportokat, a tüntetőket nem érdekli, mit mond Macron, az V. Köztársaság végét akarják. Ezt olyan emberek mondják, akik egyébként nem politizálnak, hétköznapi emberek, akik radikalizálódtak az elmúlt két hétben. Teljesen hétköznapi emberek mondják a tévékamerába:

Amikor radikalizált tüntetőkről beszélünk, akkor azok nem a régi politikai aktivisták, hanem teljesen hétköznapi emberek. Tucatszám elérhetőek azok a videók, amelyekben az arcukkal vállalják a harcias kormány- és rendszerellenes véleményüket. Rendszerint elmondják, hogy életükben először tüntetnek, elmondják azt is, hogy most már kikerülhetetlen az erőszak. Megdöbbentő, amikor egy 65 éves asszony mondja ezt. Nekik a nagy kiábrándulás még friss, bennük még volt az az illúzió, hogy létezik egy köztársasági, szabályokon alapuló rend, a szabályok. Amikor először mennek tüntetni, azt látják, hogy a rendőrök kérdés nélkül ütnek, reggel kilenckor békés tüntetőket vízágyúval oszlatnak. Nekik ez friss: nagyon magasról estek le, ami az illúziókat illeti,

Ha tényleg igaz, hogy egy gazdasági válság közeledik, akkor az borzalmas állapotban fogja Franciaországot találni. Gazdasági és társadalmi tekintetben egyaránt.