„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Mit csináljunk Jókaival? Hová tegyük a Bánk bánt? Mennyire szeretnek olvasni a mai gyerekek? Hogyan fejleszthető a diákok érzelmi intelligenciája? Ezekről is beszélgetünk Fegyverneki Gergő magyartanárral, aki úgy véli, hogy minden pedagógus kicsit influencer, kicsit meg Kőnig tanár úr az Abigélből. Szó esett a pedagógus portfólióról is, amelyet szerinte felesleges démonizálni. Élménypedagógus-sorozatunk legújabb része.
Sorozatunkban olyan pedagógusokat mutatunk be, akik módszereikkel, egyéniségükkel új színt visznek a közoktatásba. Akik a tantermi keretek között is mernek és tudnak újítani. Beszélgettünk már Balatoni Józseffel, a „tetkós töritanárral”, Joós Andrea élménybiológussal, az informatikaoktatás új útjait kereső Czékmán Balázzsal és a gyógypedagógiát IKT-eszközökkel feldobó Aknai Dóra Orsolyával is.
Most Fegyverneki Gergőt faggatjuk, akire szívesen aggatják a celebtanár titulust, holott „csak” új módszerekkel kísérletezik az irodalomórákon. Jó, talán az sem mindennapos, hogy bölcsészként robotokat programoz órákra. A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar-média szakos tanárával az órai feladatoktól az oktatáspolitika aktuális kérdéseiig mindent számba vettünk.
***
Fiatal magyar-média szakos tanárként hogy látod, mi motiválhat egy pályakezdő pedagógust? Gyanítom, nem a fizetés…
Amikor hetedik osztályos koromban a nyugatos költőknél elkapott a gépszíj, a legkevésbé sem gondoltam a fizetésre. Én is meg akartam mutatni másoknak, hogy milyen menő az irodalom, mennyiféle érzés kavaroghat az ember lelkében, ezek kifejezésére pedig temérdek szokatlan képzettársítást és kreatív szókapcsolatot lehet találni, amúgy meg lelki bajokra is egész jók: ezek a szövegek segítenek túlélni… A tanítás egy nagyon inspiráló szakma, sőt hivatás tud lenni. Influencer lehetsz a gyerekek között, vagy ha igénylik, egy kicsit a segítő-lelkiző Kőnig tanár úr Abigél képében.
keresned kell az új utat, hogy melyik diáknál mi lehet a legcélravezetőbb, kit hol tudsz bevonni a munkába. Eközben nagyon sok új dolgot fedezel fel magadon, és a gyerekektől is sokat tanulhatsz. Nekik köszönhetem, hogy tudok debelni vagy robotokat kódolni.
Ennyire fontos volna egy magyartanárnak is képben lenni a legújabb technikai trendekkel?
Olyan változások mennek most végbe itt a digitális forradalom kellős közepén, amik mozgásban tartanak szakmailag. Át kell örökíteni a jól bevált módszereket, de szükségszerűen keresni kell az újakat is. Izgalmas hidakat építhetünk a mindennapi események vagy a tömegmédia népszerű termékei és az iskolai tudás között. A kettőt ma már valahogy közös nevezőre kell hozni, ha el akarjuk érni a diákságot.
Nagy szerepet kapnak tanítási gyakorlatodban az infokommunikációs eszközök. Mit tesznek hozzá az irodalom- és nyelvtanoktatáshoz a digitális eszközök? Nem éppen eltávolítja a diákokat a hagyományos szövegektől?
Szerepet kapnak, ha éppen az óra célja azt kívánja meg, hogy digitális eszközöket használjunk. Tiltani, de túldimenzionálni sem szabad ezeket. Az eszköz csak eszköz. Digitális pedagógia igazán akkor lesz, ha meg tudom indokolni milyen szaktantárgyi, pedagógiai és módszertani dolgok miatt hívom segítségül az IKT-t. Nagy kihívás előtt áll az irodalom és az irodalomoktatás többek között a digitalizáció miatt. A különféle tantárgyi attitűdkutatások, de a mindennapi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az irodalom a népszerű tantárgyak között pár év alatt a középmezőnybe csúszott le a ranglétrán. Ez van. A kérdés, hogy irodalomközvetítőként elkezdek erről hattyúdalt énekelni, ami úgy sem hatja meg komolyabban a Z- és Alfa-generáció többségét, vagy épp ebből helyzetből próbálok felfelé bukni.
Sokan szeretik még azért a hagyományos nyomtatott könyveket, akár órán a pad alatt is bele-belapoznak nem kötelező olvasmányokba, másrészt rengeteg klipet, képregényt vagy mémet néznek. Ez is egyfajta olvasás, és többfele virágzik a slam poetry, a blogolás vagy a vlogolás. Kérdés, hogy irodalomtanárként hajlandóak vagyunk-e ezek felé nyitni, vagy hétköznapi, akár saját emberi példákat bevinni irodalomórára, hogy ezek felől szólaltassuk meg a nagy klasszikusokat. A legfontosabb küldetése a 21. századi magyartanárnak ezért, hogy hidat építsen a Gutenberg-galaxis és a digitális univerzum között, folyamatos átjárást biztosítva egyik kódrendszerből a másikba, mintegy kulturális párbeszédet létrehozva a különféle kultúrahordozók (nyomtatott regény, film, blog) között.
Hogy kell ezt elképzelni a gyakorlatban? Hogy működik a digitalizált magyaróra?
Digitáliskultúra-azonos pedagógiának neveztem el a módszert, amelynek lényege abban rejlik, hogy a tanulók által kedvelt eszközöket vonjuk be a tanulásba, ezzel fokozva a motivációt, az élményt és nem utolsó sorban a hatékony megértést. A Gergő bácsi internetes tantermében megtekinthető néhány ötletünk. A Lámpaláz címet viselő Harry Potter-stílusú interaktív újságunkban a Bánk bánt dolgoztuk fel rendhagyó módon. A projekt különlegessége, hogy elvisz minket egy olyan varázsvilágba, amilyenben maga Harry Potter is él. A kiterjesztett valóság technológiájának köszönhetően egy telefonos applikáció segítségével, amelyet Szakál Vince Abosa tanítványom készített, megelevenednek a képek, videók, prezentációk, és ezzel az újság által nyújtott vizuális élmény fokozódik, de így érezhetően közelebb kerültek a műhöz is. Legutóbb a görög mitológiát dolgoztuk fel az osztályommal úgy, mintha egy-egy utazási irodának szerkesztenénk kulturális-turisztikai digitális magazinokat. Így megértették, hogy az ókori görögök ma is mindenhol ott vannak.
Az IKT-eszközön túl is számos innovatív módszert használsz óráidon. Hogy lehet feldobni a magyarórákat, bemutatnál néhány rendhagyó gyakorlatot?
A lényeg az életszerűség, bár már most, hogy végig tanítottam négy évfolyamot irodalomból, tényleg túl sok a melankolikus, a világgal kibékülni nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudó költő. Ettől jóval szélesebb és színesebb az érzelmi intelligenciánk skálája, így jó lenne más témájú műveket is a középiskolai irodalomtanítás kánonjába bejuttatni.
még ha ezt nem is mondja ki. Itt nagyon jól lehet használni a pozitív pszichológia kelléktárát is. Te voltál-e már magad alatt? Mi miatt? Hogyan másztál ki a gödörből? El tudnád mondani? Akár egészen furcsa szóösszetételekkel? Vagy inkább elmutogatnád? Esetleg lerajzolnád? Miért vagy hálás az életnek? Mit éreztél, amikor Facebookon kidobott a csajod vagy a pasid? Szerinted mi volt a költőben, amikor megírta a maga elbocsátó „szép” üzenetét? Mi játszódhatott le ezek után Lédában? Ha a hír hallatán SMS-t kellene rímekben írnod, mit írnál Lédának? Ki ért egyet Adyval és ki nem? Nagyon szeretem a dramatikus játékot, amikor egy valós konfliktuson dilemmázunk, különféle érzelmi töltetű szerepeket próbálhatunk ki improvizálás közben. Mondd ki, Antigoné, hogy mit tennél Te, ha egyszer újra diktatúra lenne, és nem engednék, hogy eltemesd a testvéred? Júlia, győzd meg apádat, hogy Rómeó az a férfi, aki értelmet ad az életednek! Mit érzel, ha azt veszed észre, hogy szüleidnek nem teszik az újonnan bemutatott partnered? Hogyan jöhettek ebből jól ki? Ugyanúgy a meseterápiának és a Gray Chapman-féle „szeretetnyelveknek” is teljesen ott a helyük irodalomórán. Ne felejtsük el, hogy a szövegértelmezés és nyelvi-poétikai eszközök tanítása mellet a tanulók kritikus gondolkodását is érzelmi intelligenciáját is fejlesztenünk, „babusgatnunk” kell. Legalábbis én így látom értelmét.
Ha már olvasmányok... Élénk vita zajlik szakmai berkekben arról, hogy az irodalmi kánont érdemes lenne újragondolni. Néhányan odáig merészkednek, hogy Jókait vagy a Bánk bánt egyenesen kiszednék a kötelező olvasmányok közül, mondván, szóhasználatuk már annyira archaikus, nyelvezetük annyira nehézkes, hogy a mai diákok számára nem nyújtják ugyanazt az élményt, mint ötven vagy száz éve. Hogy lehet élvezetessé tenni eme szövegek feldolgozását? Ha egyáltalán lehet.
Szerintem lehet. Nincs itt semmi baj a régi nagy klasszikusokkal, csak elfelejtődött valahogy, hogy néha a kevesebb több. A fő problémám, hogy előre kiadjuk a kötelezőket. A szorgalmasabbja nyáron el is olvassa, aztán majd januárban amikor odaérünk, hogy beszéljünk a műről, sokszor teljes homály tapasztalható. Van, amelyik tanulónál hasznos, ha olvasónaplót ír, hiszen segíti őt az értelmezésben, míg mások arra panaszkodnak a legőszintébben, hogy megakadályozza őket e műélvezetben. Keressük a köztes utat. Írja meg olvasás után, vagy már azt sem bánom, ha nem ír olvasónaplót, csak lássam, hogy elolvasta, képben van a történettel, és képes önállóan reflektálni. Egy évfolyamon kevesebb kötelezőt tanítanék, de azt jóval mélyebben. Évente kettőt-hármat. Tanárként ugyanis néha nem árt „fogni a gyerek kezét” olvasás közben. Némelyik könyv interpretációs nehézségeket okoz, hiszen időben, nyelvben, mentalitásban nagyon távol állnak a Z-generáció világától. De van megoldás. Akár órán közösen olvasnánk részeket, az idegen szavakhoz szómagyarázatot készítenénk, rajzokkal segítenénk az értelmezést, mindehhez online dokumentumot szerkesztenénk, a főbb jeleneteket eljátszanánk, a helyszíneket megkeresnék térképen, a szereplők döntése kapcsán SWOT-analízist készítenénk, megbeszélnénk a tanulságokat, kiszűrnénk, hogy mit tanul ma ebből egy 21. századi ember, végül választ keresnénk rá, hogy miért szép a szép.
Fele annyit olvastatnék, de közben önálló, műértő és műélvező olvasóvá lehetne több diákot nevelni. Ezenkívül persze nagyobb teret engednék a populáris és kortárs szövegeknek is, ha már ebben otthonosabbnak érzik magukat a gyerekek. A téli szünet előtt mindig tartunk olyan fordított órákat, amikor a diákok ezeket mutatják be, és próbálják meg értelmezni.
Folyamatosan zajlik az oktatási reform, amelynek számos kritikusa is akad. A pedagógus portfólió például kifejezetten megosztó a tanártársadalmon belül is. Lehet és kell-e egyáltalán a pedagógusokat minősíteni, haladásukat, szakmai munkájukat értékelni?
Itt nagyon szubjektív és talán megosztó leszek. Ez a kérdés nyilán pedagógusfüggő. Sokan látjuk benne a lehetőséget, külföldön is. Nekem pozitívan hatott a módszertani kultúrámra, hogy kompetenciák és indikátorok alapján végiggondoltam, mit kellene és mit lehetne egy tanórából kihozni egy osztállyal még inkább. Ezeket sokszor ügyesen megoldjuk ösztönből, de jó a tudatosság. Ezeket a jó gyakorlatokat, ha nem is mindig mindent, jól tudom hasznosítani különféle tanulási helyzetekben. Magamnak is egy mérföldkő a portfólió, hogy hol tartok és hova szeretnék még fejlődni. A multiknál félévente értékeltetik és értékelik az embereket.
még ha elsőnek totál szokatlannak és káosznak tűnik az egész. Sokan morognak miatta, de ha megkapják a pozitív visszajelzéseket, amire óriási szükségünk van, nagyon boldogok és büszkék a kollégák a dokumentumgyűjteményükre. Én örültem a minősítésemnek, de a legnagyobb minősítőim – talán a portfólióval párhuzamosan – a gyerekek, a szüleik, a gyerekek későbbi életének alakulása, személyiségük formálódása.
Aknai Dóra Orsolya gyógypedagógus említette nekünk, hogy országszerte nagyon sok fejlődni vágyó, továbbképzésre járó pedagógussal találkozik. Te hogy látod, mennyire van meg az igény a tanárokban arra, hogy a szabadidejüket is szakmai fejlődésükre fordítsák? Reális elvárás ez? Mennyire nyitottak egyáltalán a pedagógusok az úttörő módszerekre a hétköznapokban?
Lépést tartani a világgal, szakmailag fejlődni minden területen kell. Különösképpen egy felgyorsult, rohamtempóban változó világban. De nem kell megijedni! A nagy utak is kis lépésekkel kezdődnek. Máskülönben ezek a képzések nagyon gyakran feltöltik az embert. Rengeteg szakmai napra, műhelymunkára és konferenciára kapok meghívást, és igen: akarnak fejlődni a pedagógusok, sőt sokan nyitottak az innovációra, lelkesen tanulnak új dolgokat. Őket kell bátorítanunk, hogy ne féljenek. Tartsák meg azt, ami már bevált és beválik, de tegyék hozzá az újat, ami 21. századivá teszi az oktatást, és figyel a digitális generáció igényire, összhangba kerül a munkaerőpiac elvárásaival és a társadalom kihívásaival. Persze sokan szkeptikusak vagy épp kényelmesebb még mindig a régi „motort” járatni. A jövő alakulásának szempontjából kell a módszertani kísérletező kedv, amúgy ez is lehet egy eszköz a kiégés ellen. El kellene kezdeni komolyabban foglalkoznunk a jövőkutatással, mert néhányan el sem tudják képzelni, hogy mi lesz 50 év múlva, vagy milyen problémák megoldásában kell részt vegyenek majd a tanulóink… de kérdés, hogy erre ki készíti fel őket igazán?
Médiatanárként is dolgozol. Ennek a területnek a jelentőségét adhatja, hogy a Facebook és egyéb közösségi platformok révén olyan információmennyiség zúdul a diákokra, melynek feldolgozása, szelektálása a felnőttek számára is kihívást jelent. Hogy lehet médiatudatosságra nevelni a diákokat, hogy lehet a kritikai érzéket kialakítani egy olyan tantárgy keretein belül, amely heti egy-két órát tesz csak ki?
A heti 1-2 óra már jó arány. Valahol ennyi sem jut médiaértés-oktatásra, csak belepasszírozzák névlegesen az informatikába, a rajzba vagy a magyar nyelv és kommunikációba. Témákat ugyan ezeken az órákon is lehet érintgetni, de
Nagyon sok tevékenykedtető, gyakorlatias feladatot kell adni a tanulóknak. Például itt egy történet gyerekek. Az egyik csoport mutassa be úgy, hogy micsoda jó dolog, míg a másik csoport keressen rajta fogást, ti amott maradjatok már objektívek, amennyire tudtok, emitt meg nyugodtan találgassatok, hozzátok összefüggésbe szaftos, bulvárba illő témákkal. Józsi ember ölt. Te vagy a védőügyvédje. Mit mondasz róla? És mi van akkor, ha te az áldozat családját képviseled? Szélsőséges példa, de így megértik a diákok, hogy mi a valóság és a média által kreált „valóságok” között a különbség.
A médiatudatosság mellett slágertéma a tudatos internethasználat. Sajnos az a tapasztalat, hogy épp ez a gondolkodásmód nem jelenik meg egyik tantárgy keretein belül sem. Hogy küzdhet a hoaxok, adathalász oldalak, Kék Bálna-jelenség ellen egy „digitálisan felvilágosult” pedagógus?
Digitális idegenvezetőnek is kell lennie a 21. századi tanárnak. Nagyon könnyen beszippantja a fiatalokat az internet. Leginkább az arányokra és az egészséges időbeosztásra nem tudnak figyelni. Órák mennek el az értelmetlen csekkolásokkal. Beszéltünk az elektronikus zaklatásról, az álhírek és az áltudományok terjedéséről, de ugyanilyen veszély a véleménybuborék vagy az online radikalizáció. A legnagyobb gond, hogy sokan mindent készpénznek vesznek, amit a neten látnak. Ugyanilyen probléma, hogy sokan gondolkodás nélkül megosztják az adataikat, mert kíváncsiak az indiánnevükre, vagy lájkolnak fiktív bejegyzéseket luxus nyaralás reményében. Kilencedik osztályban már azt látom, hogy néha el vagyunk késve a médiaoktatással. Rengeteg példa, beszélgetés kell, hogy felnyissuk a gyerekek szemét. Jók a projektmunkák, a minikutatások. A téma kapcsán például társasjátékot és tanulságos kisfilmeket forgattunk a diákokkal, de sokszor egy hiteles beszélgetés is nagyon sok gyerekre hat, hogy tudatosabb legyen a neten. Ezek a témák lekötik őket, de csak akkor, ha tudják, hogy a tanár is jelen van az online világban. Másképp honnan tudnánk, miről beszélünk.
***
Fotók: Gordon Eszter, Fegyverneki Gergő, Sasvári János