Élménypedagógia

Motiváló környezetben öröm a tanulás – Czékmán Balázs a Mandinernek

2018. szeptember 22. 11:09

Hogyan lehet hasznosan alkalmazni a mobiltelefont a tanórán? Miért ódzkodnak a pedagógusok az új eszközöktől? A kompetencia- avagy a lexikális alapú oktatásé a jövő? Élménypedagógus-sorozatunkban a bátor újításokkal kísérletező Czékmán Balázs informatikatanár, kutató mesélt tapasztalatairól.

Folyamatosan arról hallunk, hogy a hazai piacokon komoly hiány van informatikusokból, pedig az általános iskolás korosztály szabadideje jó részét a képernyők előtt tölti. Mit tehet az iskolai informatikaoktatás? Hogyan hozható közelebb a diákokhoz az a tantárgy, aminek izgalmas részével a diákok egyébként szabadidejük jelentős részében foglalkoznak?

Sorozatunkban olyan pedagógusokat mutatunk be, akik a hagyományos iskolai kereteket kreatív ötletekkel tágítják. Akik motiváltak arra, hogy az oktatás új útjait keressék. Korábban beszélgettünk Joós Andrea élménybiológussal, illetve Jocó bával, az ország tetkós töritanárával, most pedig Czékmán Balázzsal, a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola informatikatanárával, az IKT MasterMinds kutatócsoport tagjával ültünk le.

Óráidon teljesen megszokott, hogy a gyerekek tablettel dolgoznak, programoznak, robotokat irányítanak. Nem láncolja őket ez még jobban a virtuális világhoz?

Egy általános iskolában tanítok informatikát, nekem az a dolgom, hogy gyerekekkel megszerettessem a számítógépet és az azokhoz csatlakoztatható eszközöket, de legfőképpen azokat a hasznos tevékenységeket, amelyek ezekkel a technológiákkal kivitelezhetők. Az informatikai eszközökkel számtalan hasznos és értékes dolog alkotható, gondoljunk csak a filmkészítésre, grafikára, zeneszerkesztésre, blogírásra, vlogolásra vagy éppen különböző szoftverek megírására. Úgy gondolom, hogy 

az okos eszközök használata önmagában nem jó vagy rossz;

azt, hogy melyik irányba mozdul ez el, majd az fogja meghatározni, hogy a felhasználó mire és milyen időtartamban használja. Igaz, hogy a virtuális világ – például a számítógépes játékok, mint az e-sport – nagyon erős vonzerővel bírnak, de szülői és tanári példamutatással számos egyéb tevékenység is helyet kell, hogy kapjon ezek mellett. Ha kellően jó példát mutatunk, mondjuk, mi magunk is letesszük a mobil eszközt a kezünkből, akkor a gyerekek nagyobb valószínűséggel fognak kirándulni, sportolni, leülni beszélgetni velünk.

Mennyire tekinthető egyedinek, amivel foglalkozol? Magyarországon hogy állunk az IKT (infokommunikációs technológiai) eszközök használatával?

Én a sokadik fecske vagyok a sorban, a számítógéppel támogatott tanulás és tanítás nem újkeletű Magyarországon, egyre többen foglalkoznak vele. Amit én csinálok, az annyiban kuriózum, hogy igyekszem mindig a legújabb technológiákat kipróbálni, bevinni az osztályterembe, és annak tapasztalatait megosztani a pedagógusokkal. Ahogyan az utóbbi években tapasztaltam, növekvő igény van az IKT tanórai alkalmazására, azonban ez még mindig csak a pedagógusok elhanyagolható százalékát jelenti. 

Miért? A pedagógusok ódzkodnak az új eszközöktől?

Látni kell, hogy bármilyen új eszköz, szoftver kezelésének elsajátítása és az ahhoz kapcsolódó módszertan kialakítása eleinte időigényes, azonban a befektetett munka a későbbiekben jócskán meghozza gyümölcsét. Számos pedagógus-továbbképzést tartunk országszerte, tudom, hogy vannak, akiknek több időre van szüksége az IKT-eszközök használatának elsajátításához, azonban vallom, hogy minden pedagógus képes a fejlődésre, életkortól függetlenül. Az IKT tanórai alkalmazása elsősorban nem a különböző okos eszközök használatát jelenti, hanem egy olyan pedagógiai-módszertani hozzáállást, melyet bárki hasznosíthat. Az eszközök tanórai használata nélkül is alkalmazhatok projektmódszert, páros munkát, sarkallhatom együttműködésre a tanulókat, kérhetem tőlük, hogy készítsenek gondolattérképet, alkossanak képregényt, prezentációt, kisfilmet.

Mennyire reális elvárás az infokommunikációs eszközök órai használata? Magyarország szegényebb régióiban nem feltétlenül rendelkeznek ilyen eszközökkel sem az iskolák, sem a tanulók...

A szükséges tudás mellett, azt is meg kell említeni, hogy ez egy „technikai sport”, kellenek hozzá eszközök, tökéletesen működő vezeték nélküli internet, mert ezek nélkül nem életképes a dolog. Az oktatási intézmények informatikai infrastruktúrája rendkívül széles skálán mozog az ország különböző régióiban, nem feltétlenül lehet általánosítani, sokszor az említett szegényebb régiókban nagyon komoly felszereltségű intézményekkel találkozok. Ahol ez nincs meg, ott szükség van az intézményvezetés és a pedagógusok kreativitására. Számos jó példát látok ugyanakkor arra, hogy hogyan 

lehet minimális költségvetésből egy hosszú távon is jól működő dolgot felépíteni.

Ti hogyan csináljátok például?

A Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában öt éve tart a projektünk, melyet az induló tanévben már teljes intézményi szinten működtetünk. Alapítványi, diákönkormányzati, valamint szülői támogatásokból vásároltunk tableteket, továbbá szülői segítséggel építettük ki az intézmény teljes területét lefedő vezeték nélküli internetet. Ugyanakkor szükséges kiemelni, hogy az oktatás digitális transzformációjához elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra biztosítása: eszközök és internet, a minőségi továbbképzés az oktatás minden szintjén. Mindezek megléte nélkül az eszközök kiosztása önmagában kevés. 

Önmagában a technika bevitele az osztályterembe elegendő a gyerekek „lenyűgözésére”? Mi kell ahhoz, hogy tényleg interaktívvá, hasznossá váljon egy ilyen óra?

A gyerekeket az új eszközökkel, tabletekkel, robotokkal csak ideig-óráig lehet motiválni, hiszen egy idő után ezekkel is tanulni kell, a gondolkodásba, a fejlődésbe energiát kell fektetni, ráadásul ezt mind kitartóan. A pedagógus szerepe az, hogy az eszközök segítségével egy olyan motiváló, támogató környezetet teremtsen, melyben a diákok örömmel tanulnak. Megjegyzem, hogy ez IKT-eszközök nélkül is elérhető, mindannyian tudunk olyan tanárt, aki egy szál krétával világokat vált meg, azonban ez 

a pedagógus az innovatív eszközök használatával még jobb lehet.

Azt vallom, hogy a diszciplína alapú, a lexikális tudást elváró tanítás mellett a mindennapi életben használható, gyakorlati tudás is szerepet kell, hogy kapjon: a tanuló legyen képes választékosan kommunikálni, együttműködni társaival, érdeklődéssel és kihívást keresve forduljon a kreatív és problémamegoldó feladatok felé, melyek megoldásához szívesen használ IKT-eszközöket. A személyes tapasztalatom és kutatásaink alapján a Bloom-taxonómia magasabb szintjeihez kapcsolódó tevékenységek (értékelés, alkotás) a legérdekesebbek – sőt a leghatékonyabbak is – a gyerekek számára, melyekhez például az általunk is vizsgált kiterjesztett valóság, virtuális valóság vagy éppen digitális történetmesélés is alkalmazható.
 
Mondanál néhány példát arra, hogy saját területén, az informatikaoktatáson túl, hogyan használhatóak az IKT-eszközök? Egy magyar vagy biológiatanár is sikerrel alkalmazhatja ezeket?

A mai világban már kiemelten fontos az is, hogy a tanulók digitális kompetenciáit fejlesszük, hiszen egyre kevesebb olyan munkahely van, ahol informatikai tudás nélkül boldogulhatunk. A diákok említett kompetenciájának fejlesztése már régen nem szabadna, hogy csak az informatika tantárgy feladata legyen (az informatika tantárgy óraszáma már így is rendkívül alacsony), az bármilyen tanórán helyet kaphat. Az IKT-eszközök rendkívül változatosan használhatók, például sportpedagógiai célokra: különböző applikációk, okos karkötők, okosórák, vagy jó példa lehet a biológiaórán történő alkalmazás: madárhatározó, különböző 3D modellek használata, vagy éppen a matematikaórai használat, ilyen a GeoGebra és a Photomath.

Időről időre nagy vihart kavarnak a virtuális világ gyerekekre leselkedő veszélyei: sokat hallunk a cyberbullyingról, adatlopási ügyekről vagy épp a Kék Bálna-jelenségről. Mit tehet a pedagógus ilyen esetekben? 

A nagy port kavaró események mellett talán még fontosabbak azok, amelyekről nem is tudunk, mert szülőként vagy pedagógusként nincs rálátásunk, azok 

a gyerekek „titkos életében” történnek.

Én mindig azt szoktam tanácsolni, hogy a „titkos élet” kihívásaira felkészíthetők a tanulók rendszeres és őszinte beszélgetésekkel. Itt elsősorban a szülők azok, akik a legtöbbet tehetik, ezt egészítheti ki az informatikaórán és az osztályfőnöki órákon folytatott párbeszédek, akár tréningek. Az online világ kicsit gyorsabban érkezett meg – online vásárlás, bankolás, parkolás –, mint amire társadalmunk felkészült volna, így felnőttként is sok esetben nehézségekkel küzdünk (például jelszavak választása, tárolása, privát információk megosztása). Megfelelő oktatással a következő generációk ezt már jobban és körültekintőbben kezelhetik. 

A tanítás mellett kutatással is foglalkozol. Hogyan egyeztethető ez össze az iskolai elfoglaltságaiddal?

Pedagógusi szerepem mellett a Debreceni Egyetem doktorandusza vagyok, így már több éve foglalkozom kutatással, melyek az IKT eszközök alkalmazásához, hatékonyságához kapcsolódnak. Tagja vagyok az IKT MasterMinds kutatócsoportnak is, ahol igyekszünk mindig a leginnovatívabb, legújabb technológiákat kutatni. A kutatópedagógusokat azért is tartom rendkívül fontosnak, mert számos „trend”, „divat” vonul végig kifejezetten az IKT-eszközök világában, azonban ezek használata, a jó gyakorlatok még nem biztos, hogy más esetben, más pedagógusokkal és tanulókkal is hasonlóan működnek. Ennek érdekében kellenek a vizsgálatok, ahol számszerű adatokkal tudjuk alátámasztani a különböző technológiákhoz való viszonyulást, vagy éppen hatékonyságot. Magyarországon elsőként kutattuk például a Micro:bitek általános iskolában történő használatát, amelynek eredményeit az Educatio folyóiratban publikáltuk.

Mennyire működik ma informatikai tehetséggondozás Magyarországon szervezett vagy épp informális módon? Lehet ilyenről beszélni egyáltalán?

Mindig fontosnak tartom megkülönböztetni az informatikaoktatást és az oktatásinformatikát. Míg utóbbiról bőven beszéltünk, addig előbbi – alacsony óraszámának köszönhetően – nehézségekkel küzd. Van olyan oktatási intézmény, ahol csak 5. osztályban kezdenek el informatikát tanulni a gyerekek, holott ez már régen késő. Már első osztályban elképesztő dolgokra képesek a tanulók, tudatosan és pontosan használják az eszközöket, látványosan fejlődnek. A tehetséggondozás sokszor iskolai, azonban egyre gyakrabban iskolán kívüli keretek között jelenik meg, elég csak a gombamódra szaporodó programozást oktató vállalkozásokat nézni. Szerencsére számos elhivatott pedagógus az iskolában is megtalálja az utat, akár a programozás oktatásához, így egyre több sikeres robotikaversenyen résztvevő hazai csapat van, már nemzetközi szinten is.

***

Fotók: Bán Nóra, Sasvári János

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/135515