Erdély legkisebb testvérei: látogatás a ferenceseknél

Rengeteg tévképzet kering a szerzetesekről és azok életéről. A világtól elvonult, elzárkózott, magányos imádságban élő alak képe rajzolódik ki előttünk, ha azt halljuk, hogy szerzetes. De a szerzetesi élet főként a közösségről szól:

Minden szerzetes közösség valamilyen kifejezett cél köré gyűlik össze, ezt a célt az adott rend regulája határozza meg. Szent Ferenc követői számára egy egyszerű utasítást adott: élni az evangéliumot. Erdélyi ferences testvérekkel beszélgettem.

„Ordo Fratrum Minorum”: annyit tesz, hogy a Kisebb Testvérek Rendje, a ferences rend eredeti elnevezés. Saját hitvallásuk szerint ők mindannyiunk kisebb testvérei. Csodás idea: a jezsuiták mellett a ferencesek világa a legvonzóbb számomra. Közösségben, Krisztus közösségében végezni a cselekvő szeretetet. Amikor elhatároztam, hogy cikket írok az erdélyi ferencesekről, első utam a kolozsvári Karolina téren levő ferences kolostorba vezetett. Szabolcs testvérrel, a ferences rend erdélyi tartományfőnökével (nyitóképünkön) találkoztam, hogy elbeszélgessünk a rend múltjáról, jelenéről.

A ferenceseké az egyik legrégebben működő rend Erdélyben: az „ántivilágban” olyannyira fontos társadalmi szerepet töltöttek be, hogy a kommunisták mindent megtettek, hogy a múlttal együtt a ferenceseket is eltüntessék.

Szabolcs testvérrel a beszélgetésünk óhatatlanul is ott kezdődik: „Mi volt a kommunizmus alatt?” Megkerülhetetlen része egy egyházi intézményről szóló beszélgetésnek a kommunizmus időszaka. A kevésbé avatott fő is tudja, hogy az elmúlt évtizedek komolyan próbára tették az egyházainkat. Szabolcs testvér hangsúlyozza: a ferences rend a kommunizmus ideje alatt be volt tiltva. Pontosabban fogalmazva,

1951 augusztus 20-án, Szent István, azaz éppen a provincia védőszentjének ünnepén minden ferences testvért összetereltek és elvitték őket Máriaradnára, ahol a kijárás lehetősége nélkül bezárva tartották őket. Összesen 9 hónapot töltöttek az Arad melletti településen, 120 körül lehetett a raboskodó szerzetesek létszáma.

A román kommunisták elgondolása az volt, hogy összegyűjtik a testvéreket, majd amikor már nem lesz mit enniük, feladják és hazamennek, ezzel oszlatják majd fel magukat. Az idős testvérek elmesélése alapján a kommunisták számítása nem jött be. Soha olyan jó dolguk nem volt, mint az alatt a 9 hónap alatt. Megszervezték a saját életüket, sokféle tapasztalattal rendelkező testvér volt ott, intenzív továbbképzést tartottak önmaguknak.

Az élelmiszerből sem szenvedtek hiányt: a hívek adományaival bőségesen el voltak látva. Erdély minden részéről jött élelmiszeradomány, Székelyföldtől Szatmárnémetiig.

Szabolcs testvér az idősebb rendtársak elmeséléséből tudja, hogy a húsvéti liturgiát sosem tudták olyan szépen megünnepelni, mint a fogság idején. Minden testvér együtt volt, erre előtte sosem adódott lehetőség. Az ünnepnek talán maga a fogság is adott egy kegyelmi aurát, újraélték az üldözött egyház korszakát, a Krisztus utáni évszázadokat. A feltámadási szertartást annak rendje és módja szerint megülték úgy, hogy

Kilenc hónap elteltével a kommunisták úgy döntöttek, hogy mivel nem oszlott fel önmagától a rend, a ferenceseket szétosztják három csoportra, majd három külön kolostorba zárják őket. Körisbánya, Dés és Esztelnek egykori kolostorait jelölték ki, mint örökös kényszerlakhelyeket. A szerzetesi habitus viselése és a lakhely elhagyás tilos volt, új tagokat nem vehettek fel maguk közé. A kommunisták azt remélték, ezzel megoldják a kérdést, lassan majd elmúlnak a testvérek.

A személyi igazolványokba beleírták, hogy D.O. azaz „domiciliul obligatoriu”, ami annyit tesz magyarul, hogy kényszerlakhely. Ezzel a megjelöléssel tilos volt elhagyni a kolostor területét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a testvérek döntésére bízták, hogy ki hová, melyik kolostorba kerüljön. A rend tanácsa úgy döntött, hogy Désre kerüljenek a szerzetes tanárok. Oda idővel vissza tudott szivárogni néhány korábbi növendék is, akiket a hatóságok az örök fogadalmuk előtt eltiltott a rendtől. Márton Áron összesen 8 fiatal szerzetest szentelt pappá ez idő tájt. Ők lettek később azok, akik néhány idős testvérrel összefogva újraindították a rendet.

A '60-as, '70-es években fokozatos enyhítés következett be a korábbi szigorhoz képest: néhány kisebb templomban, vidéken, Kósteleken és Zabolán vállalhattak a testvérek egyházmegyés papként plébániákat. Néhányan így kikerültek a fogságból, illetve a kényszerlakhely elhagyásának szigorán is enyhítettek.

Kolozsvár

1990-ben aztán szinte azonnal újjáalakult az erdélyi ferences rendtartomány.

Az erdélyi ferences testvérek akkor úgy látták, hogy nincsenek felkészülve arra, hogy teológiai képzést nyújtsanak a jelentkezőknek, illetve az évtizedes elzártság miatt nem követték a rend egészének a változásait, kiestek a vérkeringésből. A magyarországi rendtartomány segítségét kérték. Két évtizeden keresztül folyt úgy a ferences növendékek képzése, hogy a jelöltséget Erdélyben, a noviciátust és a teológiai képzést Magyarországon szerezték meg. 2004-ben erősödött meg annyira az erdélyi rendtartomány, hogy a képzés egy részét hazahozták. A jelölt időszakot most Erdélyben töltik az erdélyiek, egy évig pedig Szécsényben laknak a magyarországi jelöltekkel, itt töltik el a noviciátus idejét. Egyszerű fogadalmasként már Szászsebesre jönnek vissza, ahonnan Gyulafehérvárra járnak be teológiát tanulni a szemináriumba.

Jelenleg 48 tagja van az erdélyi ferences provinciának, Erdély tíz helységében elszórva végzik a feladatukat. Két testvér az Egyesült Államokban végzi az amerikai magyarok lelki pasztorációját.

A legtöbb esetben a szórványvidékeken vannak a ferences plébániák: Déva, Szászsebes, Dés, Szászváros. Az egyetlen kivétel Kaplony, ami egy nagy magyar közösség plébániája. A kolostorok elhelyezésével már szerencsésebben járt a rend, vannak Székelyföldön és a szórványban egyaránt. Szászvárosban Böjte Csaba testvér van kinevezne plébánosnak, azonban őt is leginkább a szerzetes testvérek segítik ki, hogy a Szent Ferenc Alapítvány ügyeit rendezhesse.

Kolozsváron nyolc testvér lakja a kolostort jelenleg, a hely kihasználtsága érdekében egyetemista kollégiumot alakítottak ki az üres szobákban. Szabolcs testvér elmondása szerint a kolozsvári kolostor legfontosabb hivatása a ferences hagyományok ápolása, a 14-15 században épített kolostor megtartása.

Szászsebes

A ferences rend kárpótlásáról Szabolcs testvér elmondta, hogy azokat a kolostorokat, ahol szerzetes közösséget tudtak létrehozni, visszakapták, de azokon a helyeken, ahol nincs ferences közösség, ott hiába van kolostor, nem adta vissza az állam az ingatlanvagyont. Ebben

sosem telekkönyvezték át az államra vagy valamely intézményre. Ma is, ahogy mindig is, az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevén vannak az ingatlanok. Ennek ellenére a hivatalok azzal érvelve utasítják vissza a visszaigényléseket, hogy akiktől elvették az ingatlant, azok nem azonosak azokkal a ferencesekkel, akik most visszakérik.

A rendszerváltás után az életben levő testvérek azonnal benyújtották a kérelmeket a visszaszolgáltatásra. A visszaszolgáltató bizottság azonban néhány év után visszaadta az iratokat azzal, hogy ez bírósági ügy, nem a visszaszolgáltatási bizottságra tartozik, mivel a telekkönyvekben sosem történt változás. A bíróság 2000-es évek elején több esetben első fokon a ferenceseknek ítélt igazat, azonban a fellebbezések meggátolták, hogy pont kerüljön az ügyek végére. A legfelsőbb bíróság tett végül igazságot azzal, hogy kijelentette: nem lehet bírósági tárgyalás témája a ferences ingatlanok kérdése, ez a visszaszolgáltatási bizottság hatásköre. Most 28 évvel, az akták leadása után, továbbra is döntésre várnak a testvérek.

Kolozsvár után ellátogattam a szászsebesi kolostorba is, hogy a szerzetesi mindennapokról kérdezzem Leó testvért, a kolostor elöljáróját. A város piacán beszélünk meg találkozót Leó testvérrel, nem is kerüljük el egymást, a román tengerben az ember ösztönösen felfedezi a sajátját. Leó testvér gyergyói: amíg a kolostorhoz érünk, kiokosít a várost illetően. Az egykori német város minden ízében különbözik a tőle mindössze 14 kilométerre levő Gyulafehérvártól, mintha nem is ugyan az az ország lenne, ez azonban egy másik történet kezdete lenne.

Szászsebesen és Kolozsváron is ugyan az a megnyugtató és mégis felkavaró érzés fogja el az embert a kolostor falai között.

a sok kacat között végre újra előbukkant az, amiről már el is felejtettük, hogy létezik. A régi életünk köszön vissza a falakból, hogy el ne felejtsük a mai is érvényes rendjét az életnek.

Leó testvér elmondta, hogy a '80-as években a magára hagyott kolostorban szociális lakásokat alakított ki az önkormányzat, főleg cigány családoknak adták ki őket. Amikor azonban a ferencesek visszakérték, vita nélkül visszaadták az eredeti tulajdonosának az egész épületet. A felújítások nagy energiákat emésztettek fel, de a testvérek már a munkálatokban is részt vettek, illetve ott laktak a felújítás alatt álló épületben, hálózsákokban, a földön aludva.

2004-ben jöttek vissza a szerzetesek Sebesre, azóta itt töltik az egyszerű fogadalmas idejüket a fiatal szerzetesek.

A városban lakó 88 fős magyar közösségből nagyjából 8 hívő jár a ferences templomba. Református templom is van a városban, azonban a kálvinista egyház sem dicsekedhet sokkal nagyobb számokkal a hívősereget illetően. Az Istentiszteleteket azonban annak rendje és módja szerint megtartják vasárnaponként. A város főterének impozáns evangélikus templomában ma is németül zajlanak az Istentiszteletek, 200 főre tehető a városban lakó szászok maradéka, német lapok, német imádságos könyvek vannak elhelyezve a padok között, jeléül annak, hogy még van, aki érti a német szót.

a román és cigány lakosság az, amely ma a várost meghatározza.

A ferences templomnak 40 fős román gyülekezete van. Az ők kedvükért Leó testvér bevezette, hogy hétközben két nyelven misézik, a liturgia egyik részét magyarul, másikat románul mondja el. Evangélikus és református románok nincsenek, ezekben a templomokban csak nemzeti nyelven folyik imádkozás.

Két olasz is él a városban, Leó testvér templomába járnak. Két idős ember, akik körül az olasz élet úgy elfogyott, hogy már majdnem olyanok, mint a románok. Tősgyökeres erdélyiek és igazi olaszok. Olasz lapot járatnak haza, római katolikus templomba járnak, egy jellegzetes olasz tájnyelvet beszélnek, de a nagy román tengerben ők aztán tényleg láthatatlanok.

Leó testvér elmondta, hogy a szerzetes testvérek nem mindegyike pap: van, aki csak a ház körüli munkákban vesz részt, papi teendőket nem láthat el. Ezek a testvérek az állatokat gondozzák, illetve egyéb fizikai munkát végeznek: az egyik szerzetes asztalos, a híveknek és a kolostornak is egyaránt dolgozik. A kolostor lakói méhészkednek, fácánokat, különféle tyúkokat és nyulakat tartanak. A kertben is mindent megtermelnek, amire szükségük van.

függetlenül attól, hogy milyen más feladatot lát el.

A papi, illetve kolostor körüli elfoglaltságok mellett a szociális segítségnyújtás minden területén jelen vannak a testvérek. A szegények felkarolása mellett az ifjúság nevelésében, kollégiumok alakításában működnek közre, Brassótól Kolozsvárig.

Egy szerzetesnek civil munkája is lehet, dolgozhat világi környezetben is: egyetlen feltétel a szerzetesi regula és fogadalmak megtartása. Ilyen testvér most nincs az erdélyi rendtartományban, de lehetőség van rá.

Bármi is legyen egy szerzetes feladata, van az életüknek egy szabott rendje. Leó testvérék minden reggel fél 8-kor zsolozsmával kezdik a napot, majd 8 körül szentmisét tartanak a kolostorhoz tartozó templomban – általában ugyanaz az egy-két ember vesz részt ezeken a szentmiséken. Ezután együtt reggeliznek a testvérek, majd mindenki elindul a munkája után. Esténként a testvérek összeülnek és megbeszélik, hogy aznap mi történt. Mindenkinek el kell végeznie a rendi imáját, és hetente tartanak egy olyan alkalmat, amikor együtt szórakoznak a szerzetesközösség tagjai, időnként elmennek együtt kirándulni is.

A jövőről szólva Leó testvér elmondja, hogy ez az első év, amikor nincs novíciája az erdélyi rendtartománynak. Jelenleg négy növendék testvérük van, akik közül kettő magyar és kettő román nemzetiségű. A négy fiatal közül az egyik Magyarországról érkezett, az erdélyi provinciába jelentkezett, itt kapott elhívást a szerzetesi életre, itt tervezi a hivatását betölteni. A román testvéreknek a legnagyobb gondot a magyar nyelv elsajátítása jelenti. Ezt pedig nem lehet megkerülni, ha Erdélyben szeretne valaki ferences szerzetes lenni.