Iszonyúan sokba került nekünk a békés, mosolygós rendszerváltás

„Megosztana velünk egy-két tanulságot?

Meggyőződésem, hogy iszonyúan sokba került nekünk a békés, mosolygós rendszerváltás. Bethlen István, miután 1918–19 emberei világgá szaladtak, tőlük megszabadulván másfél év alatt rendet, biztonságot teremtett, és elindult egy olyan sikeres időszak a trianoni traumát nyögő országban, amely párját ritkította. Húsz év alatt megduplázódott a nemzeti jövedelem. Ezzel szemben a nagyhatalmak által végig kontroll alatt tartott rendszerváltás – mert bármit mondanak, az volt – összes korlátja azzal járt, hogy csak mostanra, huszonnyolc év elteltével sikerült kialakítani egy olyan eredményes konstrukciót, amit Bethlennek másfél esztendő alatt. Rendkívüli hátrányt okoztak a konszolidációban a kilencvenes évektől azok a visszahúzó erők, amelyek az ország nemzetközi lejáratásában máig igen nagy szerepet játszanak. Ez a körülmény több évtizeddel visszavetette Magyarország fejlődését ahhoz képest, amilyen lehetett volna, megismételve a húszas évek kiugró, az egész világot ámulatba ejtő teljesítményét.

Pedig akkor az egyharmadára zsugorított országgal kellett eredményeket produkálni.

És mégis talpra tudott állni a nemzet, mivel volt egy egységes kormányzat, és nem jöttek vissza azok, akik az összes kárt előidézték – mint ahogy 1990 után a szocialisták többször is. Tragikus, hogy Rákosiék utódpártjai – mert nem csak egy van! – a mai napig itt vannak a nyakunkon, csupán nevet változtatva és modernizálva a módszereiket.

Erre sokan visszakérdeznek: ezek szerint jobb lett volna, ha erőszakkal jár a változás, a »visszademokratizálódás«?

Dehogyis. Az lett volna jobb, ha nem tartanak igényt semmire, főként pozíciókra, az összeharácsolt hatalmas vagyonra azok, akik a múlt brutális vétkeivel, hibáival személyükben terhesek voltak. Meg aztán ezekért a súlyos bűnökért valakiknek felelniük kellett volna a kommunizmus után helyreállított jogállamiság normái értelmében. Csakhogy az átalakulás úgy zajlott le, hogy az Alkotmánybíróság egyfajta senki által jóvá nem hagyott, láthatatlan alkotmányt kezdett alkalmazni, a Magyar Tudományos Akadémia pedig a lehető legkeményebben szembeszállt azzal, hogy bármiféle elszámoltatás történhessen, egyetlen személyhez is hozzányúljanak a diktatúrabeli politikai szerepvállalása ­miatt, holott a nyilvánvaló összeférhetetlenség eklatáns megnyilvánulásaként még MSZMP központi bizottsági tagok is voltak a soraiban. Az egyetemi katedrákon pedig szép számmal voltak és mind a mai napig vannak olyanok, akik a jobboldali kabinetek ellen gyűlölködve agitálnak. Mindezen negatív jelenségek miatt úgy vélem, kicsit radikálisabb, gyorsabb rendszerváltásra lett volna szükségünk, ami a mai nehézségeink számát nagymértékben csökkentette volna.”