Egyeztetést sürget az összefogásról az MSZP-Párbeszéd

2018. február 26. 14:02

Egyeztetést sürget az MSZP és a Párbeszéd a „demokratikus ellenzéki pártok” között a választási együttműködésről – derült ki Karácsony Gergely és Molnár Gyula közös sajtótájékoztatóján.

2018. február 26. 14:02

Egyeztetést sürget az MSZP és a Párbeszéd a „demokratikus ellenzéki pártok” között a választási együttműködésről, mert úgy látják, a hódmezővásárhelyi választásnak az a fontos üzenete, hogy ha sokan mennek el voksolni és van esélyes jelölt, akkor le lehet győzni a Fideszt, a „legszervezettebb kisebbséget”. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, a hódmezővásárhelyi választás fontos tanulsága, hogy a szavazatokat „nem lehet megosztani”, csak az esélyes jelöltre leadott szavazat hoz változást. A kormányváltás feltételként beszélt arról is, hogy sokan menjenek el szavazni. A többség nem lehet ellenzékben – mondta. Úgy fogalmazott, nyitottak további együttműködésre a demokratikus ellenzéki pártokkal, hogy még több esélyes jelölt legyen.

Karácsony Gergely közölte, az MSZP-Párbeszéd eddig is mindent megtett azért, hogy a legesélyesebb jelölteket indítsa. Függetleneket támogatnak (Mellár Tamást Pécsen és Kész Zoltánt Veszprémben), valamint megállapodtak választókerületi koordinációról a DK-val – sorolta. Szerinte nem rajtuk fog múlni, ha nem jön létre a széles ellenzéki együttműködés. Az MSZP-Párbeszéd a következő hetekben mozgósító kampányt indít és „talpra állítja az országot március 15-én” - mondta. A miniszterelnök-jelölt bejelentette: „egy széles körű ellenzéki együttműködést felmutató” rendezvénnyel ünneplik a szabadság ünnepét. Jelezte, sok szeretettel látnák a színpadon, ezért meghívta Márki-Zay Péter megválasztott hódmezővásárhelyi független polgármestert. Megjegyezte, az új városvezetővel még nem sikerült beszélnie, de üzent neki.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Molnár Gyula, az MSZP elnöke kijelentette, az utolsó percig készen állnak az egyeztetésre. Hozzátette: az MSZP régóta hangoztatja, hogy közösen kell a pártoknak az április választáson indulniuk. Értékelése szerint Hódmezővásárhelyen sikerült ledönteni az apátia falát, az a következő feladat, hogy rendezzék saját oldalukat. Azt mondta, az MSZP az elmúlt hónapokban a kormányváltás érdekében saját pozícióit is kész volt feladni, hogy együttműködjön az erre nyitott pártokkal. Jelezte azt is, 58 jelöltjük harmada nem tagja az MSZP-nek, helyben esélyes jelölteket választottak. Az emberek bölcsek, el tudják dönteni, mi kell ahhoz, hogy kormányváltás legyen Magyarországon – hangoztatta. Bár készek utolsó percig az egyeztetésre, március 15-éig világossá kell tenni minden egyéni körzetben, hogy kit gondolnak esélyes ellenzéki jelöltnek – közölte. Molnár Gyula kitért arra is, hogy szerinte a Fidesz kapott egy nagyon komoly ütést, amire ők „nem úgy szoktak reagálni, mint a rendes emberek”. Közölte, eddig békésnek tűnt a kampány, de arra számítanak, hogy ez változni fog. Aljas, alaptalan és nemtelen támadások sorozata fog elkezdődni azok ellen, akik a szövetségben szerepet vállalnak, de nem fogják hagyni magukat megfélemlíteni – tette hozzá.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese úgy értékelt, vasárnap Hódmezővásárhelyen eldöntötték az emberek, hogy "Lázár János nyugodtan visszavonulhat a vadászkastélyába”. Azt reméli, folytatta -, hogy április 8-án ugyanerre a mintára „Kósa Lajos  miután továbbképzem  visszamehet az édesanyja disznótelepére kicsit elmélkedni azon, hogy mit is csináltak ezzel az országgal”.

A Jobbikkal való együttműködést firtató kérdésekre Karácsony Gergely azt mondta, szervezett együttműködésre nem lát lehetőséget velük. Hozzátette: van még dolguk a demokratikus ellenzéki oldalon is, és majd a választók bölcsességére bízzák, kiben látják az esélyes jelöltet. Az a dolguk – folytatta –, hogy a lehető legtöbb helyen a demokratikus ellenzék közös jelöltje legyen a kihívó, vagyis a legesélyesebb jelölt a Fidesztől balra legyen, ne jobbra. Azt elképzelhetőnek tartotta, hogy a Jobbik támogatja az MSZP-Párbeszéd által is támogatott független országgyűlési képviselőjelölteket.

Az LMP-vel kapcsolatos együttműködésre vonatkozó kérdésre Karácsony Gergely azt mondta, reméli, hogy ők is látták a vasárnapi választás eredményét, tudják, mi következik ebből rájuk nézve és nem akarnak saját szavazóik elől elbújni. „Attól félek, hogy az LMP-szavazók hamarosan az LMP-székház előtt fognak tüntetni, ha az LMP nem vesz részt egy ilyen együttműködésben”, de ez igaz más kisebb pártokra is, amelyekkel szintén nyitottak az együttműködésre – jelentette ki.  Elmondta, az LMP-nek vannak olyan jelöltjei, akik a legesélyesebbként tudnák képviselni a teljes demokratikus ellenzéki oldalt.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP-Párbeszéd hány jelöltje adta le a szükséges számú ajánlást, Karácsony Gergely közölte, az 58 jelölt többsége már leadta az ajánlásokat és az MSZP-Párbeszéd volt az, amely elsőként állított országos listát. Molnár Gyula hozzátette: hétfőn várhatóan minden jelöltjük leadja a szükséges számú ajánlást.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2018. február 26. 14:55
Gogos - Lazar nyugodtan... - Kosa visszamehet... Tehat a Gogos uzent. O nem akar elszamoltatast.
Válasz erre
1
20
OberEnnsinnen
2018. február 26. 14:53
1. A Fidesz szándékosan vesztett, hogy demonstrálja: Magyarország demokrácia, a legnemesebb fajtából... hogy ezzel elaltassa a Nyugat kritikáját, majd ápr. 8-án röhögve keményre veszi a meccset és 2/3-dal nyer! 2. A Fidesz szándékosan veszíteni akar, és át kívánja adni a hatalmat 4-8 évre a mai ellenzék kezébe. A vásárhelyi vereség ennek a felvezetése. Mindkét lehetőség RÉMÁLOM, a legrosszabb, amit csak el lehet képzelni. Ezzel szemben a valóság: Magyarországon a választópolgárok minden település határában két-három lopott-korrupciós kastélyt, vadászkastélyt, magánhelikoptert, estébé látnak-érzékelnek, a tényekkel - az üres magyar ugarral - szemben. Lopott világítótesteket, oszlopokat, lopott üdülőket, kempingeket vízionálnak Battonyától Nemesmedvesig, mind a 3600 magyar település körül, közöttük lopott szántóföldekkel... Azért az, hogy kifizetett, számlázott üzleti cselekményt el lehet adni az ország kirablásként, megfejelve az 5 éve megszakítás nélkül emelkedő fizetések-bérek-juttatások rendszerét soha nem látott korrupcióként az emberi agyakba beültetni, ez komoly ellenzéki teljesítmény... Ennyi a hódmezőhelyi eset története. Ja, még annyi: a Fideszt - élen Orbán Viktorral - ezek a vádaskodások a legcsekélyebb mértékben nem érdeklik. Csoda, ezek után, ha a hallgatás - a lopásba, korrupcióba - való beleegyezésként hat? Nem csoda, törvényszerű. ----------------- Viszont: ha még ráerősít az ellenzék, az elsülhet számára pozitív, de negatív végeredménnyel is. Mert amibe ők magyar balosok-liberálisok oldalról beleállnak, arra az ország rövid idő alatt igen-igen ráfizet. Hogy most ez a ráfizetés - már, amennyiben legyőznék a Fideszt és Orbán Viktort - nem pár ezer milliárdos újabb és még újabb kamatterhet jelentene a magyar népnek, hanem Magyarország megsemmisülését, - tíz éven belül, örök időkre, - annak kevesen vannak tudatában bal-lib oldalon. Páran persze, a ma Kohn Bélái, ők 100%-ban világosan látják a dolgokat, Soros ajándékszemüvegén át, ám ATV-s, Népszavás véleményformálóktól bal-lib politikusokig, igen kevesekben merül fel ennek lehetősége. PEDIG A TÉT PONTOSAN EZ: ÉLNI VAGY ELTŰNNI?... A Fidesz: az élet. Az ellenzék: a halál. Magyarország a 2002-2010 közötti időszak államcsődjének kivédése után, 2013-tól hihetetlen mértékű fejlődésen ment-megy keresztül. Pár hét múlva egy nap alatt elvész a plusz és egy nap alatt leural a mínusz - ezt jó ha mindenki előre tudja, világosan, tisztán. Akkor aztán hamar világos lesz mindenki számára, milyen is volt az a korlátlan orbáni korrupció és a haveri lopás... Olyan lesz az, mint az utolsó mentőhelikopter, ami felszállt és itthagyott bennünket a szarban...
Válasz erre
5
1
pot_ember
2018. február 26. 14:51
Az elvtelen (technikai) koalicióval, csak az a baj, hogy a pártok értékeiiknek azt a részét adják fel (elveiket) amiért harcoltak illetve ami mentén szerveződtek.
Válasz erre
2
0
kispufi
2018. február 26. 14:50
Kedves főösszecsirkefogóék: aztán nagy összecsirkefogással lesz-e elegendő egyéni győztese önálló frakcióhoz az olyan kompániának, amelyik nem ugorja meg a pártlistás küszöböt? Khm.
Válasz erre
2
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!