Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az autizmusról sokaknak romantikus elképzelései vannak, mióta az Esőember című film közismertté tette ezt az idegi-fejlődési rendellenességet. Pedig sajnos nem mindenkinél társul zseniális képességekkel, s a valóságban nagyon megnehezíti a benne szenvedő és hozzátartozói életét.
Éppen ezért kulcsfontosságü lenne a korai felismerés és fejlesztés, de ez gyakran nehézségekbe ütközik, s kétévesnél fiatalabb gyerekeknél nagyon ritkán sikerül. Így különösen nagy jelentősége lehet annak a biológiai tesztnek, melyet az MTI híradása szerint a Warwicki Egyetem kutatói fejlesztettek ki, s amely reményeik szerint a jövőben akár már egészen fiatal gyerekeknél is kimutathatná a zavart.
A Molecular Autism című szaklapban megjelent tanulmány készítői 38 autista és 31 nem autista gyerek vérében és vizeletében keresték a kémiai különbségeket. A részt vevő gyerek 5-12 évesek voltak.
Az autisták mintáiban – mindenekelőtt a vérplazmájukban - nagyobb arányban találtak olyan fehérjekárosodást, amely a tudósok szerint összefügg a rendellenességgel. A tesztet a jövőben az autizmus minél korábbi kimutatására használhatják az orvosok, ám a következő lépés egyelőre a kutatás ténymegállapításának a megismétlése más csoportokkal – mondta a BBC-nek Naila Rabbani, a kutatás vezetője, a Warwicki Egyetem munkatársa.
Hozzátette, hogy még fiatalabb gyerekekkel szeretné újra megismételni a teszteket, kétévesekkel, de akár egyévesekkel is, ezután nagyobb létszámú csoportokkal akarja folytatni a kutatást. Reményei szerint a tesztek segítenek megismerni az autizmust okozó néhány tényezőt is. Más kutatók azonban óvatosságra intettek. James Cusack, a brit Autistica alapítvány kutatója szerint túl korai új diagnosztikai technikáról beszélni, nem tudni, hogy az új módszerrel megkülönböztethető-e a autizmus, az ADHD nevű figyelemhiányos hiperaktivitás, a szorongás és más hasonló rendellenességek. „Az autizmus diagnózisára a legjobb módszer még mindig a klinikai beszélgetés és megfigyelés" – tette hozzá.