Hogy mi a különbség köztem és Bayer között?
Hát például az, hogy a nyáron nem gondoltam semmi rosszra.
Néhány éve nagy feltűnést keltett, mikor Angelina Jolie nyilvánosság előtt vállalta, hogy mindkét mellét eltávolíttatta, így akarván elkerülni, hogy nála is megjelenjen a melldaganat, mint édesanyjánál. Sőt, a színésznő bevallottan kampányolt is azért, hogy akik hozzá hasonló génmutációt hordoznak, megelőzésként végezzék el az emlőeltávolítást, így növelve életbenmaradási esélyeiket.
Az MTI beszámolója szerint úgy tűnik azonban, hogy ez a műtét fölösleges. Brit kutatók megállapították, hogy a túlélési esély ugyanakkora, akár végrehajtották ezt a drasztikus beavatkozást korai szakaszban, akár nem.
A BRCA1 és BRCA2 génmutációk négy-nyolcszorosára növelik a mellrák kockázatát. A kutatók 2733 brit nőt adatait elemezve azt állapították meg, hogy a mindkét mellet eltávolító műtét nem javította a mutációt hordozó nők tízéves túlélési esélyeit.
A Lancet Oncology brit szaklapban megjelent tanulmány 2733 18-40 éves nőt vizsgált, akiket az ország 127 kórházában mellrákkal kezeltek 2000 és 2008 között. Tizenkét százalékuk hordozta a BRCA génmutációt. A pácienseket tíz éven át kísérték figyelemmel.
A vizsgált időszakban 651-en haltak meg mellrákban. A génmutáció hordozói ugyanolyan eséllyel élték túl a kórt két, öt és tíz évig, mint akik nem hordozták a gént. Sem a testtömegindex, sem az etnikum nem játszott ebben szerepet.
A BRCA génmutáció hordozóinak egyharmada távolíttatta el mindkét mellét, ám ez a tanulmány szerint nem növelte a tízéves túlélés esélyét.
„Gyakran ajánlják fel a kettős melleltávolító műtét lehetőségét azoknak a nőknek, akiknél a mellrákot korai szakaszában diagnosztizálták és a BRCA gén hordozói. Eredményeink azonban azt mutatják, nem kell azonnal elvégezni az operációt a többi kezeléssel párhuzamosan" - foglalta össze Diana Eccles, a Southamponti Egyetem professzora, a kutatás vezetője.
A kettős melleltávolítás hosszabb távon, két-három évtizeddel az első diagnózis után még mindig időben elvégezhető, hogy csökkentse a kór kiújulásának kockázatát.