Hol vagytok, férfiak?

Férfiak Klubja – a kifejezésről sokaknak egy hímsovén, nőgyűlölő társaság jut eszébe, ami azonban mi sem áll távolabb a valóságtól. Ugyanígy, ha megtudjuk, hogy egy könyv címe az, hogy Férfienergia, ezotériával leöntött, kortárs írásbeliségünk okán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valamiféle ezo-coelhoi celebtanácsokat kapunk csokorba kötve. Nos, hát ez is távol áll a valóságtól. 

Bedő Imre férfiasságról szóló könyve pont nem a nőfaló macsóság dicsérete, hanem a nőké, a családoké, a nőiességé és a férfiasságé, amelyek nem lehetnek meg egymás nélkül; ahogy az alcím mondja, az „uralt erőé”, a zabolátlan erő helyett. A munka nem tudományos a szó szoros értelmében, de a szerző felkészültsége kitűnik belőle, megállapításainak érvényét ez mit sem csökkenti. Érvényes tudást, érvényes megállapításokat nem csak a tudomány által tehetünk, szerezhetünk. 

Olvassa el ezt is: Bedő Imre: A férfiasság nem egyenlő a macsósággal

A kötet tehát nem tudományos munka, ám nem is olyasféle lelkiségi útmutató, mint rokona, az úgyszintén a férfiak családbeli és társadalmi szerepének válságával, a férfimagatartás visszaszorulásával foglalkozó, arra reagáló, Richard Rohr ferences szerzetes által írt A férfi útja; ahogy az olyan, hétköznapi pszichológiával foglalkozó, tudománynépszerűsítő, a párok életét megkönnyítő kötetekkel sem sorolható azonos műfajba, mint a Pease-házaspár-féle munkák, például a Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?, vagy a Gary Chapman-féle szeretetnyelv-könyvek. 

Ezek mind nagyon hasznos és fontos munkák, Bedő Imre azonban ugyancsak könnyen olvasható, ám máshonnan közelítő kötetet tett le az asztalra.

A kötetben szóba kerül, hogy hová lettek a férfiak, mi a helyzet a férfiassággal, mitől lesz egy férfi férfias, hogyan lehet férfivá válni, melyek a férfi archetípusai, milyen a férfiak motivációs rendszere, milyen kulturális szokások azok, amelyek segítenek megzabolázni a férfit, és végül lerakatnak a „férfi és a nő közötti új szövetség alapjai” is. Miről nem szól a kötet? Nem politizál, nem tér ki a feminizmusra, tulajdonképp közvetlenül is nem feminizmusellenes” munka (sőt, számos megállapításával egyetérthetnének a feministák, legyenek mérsékeltek vagy radikálisok), és nem teszi hozzá a férfihoz a női oldalt. A kötet tehát nem valami vagy valakik ellen szól, hanem valami és valakik mellett. 

Bedő Imre

Hová tűntek a férfiak?

Ez Bedő Imre alapkérdése. Miközben ugyanis a gendertanulmányok tanszékei és a feminista aktivisták folyamatosan a nőket szerintük még mindig elnyomó férfiuralomról és patriarchátusról értekeznek, aközben a közérzet inkább a férfiasan viselkedő férfiak eltűnését, a férfiszerep válságát emészti, elemzi, a feminista helyett ebből a tapasztalatból kiindulva. Ahogy a kötet fogalmaz: magazinok, tévéműsorok keresik az okát a férfiértékek hanyatlásának. Hogy van-e ilyen hanyatlás, arra a Férfiak Klubja egy felméréssel igyekezett választ adni, aminek eredménye szerint a nők hiányolják azokat a férfiakat, akikhez tudnának „csatlakozni”; s „nem igaz, hogy az érzelmeiket kimutató, sírni tudó, empatikus, metroszexuális tulajdonságokat hiányolják a nők manapság. A klasszikus férfiértékeket vágyják.” 

Nehéz persze megfogalmazni a férfiasság mibenlétét – s ebbe a nehézségbe kapaszkodik az ilyesmit kizárólag vagy elsősorban megváltoztatható, a történelemben is változó társadalmi konstrukciónak tartó feminizmus is, aminek képviselői bizonyára azzal a lesújtó váddal illetnék a kötetet, hogy az esszencialista. Bedő azonban nem foglalkozik ilyen terméketlen vitákkal, hanem gyakorlatibb oldalról közelít, s igen jól teszi. S hogy miért nehéz megfogalmazni, mi a férfiasság? Mert ezer éveken át nem volt rá szükség, belenőttünk, apáról fiúra szállt a nevelésben, tanításban. A férfiminták eltűnésének és a férfiasság eszméje öntudatlan továbbadása eltűnésének az oka egyrészt a mai gazdasági rendszerben van, másrészt a válások hihetetlen magas arányában. 

Mi a férfiasság?

„A férfiasság egy idea, egy eszme. Viselkedésminták, erkölcsi normák, értékek százaiból áll. Ha csak megemlítjük a bátorságot, az alázatot, a kitartást, a céltudatosságot, vagy a kardot, ami sokakat lelkesít, vagy a hajóskapitány és a hadvezér szellemiségét, vagy az udvariasságot, lovagiasságot, illetve az olyan, a jellemünket összefoglaló fogalmakat, mint a tartás, kisugárzás, férfias jelenlét, akkor láthatjuk, hogy százszámra sorolhatjuk a férfiasság eszméjének mozaikdarabjait.” A férfiasság egy eszménykép, amit ápolni, tisztázni kell és megpróbálni közelíteni hozzá. 

De van-e férfi és női jelleg? Van, s a férfit az aktivitással, a nőt a passzivitással, a férfit a teremtéssel, a nőt a befogadással azonosítják egyes filozófiák. Ám van-e értelme termelni, ha nincs, aki befogadjon? – teszi fel a kérdést Bedő, aki szerint ma túltermelési válság van nem csak a gazdaságban, hanem a párkapcsolatokban is. Vannak-e férfi és női tulajdonságok? Minden érték, minden tulajdonság képviselhető férfiak és nők által is – írja a klubalapító, megjegyezve: azokat azonban mással tartalommal tölti fel férfi és nő. S „csak úgy növelhetjük a női energiát a világban, ha több férfierőt teszünk hozzá mi, férfiak. És hagyjuk, hogy a nők Nők legyenek!”

Ezzel együtt Bedő Imre kifejezi kétségeit azok iránt a törekvések iránt, amelyek folyamatosan arra biztatják a férfiakat, hogy találják meg női részüket, női énjüket, és erősítsék magukban a női tulajdonságokat. Így például beszéljenek az érzelmeikről. Ez persze fontos dolog, de a fő kérdés az, hogy mikor és kinek beszélnek a férfiak az érzelmeikről. Az érzelmekről való beszélés ugyanis feltárja a sebezhető oldalát a férfinak, ami az élet sűrűjében nem biztos, hogy szerencsés. „Ha több megértést, érzelmet, empátiát szeretnénk a világunkba, akkor adjunk hozzá több tiszta férfierőt mi, és engedjük, hogy ezáltal a női erők ismét nagyobb teret tudjanak hódítani.” A férfiak és nők kommunikációs igényei mások, a férj nem helyettesíti a barátnőket, a feleség a barátokat. 

Premodern egyenlőség

A Férfiak Klubja alapítója szerint „új egyezség kell Férfi és Nő között! Csakis az összefogás által tehetjük újra értelmessé az életünket!” Ez részint azáltal valósulhat meg, ha visszautazunk a jövőbe. Ugyanis azok a hagyományosnak mondott nemi szerepek, amelyeket ma hagyományosnak állítanak be, csak részben hagyományosak.

Az, hogy a férfi munkába jár (esetleg a nő is), a nő pedig gyermeket nevel otthon, az ipari forradalom utáni modernitás „hagyománya”.

A régi, paraszti világban egyenlő feladatmegosztás volt férfi és nő, anya és apa, a házastársak között. „Egy kis ideje csak, hogy a férfiak nincsenek jelen a családjaikban. Amióta az iparosítás során kiemelték őket az otthonaikból és elkezdtek tömegesen munkahelyeken dolgozni. Azóta valóban nincsenek jelen. Ez kétszáz éve van így, amit egyesek örökkévalóságnak igyekeznek beállítani.” Holott „évezredeken át együtt nevelték gyermekeiket férfiak és nők”, idejük nagy részét pedig otthoni és ház körüli munkával töltötték, gyermekeik szeme láttára, és részt vettek a gyermeknevelésben is. Férfimintát márpedig csak a családban való jelenléttel lehet továbbadni. Régen a férfi és nő, nagymama és nagypapa egyenlőségben dolgozott napestig, mivel tennivaló mindig volt. Kapun kívül nagypapa, kapun belül nagymama volt a főnök. Ezek voltak az „iparosítás előtti struktúrák”, amikor nem voltak olyan szabadidős igények, mint ma, amelyek a munka utáni pihenést vindikálják, az otthoni meló, a házimunka helyett. 

Olvassa el ezt is: A sikeres élet titka a magánéletben rejlik – Bedő Imre a Mandiner.családnak

„Kár lenne az elmúlt 100-150 évet kultúránk fénykorának tekinteni és abból kiindulni, ami a jelen vagy a közelmúlt városi gyakorlata (volt). Mindent összevetve, a 30-40 évvel ezelőtt még létezett paraszti társadalmat is ismerve nem beszélhetünk általános férfiuralomról.” Ahogy a férfiak mindig is furfangos asszonyokról, keménykezű nagymamákról mesélnek, s egyáltalán nincs olyan érzésük, mintha valaha is férfiuralom lett volna. (Jelen sorok írója szerint a helyzet nem volt ilyen idilli, mert az élet más területein volt akár nagyon szigorú vagy megalázó férfiuralom is, de kétségkívül egyoldalú a kortárs interpretáció.) S Bedő Imre kiadja a jelszót: „Férfiak, vissza a családba! Emelt fővel!”

Ha felbukkan a Nő

A Férfienergia már-már papi (vagy épp baloldali-feminista) vehemenciával kritizálja a fogyasztói társadalmat, a modernkori kapitalizmust és a profithajhászást, amely elszakította a férfi otthonról, megszüntette az önellátás lehetőségét és szembeállította egymással a férfit és nőt. A megoldást azonban nem valamiféle marxista vagy posztmodern katyvaszban találja meg, hanem a premodern szereposztásban és értékekben. 
A férfiak problémája részben az, hogy ma már nincsenek beavatási szertartások, és nem határolják el kíméletlen egyértelműséggel egymástól az életszakaszokat. A hamuba sült pogácsa például azt jelenti: „elégetik a gyermek múltját, s a hamujában megsütik a felnőtté válás útravalóját”. A népmesékben a legkisebb fiú nem nőt keresni indul, a lánnyal mellékesen találkozik. „Általában az élet felépítésébe vág bele a fiú, önállóan, viszont a beérkezése minden esetben a házasságot jelenti, hogy megtalálja a párját, akivel ezentúl »boldogan élnek, míg meg nem halnak«.”

Ehhez azonban próbatételek sora vezet, ami elősegíti, hogy rendben legyenek az alapjai. Viszont mikor felbukkan a Nő, akkor „hirtelen összesűrűsödik, fókuszálódik az élet lényege. Mindennek új értelmet ad a Nő.” A férfivá válásnak, önmagunk keresésének a nő ad értelmet, s a férfinak kell bizonyítania, hogy érdemes vele a nőnek közösségre lépnie. 

S ezen a ponton furcsa csavarnak vagyunk tanúi a ma bevett értelmezésekhez képest, már ami a gyermekvállalást illeti. Szerzőnk szerint a nősüléssel és családalapítással a férfi „felismeri, csak az ad értelmet életének, ha a megszerzett tapasztalatait végre teremtésre fogja. Ha minden tudását becsatornázza valami önmagán túlmutató javára”, ha „felveszi a szolgálatátot”. Férfivá ugyanis „az válik, aki egész embert igénylő, élethosszig tartó feladatát elvállalja”.  Mivel pedig „nem tud szülni, életének az adhat értelmet, ha a legkülönbözőbb rendszerekhez (család, baráti kör, munkahely, lakóközösség, társadalom) adja hozzá magát, ezekbe építi be személyisége legjavát.” S fontos, hogy „férfiak csakis a nőkhöz képest lehetünk. Ha kizárólag férfiak élnének a világon, a férfiasságnak nem lenne értelme.”

De mi ez az értelem?

Ma már számos, speciális férfitudás feleslegesség vált, azzá tette a technika. A gyermekvállaláshoz és neveléshez azonban még szükség van a férfiakra – írja Bedő. Az „átlagférfi – a többségünk – csak egy nőn keresztül, család által építheti be önmagát a jövőbe. Más szolgálat vállalásával korlátozottan megélhető, hogy érdemes volt élnünk, de ha valakiből nem lesz világraszóló tudós, író, orvos, pap, művész, stb – márpedig belőlünk, az átlagemberek tömegeiből nem lesz az – akkor nehéz elképzelni, hogy egy egyedül leélt élet végén komoly eszmei örökséget hagyunk magunk után, amire visszatekintve büszkeség és öröm tölt el, annak az érzete, hogy az életünknek volt értelme.” Ugyanis „legtöbbünk számára ezt a szolgálatot a család testesíti meg.” Ez az út pedig csak egy nő segítségével járható be. „Ha nincs nő, nincs gyerek, oda a mókuskerék értelme is.” És a családban sem a férfi pénzére van pusztán szükség, hanem „a férfire magára, az értékei örökítésére, teljes lénye rendelkezésre bocsátására”. 

A nőmozgalmi interpretáció az, hogy a férfiuralom vissza akarja küldeni a nőket a konyhába és szülőgépet akar belőlük csinálni, nekik csak ez az egy, kényszerű opció áll rendelkezésre, míg a férfiak választhatnak. Amellett, hogy a nők számára rendelkezésre álló minél több opció üdvözlendő, és senki nem akadályozandó abban, hogy szakmájában, hivatásában is kiteljesedjen, Bedő implicite fordítva érvel: a nők számára természetes módon adott a hivatás, az élet értelme a szülés által, és éppen hogy a férfi számára hiány, hogy ezt a lehetőséget, ami számára nem áll rendelkezésre, valamiképp pótolni kell, csakhogy semminek sem olyan egyértelmű az értelme, mint a gyermekvállalásnak (talán csak a papságnak – teszem hozzá). 

Mindent tönkretesz a nőkkel való versenyzés

Ezután a szerző a férfiminőség aspektusait vizsgálja, az erős férfit, a férfit, mint a tűz csodáját, a férfit, mint fát és a biztonságot nyújtó férfit, megjegyezve: ma az állam is beszüremkedett a párkapcsolatokba, férfiszerepekbe, harmadik társként, a szociális szolgáltatásokkal. Ami egyrészt segítség, másrészt viszont kísértés a felelősség elhárítására, mivel egyre több mindenre az államtól várjuk a megoldást. A kötet tárgyalja a férfi archetípusokat is: a gyermeket és fiút, a harcost, a szerelmest, a királyt és a mágust. Ezeket életszakaszokhoz köti, nem pedig személyiségtipológiáként mutatja be, hozzátéve, hogy mindegyiknek megvan a maga ideje. Ezért nem igaz például az a divatos szemlélet, hogy bármilyen későig tolható a házasság. Ugyanis a kifejlődött király sokkal nehezebben veti bele a kapcsolatba, minthogy ismeri már tapasztalatból a nehézségeket, mint a még ifjú, energiával teli szerelmes, aki a nehézségek ellenére is könnyedén felvállal egy kapcsolatot. 

A férfivá válás gyakorlata után a férfiak sajátos motivációs rendszere kerül szóba: kiderül, hogy „a patriarchátus csodája épít”, s hogy a férfiak eszmékért lelkesednek, amiért persze a nőktől buksisimogatást kapnak, de mégis jobb, ha a nők ezt tiszteletben tartják. „Az eszmék a férfiak irracionális, motiváló, lelkesítő – és kimondhatjuk – érzelmi motorjai.” Így „a férfilét motorja az idealizmus,a női lété pedig a realizmus. Ugyanakkor a férfi a racionalitás talaján, a nő pedig az érzelmek világában építkezik. Racionális idealizmus és érzelmi realizmus. A nemek kiegyensúlyozottságának szép képlete”. (Fontos, hogy ezeket a fogalmakat itt nem filozófiai értelemben használja a szerző, hanem pszichológiai értelemben.) Mindehhez hozzátartozik, hogy dominánssá senki nem teheti magát, azzá csak válni lehet Bedő meglátása szerint. 

Ami viszont romboló, az az, ha a férfiakat a nőkkel versenyeztetik: „évezredeken keresztül azt vésték a férfiba, hogy tisztelje, szeresse, tenyerén hordozza a nőt, legyen udvarias, előzékeny és figyelmes. A férfi a nőben pontosan azt szereti, ami nem férfi, ami csak a nőben van: a gyengédséget, a puhaságot, a nőies finomságot, kecsességet, a bájt,  a szépséget, a törékenységet és még sorolhatnánk.” Ha viszont versenyezni kell, akkor bekapcsol a „virtuskodás és erőfitogtatás”, miközben a férfi mindig a nőért versenyez, nem a nővel. „Vagy ha mégis, abból jól kijönni nem tud. Ha ő nyer, keserű a győzelem, hiszen mégiscsak egy nőt győzött le. Ha veszít, akkor egész férfi mivolta bukott meg, odalett az önbecsülése.” 

Örök férfi, modern férfi

Fontos viszont a férfiaknak, hogy legyen olyan speciális tudásuk, ami csak nekik van, amire szüksége van másoknak, amiért csak hozzá fordulhatnak, amivel hozzá tudnak tenni a közöshöz, és ami az önbecsülés és megbecsültség forrása is. Ez az ő felségterülete, ami felelősségterület is, meg kell tartani. Ha a férfiak érzik, hogy van ilyen speciális tudásuk, amire szükség van, az számukra első számú motivációforrás. 

A szerző végül megvédelmezi a „patriarchátus kényszerítő erejét”, ami segíti a férfi elköteleződését – és rámutat, hogy külső, társadalmi kényszerekre igenis, szükség van; megvédi a családfő intézményét, azt, hogy nőket „gyengébbik nem”-nek nevezzük, az esküvőt és az esküt, ami nem csak papír, megvédi a férfi nevének felvételét (a recenzens számára egyébként szimpatikus a két, összekötött vezetéknév újonnan lehetőséggé vált gyakorlata is). 

Az utolsó fejezet a férfiak és nők közti szövetség újraalapozását ígéri. A radikális rendszerkritikusok számára dühítőek lehetnek Bedő Imre meglátásai, de hát ők dühöngjenek csak: a Férfiak Klubjának alapítója ugyanis elítéli a kulturális öngyűlöletet, a nyugati kultúra okolását a világ minden bajáért. Hozzáteszi: „férfi és nő új szövetségének az alapja csakis annak felismerése lehet, hogy nem a férfiak a felelősek az embert és környezetet romboló gazdasági rendszerért. Férfinak és Nőnek egy a sorsa, kiszolgáltatottsága.” Nem kell forradalmat csinálni, „nem a nagy rendszert kell megváltoztatni”, ugyanis „a nagy rendszer megváltoztatásának reménytelensége tömegeket tesz passzív dühöngővé”. A saját életünkben, saját lehetőségeinkhez mérten kell cselekedni.

A „mamutvadász korban” Bedő szerint ugyanazok az értékek voltak, mint ma. „A Modern Férfi fogalma nem ápol és nem takar el semmit! Az ember vagy férfi vagy nem! Az örök Férfinak jól áll a modernség. A modern férfire ráférne az örök férfiasság!” 

***

Bedő Imre: Férfienergia. Uralt erő a család és a társadalom szolgálatában. Férfiak Klubja, 2016.