A Birth Defects Research című szaklap csütörtöki számában publikált tanulmány alapján a kevés szénhidrátot fogyasztó várandósoknak 30 százalékkal nagyobb eséllyel született gyermeke velőcső-rendellenességgel, többek között nyitott gerinccel vagy súlyos, életveszélyes agyhiánnyal (anenkefália), mint azoknak, akik nem korlátozták a szénhidrát-fogyasztásukat. Ez az első kutatás, amely az alacsony szénhidrátbevitel és a velőcső-rendellenességek összefüggését vizsgálta.
„Azt tudtuk, hogy a fogamzást megelőző és azt környező időszak anyai étrendje jelentős szerepet játszik az embrió fejlődésében. Az újdonság az, hogy megállapítottuk, a meglehetősen népszerű alacsony szénhidráttartalmú diéta 30 százalékkal növeli a magzati gerinc-rendellenességek esélyét" – mondta Tania Desrosiers, az Észak-Karolinai Egyetem közegészségügyi karának kutatója.