Lukács Györgyről

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

„Lukács pályafutását valósággal szimbolikus jelentőségűnek mondhatnám. Letért az eszme feltáráshoz és elmélyítéséhez vezető útról, és az eszme vámszedőinek szolgálatába állt. Nem filozófus ő már, hanem bibliamagyarázó. Az történt vele, ami ma nálunk mindennel és mindenkivel történik. Vagy elemésztik, vagy megsemmisíti önmagát. Lukács az utóbbi, kényelmesebbnek látszó lehetőséget választotta.”

Kassák Lajos: Szénaboglya [1955-ös bejegyzés]. Budapest: Szépirodalmi, 1988, p. 179.

Kassák Lajos (1887-1967): az idei év kettős Kassák-évforduló. A zseniális, öntörvényű, autodidakta író-költő, modernista művész, közösség-szervező és grafikus 130 évvel ezelőtt született és 50 évvel ezelőtt hunyt el. Művészi felfogása és ezzel egylényegű életprogramja szerint "Alkotni - nem alakítani" kell. Soktucatnyi verses és prózai könyvében, fordítói és vizuális munkásságával, valamint lapjainak (A Tett, Ma, Dokumentum, Munka, Kortárs) sokaságával újra és újra az autonóm művészet mellett tett hitet, amely nem pusztán kifejezi a valóságot (vagyis tükrözi a már létezőt), hanem maga is új valóság: az ember korlátlan képzeletének terméke. Miután fél évszázadot töltött a magyar munkásmozgalomban, a Rákosi-diktatúra alatt mellőzték, kizárták a pártból, szilenciumra ítélték és egy betűjét sem jelentethette meg. A publikáláshoz 1956 után térhetett vissza. Az elsők között, izzóan üdvözölte a forradalmat, mint a nép autonóm, drámai cselekményét. Eleinte forradalmi szindikalista, majd független baloldali aktivistaként mindvégig szemben állt a dogmatikusokkal. 1919-ben nyíltan kritizálta Kun Bélát, 1953-ban pedig az Írószövetség ülésén az MDP kulturpolitikáját és az ún. szocialista realizmus sematikusságát. A kommunista diktatúra kulturális háttérfigurájával, Lukács Györggyel már a Tanácsköztársaság idején összerúgta a port és a csak 1988-ban megjelent Szénaboglya című naplóiban is élesen bírálta gondolattalansága, valamint azzal egylényegű pártos vonalassága miatt. Ő maga élete nyolcvan éve alatt soha nem alkudott meg. A magyar "izmusok"  alapító atyja, a grafikai ábrázolástechnika megújítója, a realista próza és az avantgárd költészet mestere a magyar művészet- és gondolkodástörténet minden individualizmustól mentes, szabadság-elvű alakja volt. Egy ember élete című többkötetes önéletrajzi regénye mellett közismertek munkásregényei (Angyalföld, Munkanélküliek, Telep) és versei (A ló meghal a madarak kirepülnek).

(A mai Maximát köszönöm Békés Mártonnak.)