Mi maradunk. Fent vagy lent, de mindig maradunk

A lap minden munkatársa nevében szeretném szívből megköszönni az elmúlt hónapok felfokozott közpolitikai időszakában azt az aktív figyelmet, amelyet olvasóinktól kaptunk. Szalai Zoltán írása.

Nekünk nem békerevízióra van szükségünk, nekünk más határokra van szükségünk.
Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata
„Ha már most Európa azt mondja, hogy mi kínálunk neked egy végleges békerendet, de ti azt visszautasítjátok abban a formában, ahogy ígérjük, mondjátok meg tehát, hogy miképpen akarjátok ti a végleges béke rendezését, úgy én erre egy mondással felelek: Ha valaki a mellényét rosszul gombolta be, öltözékét csak úgy hozhatja rendbe, ha kigombolja, és azután jól gombolja be. Ezekre a határokra egy végleges békét felépíteni nem lehet. Ezekre a határokra fel lehet építeni egy börtönt, amelyben mi vagyunk az őrzöttek és a győzők, az őrzők. De messze vagyunk még attól is, hogy megnyíljanak ennek a börtönnek ajtajai. A szomszédból áthallatszik a szó, hogy békerevízióról nem lehet beszélni, ellenben tárgyalni mindenről lehet. Ehhez csak jobb atmoszférára van szükség. Szeretem a szójátékot, de csak azt, amely felvilágosít, fényt derít az igazságra, de nem homályosít el semmit. Én is szójátékkal felelek erre: Nekünk nem békerevízióra van szükségünk, nekünk más határokra van szükségünk. És ha ez békerevízió nélkül keresztülvihető, ki állja ennek útját Magyarországon?”

Gróf Bethlen István: Debreceni beszéd (1928)
Gróf Bethlen István (1874-1946) magyar politikus, a Trianon utáni Magyarország nagy formátumú miniszterelnöke (1921-1931). A fenti beszédrészlet az olasz-magyar szerződés megkötése után hangzott el és szóképeivel, leleményes fordulataival hűen visszaadja a miniszterelnök retorikai stílusát. Bethlen István ekkortájt látta meg az esélyét, hogy országa kitörhet a nemzetközi izolációból és feltételezte, hogy lehetőség lesz az ország határainak megváltoztatására. A mai magyarság számára a fenti idézetből is világos lehet, hogy a trianoni békediktátum, mennyire egyirányú utcát jelentett a kor magyar politikai és szellemi elitjének, amely a második világháború katasztrófájába torkollott. Természetesen nem csak a magyarság, hanem a Párizs környéki békék egész Európa számára egyirányú utcát jelentettek, amely a második világháború borzalmaiban végződött.