Tizenkét évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje

2017. szeptember 19. 12:38

Megszavazta a parlament a Büntető törvénykönyv módosítását, így tizenkét évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje.

2017. szeptember 19. 12:38

Egységesen 12 évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje – döntött kedden a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a parlament.

A Jobbik kezdeményezésére benyújtott, házszabálytól eltérő gyorsasággal tárgyalt indítványt 170 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés. A módosítás a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az előző esti általános vitában azt mondta: javaslatuk arra a népszavazási kezdeményezésre reagál, amelyet Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő vezetésével nyújtottak be, és amelyről a Fidesz jelezte, parlament elé kerülése esetén támogatná.

A korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtés vasárnap indult el, mellé állt az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Momentum Mozgalom. A kezdeményezésben ugyancsak a 12 éves elévülési idő szerepel.

Gulyás Gergely (Fidesz), a parlament törvényalkotási alelnöke erre korábban úgy reagált: nincs szükség referendumra a kérdésben, a Fidesz megszavaz egy törvénymódosító javaslatot a korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról, amennyiben azt valaki benyújtja az Országgyűlésnek.

(MTI)

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2017. szeptember 19. 23:20
Vajon besúgó volt Ómolnár Miklós, a Ripost főszerkesztője? B. Ferenc Attila 2017. 09. 18. 06:30 Torgyán József érdekes ember volt. Személyisége és stílusa ugyan megosztó, sőt a rendszerváltásban, illetve az azt követő időszakban betöltött szerepe talán megosztó ma is. Azt azonban kár tagadni, hogy rendkívül szórakoztató egyéniség volt. Személy szerint sosem rajongtam a politikájáért és távol állt tőlem mindent maga alá gyűrő exhibicionizmusa, mindezek ellenére szerettem vele beszélgetni, mert meglepő információk, különös anekdoták mindig voltak a tarsolyában. http://zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/BFA/AllamvedelmiOmolnar_feketefeher_(1).jpg Halála előtt néhány héttel még véletlenül összefutottunk egy budai bevásárlóközpontban, mondtam is neki, hogy elindítottam egy politikai gegportált és valamikor keresni fogom, hogy beszélgessünk, ő ugyanis egyáltalán nem fukarkodott a különböző, a mai hatalom számára is rendkívül kínos és olykor szaftos történetekkel. Sajnos, az a találkozó már nem jött össze, de azért addig jó néhányszor beszélgettünk. Egyik alkalommal a Gellért Fürdőben áztattuk magunkat, amikor szóba került a szintalatti bulvár magyar varangykirálya, Ómolnár Mikós. A kisgazda Kis Újság egykori főszerkesztőjéről és az FKGP parlamenti képviselőjéről nem volt a kisöregnek túl jó véleménye. Azon nem csodálkoztam, amikor azt mondta, hogy a valamikori KISZ-lap Ifjúsági Magazin egykori főszerkesztőjének kitüntetett szerepe volt a kisgazdapárt tönkretételében. Azon viszont megdöbbentem, amikor Torgyán konkrétan besúgónak, ügynöknek titulálta Ómolnárt. És talán magát, talán a Független Kisgazdapártot is mentve, azzal védekezett, hogy amint tudomására jutott ez az információ, kivágta a pártból a vállalhatatlan figurát. Ma sem tudom, hogy igazak voltak-e Torgyán József vádjai, de nem dobnék hátast attól, ha kiderülne, hogy igen. Reméljük, egyszer megtudjuk, annak ugyanis szimbolikus üzenete lenne, no meg bájos pikantériája, ha esetleg kiderülne, hogy a rendszerváltás előtt közvetlenül beszervezett kommunista ügynök a Fidesz leggusztustalanabb, leghazugabb és leggátlástalanabb bulvárlapjának főszerkesztője. A kérdés tehát továbbra is kérdés marad: besúgó volt-e Ómolnár Miklós, a Ripost főszerkesztője?
katus
2017. szeptember 19. 23:16
Orbán szerint megerőszakol minket az EU http://zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/Camillus/ov_jun.jpg
Zsolt75
2017. szeptember 19. 21:34
A Dk is megszavazta. De előtte Feri elment siránkozni meg koncepciós perezni a balekjai bevonulására. Nem semmi.
Akitlosz
2017. szeptember 19. 18:47
A Fidesz mindent elkövet, hogy az uralma alatt egyetlenegy általa nem támogatott népszavazásra se kerülhessen sor. Lassan 12 év Fidesz uralom alatt ilyen egyszer sem fordult elő és úgy tűnik, hogy nem is fordulhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!