„Örömhírt viszünk a bűnösökhöz” – Portré Takács Ferenc börtönmissziósról

„Hú, hogy mikor is érek rá… holnap egy adományt kell szállítanom Budapesttől 160 km-re, beül mellém az autóba és elmondok mindent, amire kíváncsi” – ajánlja Ferenc telefonhívásában. Így másnap reggel feleségével és segítőtársával, Mariannával együtt hárman indulunk el, hogy egy megpakolt utánfutónyi adományt juttassunk egy Tolna megyei aprófaluba. Még a városból sem értünk ki, faggatni kezdtem életéről, szolgálatairól és a börtönmisszióról.

„Hát akkor kezdjük az elején. Korán elvált szülők gyermekeként nevelkedtem, apai nagynagyszüleim neveltek nagy szeretetben, de sok nehézség között, Budapesten” – fog bele élettörténetébe Ferenc. Elmondása szerint már gyerekkorában kitűnt az átlagból intelligenciája, logikai képessége, és zenei tehetsége is. Diákként atomfizikus szeretett volna lenni, később azonban szülői nyomásra nem tanult tovább, így legmagasabb iskolai végzettsége a szakközépiskolai érettségi és az ezzel együtt járó finommechanikai műszerész képzettség. Ebben a szakmában kezdte pályafutását a szocializmus idején, könyvelőgép-műszerészként. 

Első munkahelyéről mesélve mintha egy kihívásokkal teli, szórakoztató időtöltésről számolna be: nevetve emlékszik vissza, milyen csínyeket követtek el egymással a kollégák, vagy, hogy milyen nagy becsben jártak-keltek a lányokkal teli irodákban. Utólag visszagondolva részben ennek is tudja be munkahelyváltását, amit hajdani párja szorgalmazott.

A szakmabeli váltást követően éveken át önálló kisiparosként, később kereskedelmi ügynökként, a nyolcvanas évek végére pedig már tehetős kereskedőként kereste kenyerét. Fiatal kora óta azonban sok víz lefolyt a Dunán: felesége elhagyta őt (elmondása szerint minden közös megtakarításukat magához véve), Ferenc pedig világi foglalkozásait hagyta maga mögött.

A megtérés

De hogyan jut ilyen döntésre egy pályája csúcsán lévő vállalkozó, akinek családjában nem olvasták a Bibliát, és aki harminchárom éves koráig még sátoros ünnepeken sem járt templomba?

„Nem nevelkedtem hitét gyakorló családban, de a szívemben mindig tudtam, hogy van Isten” – meséli Ferenc hitéletének gyökereit. „Nagyon szerettem olvasni, és sok könyvben találtam utalást a Bibliára, de magát a könyvet sehol nem tudtam megszerezni. Kerestem könyvtárakban, könyvesboltokban, mindenhol. Egyszer aztán, tízéves korom körül anyukámtól utaztam haza a villamoson, olyan este tíz óra lehetett és csak ketten voltunk a villamoskocsiban egy nagyon magas reverendás katolikus pappal. Odamentem hozzá, megkérdeztem tőle: »Pap bácsi, hol juthatok Bibliához?«,  erre elővette a saját Bibliáját, és nekem adta – azóta tudom, hogy a reverendának van zsebe” – emlékszik vissza nevetve.

Ekkor vette kezdetét az a több mint húsz éves időszak, melyben Ferenc kitartóan, többször egymás után olvasta el a Bibliát, s jött rá autodidakta módon, hogyan épül fel a Szentírás könyvekből, fejezetekből, versekből, s mit jelentenek a citátumok.

Azért el kellett telnie sok időnek, amíg tisztázta magában a hite alapjait. Krisztusi korában egy pünkösdi gyülekezet alkalmára jutott el, ahol az ige felolvasásakor egymás mellé illesztve hallhatta az Ószövetség próféciáit és annak az újszövetségi beteljesedéseit. „Akkor egy szempillantás alatt minden a helyére került a fejemben. Isten megérttette velem korábbi bibliai ismereteimet: Jézus Krisztus és az Ő megváltói tette a lényeg. Azóta is Isten szeretetét tartom a legfontosabb üzenetnek és ezt igyekszem másoknak is átadni” – emlékszik vissza a harminc évvel ezelőtti eseményekre. Bár megtérése valóban három évtizede történt meg, ennek csupán elmesélése is láthatóan nagy hatással van Ferencre:

Talán ennek köszönhető, hogy kissé eltévedünk az autóút közben: jó húsz kilométerrel ezelőtt kellett volna letérni az autópályáról, így csak a visszafordulást követően folytatja beszámolóját Ferenc. Több mint húszévnyi bibliaolvasással a háta mögött, frissen megtért hívőként úgy látta, hogy annak a pünkösdi közösségnek tanításai és a Szentírásban foglaltak nem mindenhol férnek össze.

Ekkor vizsgálódni kezdett, s más gyülekezetek rendjét és tanításait megismerve arra jutott, hogy a református vagy az evangélikus egyházban a helye. Előbb az Ó utcai Testvér Gyülekezetbe, majd a Pasaréti Református Gyülekezetbe beépülve járta a hit útját és ez egész életére hatást gyakorolt. Jelenleg a Kelenföldi Gyülekezet aktív tagja. 

A változások útján

Az egyik nagy változás, hogy 1989-től a kereskedelmi ügynöki munkát hátrahagyva egykori feleségével önálló vállalkozásokba kezdtek. Belföldi és nemzetközi kapcsolatokat alakítottak ki, s a piac igényeit kiválóan felmérve hamar fejlődni és növekedni kezdtek. Ekkor azonban már az élet minden területén meghatározóvá vált hite, ezért nem kereskedett semmilyen Istennek nem tetsző termékkel, így alkohollal vagy cigarettával sem. Hitének komolyságát és karizmatikus személyiségét tükrözi az is, hogy minden üzleti tárgyalás előtt egy Bibliát adott a partnernek: valószínűleg ennek köszönhető, hogy százból kilencvenkilenc esetben valamilyen evangelizációs beszélgetésbe alakult a társalgás. 1994-ben, utolsó üzletként, ötvenegy vagonos vonatszerelvény érkezett az országba, amin csak az általuk rendelt termékek voltak – emlékszik vissza. 

Az egyház életébe bekapcsolódva már rendszeresen végzett szolgálatot a pasaréti gyülekezetben és más egyházi közösségekben is. 1991-ben alapító tagja volt a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának (keve.org); a rákövetkező évben a Gedeon Társasághoz csatlakozott, hogy a bibliaterjesztést segítse; ’94-ben pedig az Ige szavaiból (1Kor 15,58) azt hallotta ki, hogy ideje „Krisztus alkalmazásában mindenkor az Úrnak szolgálni”. Attól az évtől kezdve minden világi foglalkozását hátrahagyta, csatlakozott a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió Alapítvány munkájához (MEB), ’96-tól pedig folyamatosan tévés és rádiós szerepléseket is vállal, hogy Isten Igéjét terjessze.

Vállalkozásainak felszámolását követően anyagi biztonságot nyújtott a korábbi évek alatt félretett megtakarítása, amit azonban elmondása szerint a 2002-es válása előtt a felesége felemésztett. Mire mindezeket megtudom, észrevesszük, hogy ismét túlmentünk a szükséges autópálya lehajtón. Szinte meg is lepődnék, ha egy bárki mástól érthetőnek számító ideges megjegyzést tenne Ferenc, aki természetesen ezúttal is mosolyogva fordult vissza. Ekkorra már a klíma nélküli kocsiban, a tűző napon mosolyogva elég jól átérezhettem, milyen lehet riportalanyom egy napja.

Az életet kitöltő szolgálat

Takács Ferenc a hét minden napján a tévében (bpetv.org), másokon a rádióban, megint másokon a börtönben tesz bizonyságot hitéről, így segítve Istenhez bárkit, akit csak tud. Az internetmisszió munkájába bekapcsolódva holnapit is készít (misszio.freewb.hu). Az olyan „szabadnapjait” pedig, mint a riportunk napja, például arra használja, hogy adományokat szállítson, gyűjtsön vagy adjon át valahol, vagy éppen Bibliát osszon.

Az adományházhoz érkezve öt fiatal segít nekünk a holmik kipakolásában annak érdekében, hogy a ház a hétvégén ismét megnyithassa kapuit a környék rászorulói előtt. Az utóbbi hetekben elég nagy volt a pangás a ház körül, de most, hogy bővült a kínálat, biztosan többen jönnek majd – számol be az egyik fiú, aki néhány perccel később Ferenc feleségével beszélget a fővárosi munkalehetőségekről. A fiatalember felsőfokú végzettségével különböző laborokba jelentkezett, hogy ősztől Budapestről segíthesse otthon maradt öt testvérét és édesanyjukat. Addig is 210 tojás eladásával hoz némi pénzt a konyhára, amit gyorsan a csomagtartóba pakolunk és indulunk is vissza – benne volt még a napban egy másik Budapest-Tolna megye fuvar is.

A főváros felé tartva a börtönmissziónál végzett szolgálatról kezdünk beszélgetni, s ezen a ponton bekapcsolódik Ferenc felesége, Marianna is – ezáltal női szemszögből is megismerhetjük a börtönszolgálatot. A kezdeményezés a rendszerváltás idejére nyúlik vissza, amikor a Kozma utcai börtön munkatársainak megkeresésére (Albrecht Győző, Szabó József és munkatársai munkájának hála) elindult a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió Alapítvány és az Élő Reménység Alapítvány. Később Ferencet egy pasaréti gyülekezeti testvére, Karády László hívta erre a szolgálatra, amit el is fogadott – ennek köszönhető, hogy huszonhárom éve heti rendszerességgel járja Magyarország börtöneit, ahol Isten Igéjét hirdeti.

A börtönmisszió működése

Ezt az teszi lehetővé, hogy a MEB szerződésben áll a BV Országos Parancsnokságával és az ország 16 börtönével, ahová megegyezés szerint heti egy vagy két nap igazolvánnyal rendelkező missziós munkatársak érkeznek szolgálatot végezni. Az ellenőrzést követően – ami a reptéri biztonsági átvilágításhoz hasonló – a szolgálat keretein belül többnyire csoportos foglalkozásokat tartanak az arra jelentkező fogvatartottaknak.
A foglalkozások során közösen imádkoznak, énekelnek, tanítják az igét, hirdetik az evangéliumot, valamint beszélgetnek a Biblia alapján felmerült kérdésekről. Általában egy órán át tart egy alkalom, de adott esetben három órára is elnyúlhat. „Nagyon nagy igény van ezekre az alkalmakra, a végére mindenki igazán boldog lesz” – teszi hozzá Marianna. Elsőre talán különös lehet – ahogyan számomra is az volt –, hogy a fogvatartottak boldogságáról beszélünk, ám rövid időn belül teljesen érthetővé válik, hogy valóban ez a legjobb szó.

„Mi senkit nem térítünk meg, arra csak Isten képes. A mi munkánk a postásokéhoz hasonló: visszük az örömhírt, a hírt, hogy az Úr szereti az embert akkor is, ha bűnös. A fogvatartottak pedig vágynak rá, hogy Istenről halljanak, így a mi feladatunk csak az, hogy szeretettel átadjuk az Úr üzenetét” – foglalja össze szolgálatának lényegét Ferenc. Ennek a munkának köszönhető, hogy „aki eddig rab volt, megtapasztalhatja, hogy Jézusban lehet teljesen szabad, – ha testében éppen fogvatartott is” – teszi hozzá.

Ez a csendesség, befelé figyelés, önreflektív állapot pedig táptalaja annak, hogy Isten Igéje szárba szökhessen: megismerjenek egy új világot, egy új etikai mércét, aminek használatával megláthatják eddigi életük csorbáit. Nem csoda hát – vagy éppen ez a hatalmas csoda –, hogy sokan ráébrednek korábbi bűneik súlyára és szakítani szeretnének azokkal, élve a felkínált kegyelemmel.

A börtönmisszió sikere

Részben ennek köszönhető, hogy a börtönmisszió munkája sikeres lehet, amiért mind a börtönök, mind a fogvatartottak hálásak. A szolgálat hatékonyságát mutatja, hogy a misszió kezdeti idejében a Kozma utcai börtönben a belső bűnözés 70 százalékkal csökkent – számol be róla Ferenc. További kedvező adatként elmeséli, hogy a börtönben megtérők élete teljesen máshogyan alakul, mint meg nem térő társaiké: a visszaesés esélye 90 százalékról körülbelül 2 százalékra csökken. „Az ő esetükben inkább a megtéréssel voltak szerintem problémák” – mondja a bűnözéshez visszatérőkről. Az egyház további szolgálatában a börtönben megtért hívekkel „utógondozást” végez a már említett Albrecht Győző és Szabó József is. Az Élő Reménység munkatársai a frissen szabadultakkal élnek egy fedél alatt, hogy megmutassák nekik a hívő élet mindennapjait.

A megtért foglyok között jó néhány közéleti személyiség Istenhez vezetésével is büszkélkedhet(ne) Ferenc. Az ő szolgálata játszott szerepet többek között Hagyó Miklós és Száva Lajos megtérésében is. Ferenc nyomatékosítja: sosem törekedett arra, hogy „híres embereket” térítsen, egyszerűen mindig olyan helyekre került, ahol ők is tartózkodtak. Mindemellett soha nem tett velük kivételt, hiszen vallja, hogy minden fogvatartottnak ugyan arra van szüksége. „Magasról lehet nagyot esni” – teszi hozzá arra utalva, hogy a korábban sikeres emberek börtönbe kerülésükkor többet veszíthetnek, mint egy átlagos fogvatartott – így talán még inkább igénylik a kegyelmet.

Mire mindezeket megtudom, már ismét Budapestre érkezünk, ahol az út közbeni telefonos szervezkedést követően már két helyen is várják Ferencet, hogy újabb adományokat vegyen magához és induljon vissza Tolna megyébe – még aznap. Ha pedig a Dob utcába nem érne el ötig, holnap is lesz nap, ha Isten is úgy akarja.