Egyenlőtlen az onkológiai ágyak eloszlása hazánkban

A KSH adatai szerint az elmúlt 10 évben évente Magyarországon 32-33 ezer haláleset írható a daganatos megbetegedések számlájára, a százezer lakosra jutó hazai daganathalálozási arány a legrosszabb Európában, alaposan megelőzve Oroszországot és Romániát is…

A daganatos betegségek kezelése három lábon áll, sebészi, sugárterápiás és gyógyszeres beavatkozásból, a követendő utat az onkológiai centrum onkoteamje határozza meg. A terápiás útról elméletben protokollok alapján döntenek, azonban van ezzel egy kis baj: ezek a protokollok túl részletesek, a több ezer oldalnyi szakmai és finanszírozási útmutató gyakorlatilag követhetetlen. (Tőlünk nyugatabbra, a sokkal jobb rákhalálozási mutatókat produkáló holland, vagy belga egészségügyben áttekinthetőek és tömörek a szabálykönyvek.)…

Tízezer lakosra átlagosan 1,88 onkológiai ágy jutott 2016-ban, az onkológiai osztályok tavaly 191 937 kemoterápiás esetet, és 46 903 sugárterápiás esetet jelentettek. Nem tudni, hogy ez a kemoterápia/sugárterápia jó vagy rossz, azt azonban igen, hogy az európai régiók daganatos halálozási listáján a legkevesebb halálesetet a brüsszeli régió mutatja fel, a belga egészségügyben pedig 100 daganatos betegből legalább 50-et sugárterápiával is gyógyítanak.

A hazai onkológiához visszatérve: az elmúlt évek során a kemoterápiás és sugárterápiás ellátásoknál egyre inkább a járóbeteg-ellátásban is elvégezhető kezelések kerültek előtérbe, így az onkológiai ágyak kihasználtsága néhány év alatt jelentősen csökkent. Mára az onkológiai osztályok az 52 százalékos átlagos kihasználtsággal a legkevésbé kihasznált ágyakkal rendelkező hazai kórházi osztályok közé tartoznak.

Az onkológiai ágyszám azonban nem csak egyszerű fekvőbeteg-ellátási képességet jelent, hanem humán erőforrást, költségkereteket, szakmai kapcsolatokat is takar. Azaz a tízezer lakosra jutó ágyak területi aránya jól utal az adott terület rendszerbeli pozíciójára, önálló döntési lehetőségeire, beteg-bevonzó vagy szükségszerűen beteget tovább irányító szerepkörére.

Egyenlőtlenség az onkológiai ágyak elosztásában

Az onkológiai ágyak országos megoszlása már 2006-ban, a megyei onkológiai ellátási rendszerben három fő csoportra volt tagolható:

1. a hazai átlagot (1,88) jelentősen meghaladó 5 kiemelt, sugárterápiával is rendelkező terület (a főváros illetve 4 megye),
2. az átlagost éppen elérő vagy annál legfeljebb 30-40 százalékkal kisebb ágyszámmal rendelkező 10 megye (melyek közül 7-ben sugárterápia is működik),
3. az országos átlag felénél is kevesebb ággyal rendelkező 5 megye.
 

Ha a budapesti ellátási területhez számítjuk a minimális saját ellátó struktúrával rendelkező Pest megyét, úgy már 2006-ban sem Budapest volt az onkológiai ágyakkal legjobban ellátott terület, hanem Baranya, Csongrád és Hajdú-Bihar megye.

A 2012-ben léthozott, öt ellátási területre osztott onkológiai térségi rendszer központja természetesen abban az öt városban (Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely) van, ahol a legnagyobb volt a tízezer lakosra jutó területi onkológiai ágyak aránya. A térségi rendszerben a 4,280 millió lakosú közép-magyarországi ellátási térség kialakítása során Budapesthez került a legrosszabb ágyellátottsággal rendelkező hat megyéből öt. (Nógrád megyében tízezer lakosra 1,04 onkológiai ágy jut, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 0,99, Fejér megyében 0,72, Komárom-Esztergom megyében 0,67, és a Budapesttől elválaszthatatlan Pest megyében 0,24.)

A következmények 2016-ra már jól kirajzolódtak. A NEAK adatai szerint 2016-ban az általános finanszírozásban elvégzett járó- és fekvőbeteg kemoterápia 43,79 százaléka történt Budapesten, a tételes finanszírozást illetően vélhetőleg még magasabb a budapesti ellátottak aránya.

Több mint tízszeres különbség Budapesten

A csak gyógyszeres kezelést végző osztályok közül az egy onkológiai ágyon egy év alatt ellátott betegek számában Budapest kiemelten magas értékeket mutat: Szent László kórház 157 beteg/ágy/év, Bajcsy Kórház 107 beteg/ágy/év, miközben az országos átlag 63 beteg/ágy/év. A sereghajtók között található Eger, Kerepestarcsa és Szekszárd, amelyek 40-nél is kisebb értékekkel rendelkeznek.

Viszont nem minden budapesti egység pörög magas frekvencián. Vajon mi lehet a magyarázat arra például, hogy a közel száz ággyal és sugárterápiás készülékekkel is rendelkező budapesti Uzsoki utcai kórházban egy ágyon egy év alatt összesen 14 beteg váltja egymást, igaz, 50 százalékos ágykihasználtság mellett.

Az onkológiai ellátás valós hatékonysága azonban nem a kiugró teljesítményeken, hanem a hozzáférhetőségen, a diagnosztika - sebészet - sugárterápia - kemoterápia egyensúlyán és a betegkövetés/gondozás szisztematikus végzésén múlik.

Itt már például a vidéki térségek jobban teljesítenek. Még az Országos Onkológiai Intézet vagy a Szent László Kórház kiugróan magas szakmai színvonala és kiemelten fontos betegellátó tevékenysége sem tudja kompenzálni a Központi térség bonyolult betegút-rendszeréből fakadó napi nehézségeket, illetve a térség perifériás megyéiben működő onkológiai osztályok gyenge infrastruktúráját. 

Ahol sok a beteg, ott kevés a készülék

A közép-magyarországi térség onkológiai ellátásában a legszűkebb kapacitás a sugárterápiás ellátás. A jelenleg rendelkezésre álló 39 hazai besugárzó közül 10 működik Budapesten, de a hazai besugárzók 25 százalékával a hazai lakosság 45 százalékát kellene ellátni.

Közép-Magyarországon jelenleg háromszor annyi lakos jut egy készülékre, mint amit az aktuális nemzetközi elvárások javasolnak. A két budapesti sugárterápiás központnak a saját intézményi feladatain túl még tizenkét klinikai onkológiai ellátást végző kórház, valamint három, igen nagy onkológiai aktivitású intézmény betegeinek a személyre szabott kezelésébe illeszthető sugárterápiáját kell biztosítania.

A többi négy térségben viszont csak egy-egy, sugárterápiával nem rendelkező klinikai onkológiai osztály működik. A napi betegellátás Budapesten csak úgy biztosítható, hogy az Országos Onkológiai Intézetben az egy készülékre jutó éves esetszám csaknem a két-háromszorosa a vidéki városokban működő készülékeken ellátott esetszámoknak, a fővárosi készülékek kihasználtsága 130 százalékos, a vidékieké pedig 50-70 százalékos úgy, hogy a hírek szerint daganatos betegek beugárzása mellett reumatológiai kezeléseket is végeznek velük.

Budapesten aránytalanul nagy a teher

A sugárterápia technológiai fejlődése következtében ugrásszerűen megnövekedett az egy beteg napi kezeléséhez szükséges idő. E szakmai fejlődés a vidéki városokban némi munkaszervezéssel könnyen követhető lesz, Budapesten viszont a rutin feladatok korlátozása nélkül semmiképpen sem.

Az egységes onkológiai ellátási rendszer hiányát jelzi, hogy az öt hazai onkológiai térségben ötféle a kemoterápiás és sugárterápiás ellátás aránya, a különbség a két szélső érték között csaknem ötszörös, miközben olyan ellátásokról van szó, amelyek az onkológiai kezelés fő csapásirányát jelentik, azonos eséllyel választhatók, s elméletben azonos mértékben hozzáférhetőek.

Öt-tíz százalékos eltérés még megmagyarázható helyi adottságokkal, ötszörös különbségre azonban nincs mentség, főleg ha a területi eltéréseket a sugárterápiás készülékek hozzáférhetősége sem indokolja. A sugárterápiás esetek aránya ugyanis éppen abban a Dél-alföldi térségben elenyésző - alig ötöde a kemoterápiás esetekének -, ahol a térség mindhárom megyéje rendelkezik sugárterápiás készülékekkel, és egy készülékre ugyanannyi lakos jut, mint a legnagyobb arányú sugaras kezelést végző Nyugat-Magyarországon. Inkább helyi szokásokat, terápiás dogmákat, finanszírozási és szubjektiív szempontokat érdemes keresgélni a háttérben…