Az első tanulmány több mint 185 ezer résztvevő kávézási szokásait vizsgálta, őket a kilencvenes évek elején toborozták és átlagosan 16 évig követték nyomon őket. Az eredmények szerint napi egy kávé fogyasztása 12 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát bármely korcsoportban, míg akik két vagy három kávét is ittak naponta, azok 18 százalékkal kisebb kockázatnak voltak kitéve, etnikai hovatartozástól függetlenül.
„Azt találtuk, hogy a kávézóknál csökkent a szív– és érrendszeri, rák–, légzőszervi, vese– és cukorbetegség miatti halálozás rizikója" – foglalta össze Veronica Setiawan, a tanulmány társszerzője, a Dél-karolinai Egyetem professzora. A másik tanulmány – amely a maga nemében az eddigi legnagyobb – több mint 450 ezer résztvevőt vizsgált, akiket 1992 és 2000 között toboroztak európai országokból és szintén átlagosan 16 éven át követtek nyomon.