Horthy Miklós változó arcai

„Magyarország számára a »Németország vonakodó csatlósa« szerep eljátszása maradt, amit nálunk vonakodóbban senki nem játszott el. Az a puszta, de döntő fontosságú tény, hogy 1944 tavaszáig a hazai zsidóság saját otthonában, saját közösségében, a háborús átlagnál nem rosszabb színvonalon élhette az életét, kizárólag Horthynak és az ő bizalmából hivatalban volt politikusoknak köszönhető.

Jogosan vethető fel, hogy a Horthy-rendszer gazdasági átrendeződést kívánt elérni a zsidó vagyon rovására, de hogy az életüket vagy a szabadságukat akarta volna elvenni, az nem igaz. Hiszen ha így lett volna, akkor nem körmönfont módszerekkel akadályozta volna, hanem – a szlovák, román, balti, ukrán náci társutasok példájára – igénybe vette volna a nácik »zsidótlanítási szolgáltatását«.

Az, hogy ennek a vonakodó csatlósi állapotnak vége szakadt, a Kisantant mohó sovinisztáinak intrikája mellett főként a cinikus angolszász hatalmi játszmáknak köszönhető, amelyeknek fontosabb volt, hogy néhány német hadosztályt lekötve tudjanak a megszállt Magyarországon, mint félmillió zsidó ember élete.

És igen, e téren sem tehetünk engedményt a józan ész rovására: sértsen akármilyen érdeket vagy érzékenységet, ragaszkodnunk kell ahhoz az egyszerű, logikus következtetéshez, hogy a zsidóság végső kálváriájára csakis a német megszállás miatt kerülhetett sor. Hogy ekkor Horthy visszavonulása lett volna-e a kisebbik rossz, mint a posztján maradása, azon lehet vitatkozni, de azon nem, hogy döntőképessége teljes birtokában soha nem nevezte volna ki sem Sztójayt, sem Szálasit. Mint ahogy az is vitathatatlan, hogy ha nem nevezte volna ki Sztójayt, akkor Horthyt a németek eltakarították volna az útból, és tetszésük szerinti quislinget tettek volna az ország nyakára.

Ha Horthy az érthető, s retrospektíven ma oly erővel megkövetelt morális okokból való távozást választja, akkor senki nem menthette volna meg a főváros zsidóságát. Lenne egy vállalható Horthynk, szobrokkal, utcanevekkel, ellenben vagy kétszázezerrel több zsidó áldozattal. Meg nagyobb katonai veszteségekkel, hiszen a szuverenitás százszázalékos elveszítése az ország erőforrásainak totális náci célú mozgósítását jelentette volna, a vonakodás morzsányi lehetősége nélkül.”