Bezár az épp 40 éves Planetárium, nosztalgiázzon velünk!

„A Napocska Halász Judit művésznő hangján szól a gyerekekhez és bemutatja távoli testvéreit a csillagokat, gyermekeit a bolygókat és unokáit a holdakat” – szól a budapesti Népligetben található Planetárium egyik, évtizedek óta vetített gyermekprogramjának leírása. Talán a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elejéről vannak róla emlékeink, ahogy elgémberedett nyakkal bámuljuk a kupola bensejébe vetített, lenyűgüző előadást, miközben néha vetünk egy pillantást a terem közepén működő, furcsa gépre is. 

Most újra felkerestük a Planetáriumot, hogy megnézzük valamelyik műsorát, mivel az épp 40 éves intézmény bezár, a tetőszigetelési munkák idejének elvégzésére. Hogy ez pontosan mennyi időt vesz igénybe, azt nem tudtuk kideríteni. Felnőttünk, Halász Judit meséje helyett nagyobbaknak szóló műsort választunk, pedig a Süni és a csillagok is csábító, de végül a a 3D-s A világűr meghódítása és a csillagképeket, csillagokkal kapcsolatos mondákat bemutató Égiekkel játszó földi lelemény mellett döntünk. Leszállunk a Népligetnél a metróról, és nem torony, hanem kupola iránt megyünk, a fák közül felsejlik már a kör alakú épület. Kis korunkban úgy tűnt, mintha a Planetárium egy sűrű erdő közepén lenne, amit alig lehet megtalálni, hát most kiderül, hogy a park sarkán van.

Szerda délelőtt még épp vannak jegyek a maradék előadásokra szombatig. Lehet kártyával is fizetni, a jegyár csak 1500 forint per felnőtt, magamban körülbelül háromezerre tippeltem volna. A Pink Floyd-, Mike Oldfiel-, Ledzep- és AC/DC-lézershowkról lemaradtam az előző tíz évben, pedig mennyit szemeztem velük. A biztonsági őr, a jegyeladó és a jegyszedő is nagyon kedves, sehol az átkos évtizedek házmesterkedő, a látogatót, fizetővendéget, vevőt ellenségnek tekintő attitűdje, meg is lepődöm, mivel az előző napokban nosztalgiát egyáltalán nem kiváltó, modern műszaki boltokban találkoztam többször is ügyfelet ledorongoló ügyfélszolgálattal. 

Épp diákműsort vetítenek, rengeteg, a vakációt váró iskolás ácsorog a bejáratnál. Körbemegyek a kupolát, szóval nézőteret körbevevő előtéren (rájövök, hogy mennyire rímel ez a népligeti metrómegálló körfolyosójára), s nézegetem a kiskorom óta változatlan, hátulról megvilágított bolygóképeket, valamint a vitrinek üvegjei mögött az űrhajómaketteket. Büszkén mutogattam volna őket az iskolaudvaron, ha nekem is lett volna ilyen, de még felnőttként is szívesen kitenném a polcra őket. 

A Planetárium épülete erősen a hetvenes-nyolcvanas évek stílusát hozza, nemhiába, a hetvenes évek közepén épült, tervezője Lux László, az ötvenes évek meghatározó építésze. Az épület hangulata kicsit dohos, de van benne potenciál, bőven lehetne vele mit kezdeni, tágas kerengője például sok lehetőséget rejtene. 

Az igazgatónő, egyben a TIT igazgatója, Pirót Eszter sajnos nem kíván nyilatkozni, pedig az ideiglenes bezárás részletesebb okairól, a jövőre vonatkozó tervekről kérdeznénk, illetve arról, hogy szeretnének-e újat venni a Wikipédia szerint épp élettartama végét járó vetítőgép helyett. Így be kell érnünk igazgatói nyilatkozat nélkül.

A csütörtöki műsor kicsit csalódás, a 3D-s műsor nem tölti ki a kupolát, annak csak egy részére vetítik, persze jófopa a 3D, és a világűr meghódításának történetéből kimaradnak olyan apróbb részletek, mint a sikertelen, emberéleteket követelő rakétafellövések. Az előző napi gyermektömeggel szemben csak páran vagyunk. A klasszikus űrzene, Vangelis és Jean Michel Jarre Oxygene-je dominál. Kicsit olyan a film hangulata, mint az egykori Delta tudományos ismeretterjesztő sorozaté. 

A csütörtöki előadás viszont, az Égiekkel játszó földi lelemény kárpótol, kasszikus planetáriumos módon az egész kupolát betölti, koromsötét van, és felettünk terpeszkedik a csillagos ég. A csillagokról szóló történetekről mesélnek a narrátorok, görög csillagképek mondáiról, magyar, csillagokkal kapcsolatos népi mesékről, például hogy a Tejútnak is nevezett sáv úgy jött létre, hogy Szent Péter elpotyogtatta a szalmát. 

Két előadásnyi Planetáriumozás talán bepótoltuk az előző évtizedek lemadarását a magunk részéről, de megállapítjuk, hogy ugyan az intézmény nagyjából lépést tartott a korral, kis fantáziával hiper-szuper, futurista, nagyon menő égszínházat lehetne belőle csinálni. A tematika adott, csak el kell ereszteni a képzeletünket és némi forrást találni rá. Egy fejlesztést megérne, és talán a fővárosba látogató külföldiek is özönlenének ide.

(A képek a szerző felvételei.)