Ki kell egészíteni az iskolai fegyelmi eljárás szabályozását

2017. március 27. 11:10

Az ombudsman szerint további garanciákat kell illeszteni az iskolai fegyelmi eljárás jogi szabályozásába, a bizonytalanságok ugyanis könnyen vezethetnek visszás esetekhez – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

2017. március 27. 11:10

Az alapjogi biztos egy, a makói katolikus iskolából kizárt, nyolcéves tanuló esetével kapcsolatban ismertette álláspontját. Székely László ombudsman vizsgálata súlyos visszásságokat mutatott ki: az elsős gyerekkel szemben többször jogszerűtlenül kezdeményeztek fegyelmi eljárást, majd zárták ki az iskolából. 

A biztos jelentése szerint nem tárták fel, mi váltott ki agresszivitást a gyerekből, és nem derült ki, hogy iskolapszichológus hiányában milyen segítséget nyújtottak neki magatartásának megváltoztatásához. A dokumentum sorolja és elemzi az iskola nyomásgyakorlásának módozatait a szabálytalanul lefolytatott egyeztető eljárástól kezdve a fegyelmi eljárás jogszerűtlen körülményein át egészen a kizáró fegyelmi büntetés azonnali hatályba léptetéséig. Az iskola fenntartója, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság tovább súlyosbította a hibák és mulasztások miatt kialakult helyzetet a jogi szabályozás figyelmen kívül hagyásával – tették hozzá.

Az ombudsmani jelentésében felhívták a figyelmet arra: a feltárt jogsérelmek egy része már a jogalkotás szintjén megelőzhető lett volna. Ezért az ombudsman szerint összhangba kell hozni a fegyelmi határozat kihirdetésének jogintézményét a törvénnyel, és meg kellene alkotni a diákönkormányzat véleményezési jogával kapcsolatos szabályozást. A tényállás megfelelő tisztázása érdekében pótolni kellene a sértettek és a tanúk meghallgatására vonatkozó külön szabályokat is – sorolták.

Mindezek miatt a biztos – amellett, hogy az iskola igazgatójának és fenntartójának megküldte javaslatait – azt kérte Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy kezdeményezze a fegyelmi eljárás jogi szabályozásának kiegészítését, az iskolapszichológusok kötelező létszámáról szóló szabályok felülvizsgálatát, valamint a tanulók magatartási problémáinak kezelésével kapcsolatos kurzus elvégzésének kötelező beillesztését a pedagógusok képzésébe, továbbképzésébe.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!