Én Petőfi

„Kiskőrös, Szabadszállás? Nem mindegy? Születtem, megszülettem, itt születtem ezen a tájon, az alföldi szép rónaságon. Boldog gyermekkorom volt és máig szívesen emlékszem vissza rá. Utálom azokat, akik anyagi javaikkal dicsekednek, de most kivételesen meg kell említenem, hogy eleinte kifejezetten jól éltünk. Annyi várost ismertem és laktam, hogy azt már fáradtság lenne felsorolni.

A legfontosabb helyszíne a gyermekkoromnak, Aszód: Első szerelem, első késztetés a színészet után. Egyszerűen az életemet meghatározó események játszódtak le itt. A másik Félegyháza: A családom legboldogabb évei voltak jómódban és boldogságban. Úgy mentem el innen, mint kis gyermek, és mint meglett ember úgy jöttem meg. Hej de sokat szenvedtem én ezután. Katonáskodás, nyomor.

Egy nap Bajza beletette az egyik versemet az Athenaeumba, innentől számítom, írói pályámat. Ezután fordítói munkát vállaltam, jómódban éltem, de az a bizonyos színészi dicsőség vonzott és nem hagyott nyugodni. De jaj nekem csődbe ment a társulat amihez csatlakoztam és a debreceni nyomor következett. Ilyen-olyan állások, kilátás az akasztófára, de az emberek jószívűségének hála azért néhány örömben volt részem. Ezután állást kaptam a Pesti Divat lapnál ami egy szebb jövőt ígért Pesten az irodalmi élet magyarországi központjában. De mivel ki voltam téve a szerkesztők önkényének, megalapítottam, kilenc társammal együtt a Tízek Társaságát, és otthagytam a divatlapot. Ez a kezdeményezés a cenzúra miatt nem sokáig folytatódhatott, de mégis fontosnak érzem megemlíteni. Tüzes volt, akár az első szerelem, szenvedélyes, mint egy válságbeli felszólalás a parlamentben.

De mégsem ez volt a fénykorom, 1846 ősze, megismerkedtem Szendrey Júliával az én egyetlen igaz és őszinte szerelmemmel és társammal. Ekkor már híres voltam, amire mindig is vágytam, csak úgy ácsingóztam utána és végre eljött, az egy élő Isten végre meghallgatta az imámat és már nem csak egy álom volt, balga játszi fény, hanem a valóság. Egyszeriben minden jóra fordult, a szerelmem érdeklődött irántam, a hírnév is megvolt.

Egyvalami nem: Szabadság! Elnyomtak, nem mondhattuk ki, amit akartunk! Szabadság nélkül az áhított hírnév és szerelem is elveszik! Mit tehetnénk? Talán egy pesti forradalom? Melynek hírére az egész ország fellázadna? Pontosan. Ez kell, ez véd meg az idegen uradalmaktól! Meg is történt bele is kezdtem, de valamit mégiscsak meg kell említenem: Elég soká voltunk fajankók, Legyünk végtére katonák! Elég volt már a furulyából, Riadjatok meg, harsonák! Ennyi ez a toborzó, gyertek katonák vár a harsonaszó! Tisztességgel, becsülettel álltunk helyt, de a segesvári csata után, nem volt számunkra több hely.”