Kinek jó megoldás a kisgimnázium?

Sok oka lehet, hogy miért szeretné sok szülő már negyedik vagy hatodik osztály után elvinni gyerekét gimnáziumba. Például, ha amúgyis a váltáson gondolkodik valamiért, akkor nem egy másik általánost keres, ahonnan megint tovább kell állni, hanem inkább gimnáziumot – ha sikerül bejutni a gyerekének, már nem kell aggódnia a továbbtanulás miatt; ha meg nem, nyolcadik után úgyis van egy második esély - vélekedik az Index.

Míg sok szülő hasonlóan gondolkodik, a gyerekek kevésbé: többségük, ha rajtuk múlna, inkább maradnának a barátok között. Mégis, minden évben hét-nyolcezer gyerek megy hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba. Ez a teljes korosztály nyolc százaléka, és többnyire a legjobbakról van szó, akik a kitűnő bizonyítvány közelében vannak, és képesek megírni az általános iskolai tananyagnál nehezebb és sok feladatában más logikájú, kreatívabb felvételi tesztet. Hogy nagyobb esélyük legyen, a szülők, ha képben vannak és tehetik, különórákra íratják őket – a cél, hogy ők is a kiválasztottak között legyenek.

Ellenséges tanárok, titkolózó gyerekek

Az általános iskolai igazgatók és tanárok érthető módon ellenzik, hogy az osztályok legjobbjai elmenjenek. Ráadásul, az intézmény a hetedik-nyolcadikban csökkenő létszám miatt fejkvótákat veszít, és ha sokan mennek el, akár az osztályösszevonás is felmerülhet, ez pedig a tanári állásokat is veszélyeztetheti. Ez mint rémkép, sok helyen megjelenik, de a gyakorlatban inkább csak pár jobbnak számító nagyvárosi iskolában merülhet fel, ahol akár a hatodikosok fele megpróbálja a felvételit.

Ezt a feszültséget nagyon különbözőképpen kezelik az intézmények. Miközben sok helyen csak szükséges rosszként fogják fel, ami ellen úgysem lehet tenni, az is teljesen általános, hogy a szülők arra buzdítják a gyereket: inkább titkolja el az utolsó pillanatig az iskolában, hogy el akarják vinni. Egy 10-12 évesnél ez a mérgező titkolózás akár nagyobb feszültséget okozhat, mint maga a felvételi, de a szülők között általános a félelem, hogy ha kitudódna, az iskola ott tenne keresztbe, ahol csak tud. 

Elitiskolák az elitnek

Azt azonban, hogy sok szülő idejekorán gimnazistát csinálna a gyerekéből, nem csak a gonosz tanárok tartják rossz ötletnek, hanem a szakemberek egy része is. Oktatáskutatók között általános a vélemény, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok tovább erősítik az amúgy is jelentős szegregációt, növelve ezzel az egyenlőtlenséget – alapvetően az oktatási rendszeren belül, de ezzel az egész országban is.

Ebben a rendszerben a gimnáziumokon kívül mindenki vesztes– mondta az Indexnek az oktatási jogok biztosa Aáry-Tamás Lajos. Szerinte „akik nem felvételiztek, eleve «maradéknak» érezhetik magukat, akik megpróbálták, de nem sikerült, gúny tárgyává válhatnak az osztályban, és a tanároknak is maradékelven kell végigvinniük a hátralévő éveket”. Ő úgy látja, hogy a hat- és nyolcosztályos elitgimnáziumok elképesztő felvételi sorral fölözik le a legjobbakat, amit még egy ötös általános iskolai tanuló sem tud különórák nélkül megoldani.

„Amikor a kilencvenes években erre lehetőséget kaptak, a csökkenő gyermeklétszám miatti pánikban jóval több intézmény indított ilyen képzést, mint amire előtte számítottak” – mondta a portálnak Lannert Judit, akinek a tanulói továbbhaladás az egyik fő kutatási területe. Pedig az oktatáskutatók rögtön mondták, hogy ennek katasztrofális hatásai lesznek: növeli az egyenlőtlenséget, miközben a nemzetközi felmérésekből kiderül, hogy nem is hatékonyabbak azok a rendszerek, amelyekben ilyen korán más intézménybe kerülnek a legjobbak.

A nemzetközi PISA-adatok azt mutatják, hogy a korai szelekció nem segíti az oktatási hatékonyságot. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok diákjai ugyan mindig magasabb átlagpontszámokat érnek el, mint a hagyományos képzési formákban tanulók, az elemzők szerint ez egyszerűen annak köszönhető, hogy eleve a jobbak mentek ezekbe az intézményekbe, vagyis magasabbról is indultak – nem látszik tehát kiemelkedőnek a képzés hozzáadott értéke. Ez annak fényében furcsának tűnik, hogy ezekben az elitintézményekben a közfelfogás szerint valóban erősebb a tanári kar, és jobbak a körülmények. 

Lannert Judit a magyar hat- és nyolcosztályosokat az angol elitképző public schoolokhoz hasonlítja. Azokból szegregáló hatásuk miatt nem is nyitottak ötven évig újat, azután Cameron alatt botrányt keltve megint – nálunk pedig a két világháború közötti időszakot hozzák vissza a kisgimnáziumok. Népszerűségüket a kutató elsősorban a szülők presztízsszempontjaival magyarázza.

Lannert Judit ezt egy klasszikus játékelméleti csapdahelyzethez hasonlítja: „Az elit azt nézi, hogy a többi jobb szülő gyereke is elmegy. Ha a szülők bíznának egymásban, és megbeszélnék, hogy maradnak nyolcadik végéig, akkor nem borulna az egyensúly. Magyarországon azonban a bizalom ritka kincs, a szülők inkább egyéni stratégiákat követnek.” A kutató álságosnak tartja, hogy miközben a magyar felnőtt társadalom kerüli a versenyhelyzeteket, a gyerekeket arra kényszeríti, hogy ők viszont versenyezzenek. „Ha azt is képzeljük, hogy a felvetteknek jobb is lesz először, közben az ország úgy leromlik, hogy senki nem marad ott.”