A Die Welt által megkérdezett harminckét éves zsidó származású nő például azt mondta: korábban elképzelhetetlen lett volna számára, hogy német állampolgárságot kérjen, a Brexit-szavazás után azonban ez megváltozott. Mint mondja, ő továbbra is európainak érzi magát. Azt viszont elismeri: nem sok minden köti őt Németországhoz, nem beszéli a nyelvet, és csak néhányszor volt az országban, például nagyapja szülővárosában.
A Németországhoz való viszonyulása viszont nem csak a Brexit miatt változott meg, hanem a migrációs válság miatt is: mivel nem csak a német kormány, de a német átlagemberek is vendégszeretettel fogadták a menekülteket, miközben Angliába csak kevés menedékkérőt fogadtak be és lezárták a határokat. „Azóta nagy tiszteletet érzek Németország iránt” – mondta, hiszen ő is annak köszönheti létét, hogy annak idején az angolok menekültként befogadták a nagyapját.
A londoni zsidó menekültek egyesülete egyébként bátorítja a tagjait, hogy honosítási kérelmet nyújtsanak be Németországban. „Sokaknak erős kötődésük van Németországhoz, és olyan érzésük, hogy valamit visszakaphatnak, ami hozzájuk tartozik” – mondta a lapnak Michael Newman, a szervezet ügyvezetője.