Az SOS felméréséből kiderül az is, hogy megdöbbentően magas azoknak a középiskolásoknak az aránya, akik fokozottan félnek a szexuális erőszaktól. A lányok közül minden második, míg a fiúk 18 %-a nagyon tart ettől. „A médiában az elmúlt időszakban nagyobb teret kapnak a szexuális abúzusok, a gólyabáltól egészen az uszodai erőszakig, ami még közelebb hozza a lányokhoz a szexuális erőszak veszélyét, úgy érezhetik, szinte a mindennapok részévé vált. Eközben az iskola és a szülők is hadilábon állnak a szexuális felvilágosítással. Teljesen természetes, hogy mostanra ez odáig fajult, hogy a fiatalok félnek, hiszen rengeteg a fenyegető hír, miközben nincsenek önvédelmi eszközeik, információik, és nem tudják, hova forduljanak, ha bántják őket” - mondta Szlankó.
És milyen számukra az ideális család? Ahol a családtagok boldogok, és szeretnek együtt lenni (81,5 %), mindenki egészséges (76,8 %), sokat beszélgetnek (73,4 %) és elfogadják őket olyannak, amilyenek (72,6 %). Kevésbé tartják fontosnak az egzisztenciális dolgokat, mint pénz (21,3 %), szép lakás (31,3 %).
„A kutatásból is látszik, hogy a család a legfontosabb számukra és az, hogy odafigyeljenek rájuk. Ha valami, hát ez lehetne a legszebb karácsonyi ajándék számukra. Az SOS-ben élő 400 gyerek mind elveszítette a szüleit, az átlag gyerek félelmei náluk a mindennapi valóság része. Sok munka elérni, hogy nagykorúként kikerülve az életbe egyedül, család nélkül is bízzanak magukban és helytálljanak. Az alapvető dolgokban azonban nem különböznek a családban élő és az állami gondozott gyerekek: tele vannak szorongásokkal, amit nekünk, felnőtteknek kell oldani” – tette hozzá a szakember.
Fotó: SOS Infografika