Nem emel vádat Clinton ellen az FBI

2016. november 07. 08:26

Az FBI átnézte az újonnan talált Clinton-emaileket, de mivel nem találtak semmi újdonságot, továbbra sem emelnek vádat – jelentette a szövetségi nyomozóiroda vasárnap, két nappal az elnökválasztás előtt. Az új emaileket Clinton fő tanácsadójának, Huma Abedinnek a laptopján találták, amit közösen használt férjével, Anthony Weinerrel – ellen folytatnak egyébként nyomozást.

2016. november 07. 08:26

Nem emel vádat Clinton ellen az FBI az újonnan talált emailek alapján – jelentette be a szövetségi nyomozóiroda vasárnap. A Washington Post cikke szerint az ügynökök feszített tempóban vizsgáltak át 650 ezer levelet, amelyek többsége magánlevél volt, illetve olyan, amelyet már korábban is vizsgáltak az évek óta húzódó email-ügy során.

Az FBI azután kezdett újra vizsgálódni a Clinton külügyminisztersége idején egy magán-emailszerveren tárolt üzenetek ügyében, hogy Clinton fő tanácsadójának, Huma Abedinnek a laptopján újabb adag levélre bukkantak. A gépet az Abedin férje, Anthony Weiner elleni nyomozás során vizsgálták át, mivel Weinert, a volt képviselőt ismét online szatírkodáson érték – a gyanú szerint kiskorúnak is küldött szexuális tartalmú üzeneteket. Abedin korábban beadta a válókeresetet.

Az FBI-t a vizsgálódás újraindításának felfedése miatt kérdőre vonta a Demorkata Párt, többek között Barack Obama leköszönő elnök, mivel szerintük ilyen röviddel a választás napja előtt túlzottan beavatkozik a politikába az ügynökség. Most viszont a republikánusok akadtak ki: szerintük a mostani közlemény egy sor megválaszolatlan kérdést hagy maga után.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. november 07. 15:24
Minő csoda! Ugyanis demokrata-közeli a szervezet.
polnemkor
2016. november 07. 11:56
"They see that the elite who ruined their lives hate Trump. Corporate America hates Trump. Wall Street hates Trump. The career politicians hate Trump. The media hates Trump, after they loved him and created him, and now hate. Thank you media: the enemy of my enemy is who I'm voting for on November 8. Yes, on November 8, you Joe Blow, Steve Blow, Bob Blow, Billy Blow, all the Blows get to go and blow up the whole goddamn system because it's your right. Trump's election is going to be the biggest fuck ever recorded in human history and it will feel good." http://www.zerohedge.com/news/2016-10-25/michael-moore-trumps-election-will-be-biggest-fuck-you-ever-recorded-human-history
kitiltott
2016. november 07. 11:08
http://vigyazo.blog.hu/2016/11/01/_megvaltoztatjuk_a_hiteteket_ezt_uzeni_hillary_clinton_a_magyar_keresztenyeknek_is#more11922993 érdemes elolvasni mit "igér" ez a rossz zsidó kurva a keresztényeknek..
formaegy
2016. november 07. 10:53
"Nem emel vádat Clinton ellen az FBI..." Működik az amerikai demokrácia)))))))))))))) Clintonék nekimentek az FBI-nak nagy pofával, azok meg szaros seggel ültek le.))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!