Sörényes hangyász született a budapesti állatkertben

Mivel az anyaállat szép időben a kifutóban, kevésbé szép időben pedig a közönség által üvegfalon keresztül szemlélhető belső, fűtött térben szokott tartózkodni, a jövevényt tulajdonképpen már a látogatók is megtekinthetik. Némi szerencse azonban kell hozzá, mert amikor Isabela épp pihen, és lompos farkával betakargatja magát, előfordulhat, hogy a kölyök is takarásba kerül. Délelőtt 10 órakor azonban az anyaállat szinte mindig ébren szokott lenni, ez ugyanis a hangyászok etetésének időpontja.

A Dél-Amerikában őshonos hangyászok az övesállatokkal (tatukkal) és a lajhárokkal állnak közelebbi rokonságban, viszont nem rokonai az erszényesek közé tartozó erszényes hangyásznak, sem pedig a tojásrakó emlősöket képviselő hangyászsünöknek. A hangyászoknak négy fajuk ismeretes (a törpe hangyász, az északi hangyász, a dolmányos hangyász vagy tamandua és a sörényes hangyász), közülük a sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) nő a legnagyobbra. A kifejlett példányok súlya akár 40 kilogramm is lehet, hosszuk pedig a megnyúlt arcorr hegyétől a bozontos farok végéig a két métert is elérheti.

A faj Dél-Amerika számos országában megtalálható, de nagyon sok sehol nincsen belőlük, és ha a faj állapota nem is kritikus, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió sebezhetőnek minősítette a sörényes hangyászok természetvédelmi helyzetét. 

A sörényes hangyászok – ahogy a nevük is mutatja – elsősorban hangyákkal, illetve különféle termeszekkel táplálkoznak. Testalkatuk is ehhez az életmódhoz alkalmazkodott. Erőteljes mellső lábaikkal és hatalmas karmaikkal kiválóan ásnak, és akár a termeszvárak betonkeménységű falát is képesek feltépni. A táplálékot hosszú, féregszerű, ragadós nyelvük segítségével kebelezik be.

A nőstények 142-190 napos vemhesség elteltével általában egy utódot hoznak a világra. A kicsi már az első naptól kezdve anyja hátán csimpaszkodva viteti magát, s tíz hónap után kezdi meg önálló életét.

Az első magyar ember, aki sörényes hangyásszal találkozott, alighanem Éder Xavér Ferenc, a selmecbányai születésű jezsuita hittérítő lehetett. Éder a 18. század közepén – missziós tevékenység keretében – tizenöt éven át élt a mai Peru és Bolívia területén. Az utazásai során tapasztaltakról szóló latin nyelvű könyvben „ursus formicarius”, azaz „hangyászmedve” néven emlegette ezt az állatot.

Magyarországon a Fővárosi Állat- és Növénykertben lehetett először sörényes hangyászt látni az 1895-ös esztendőben. Akkoriban azonban még nem nyerte el végleges formáját a magyar „hangyász” elnevezés, így inkább „hangyászó” néven emlegették, külön is felhívva a figyelmet az állat meghosszabbodott „kályhacső-arcorrára”.