„Mindent felszámolna a vadliberalizmus” – Soltész Miklós a Mandinernek

Úgy tudjuk, idén is járt Csíksomlyón, bár a sajtóban megjelent képeken nem láttam Áder János és Semjén Zsolt mellett.

Mellettük voltam, csak bent a tömegben.

Akkor nem is reprezentatív minőségben járt ott ugye?

Csíksomlyóra nagyon ritkán megyek reprezentatív minőségben. Egy államelnök vagy egy miniszterelnök-helyettes helyzete más, de így ez számomra egyházi, lelki esemény marad.

Az ortodox vallási vezetőkkel, pátriárkákkal gondolom már politikusi minőségben ült le tárgyalni. Ugye legutóbb éppen a bolgár pátriárka volt soron?

Igen, de előtte, jó pár hónappal korábban találkoztam Románia második ortodox vezetőjével, valamint a konstantinápolyi pátriárkával, sőt, Moszkva egyik ortodox püspökével is. Azzal a püspökkel, aki a magyar-osztrák területért, mint kormányzó felelős. Bulgária pátriárkájával pedig Szófiában, aztán itthon is tárgyaltunk. Túl azon tehát, hogy az orosz pátriárka és a Szentatya találkoztak Havannában, az ilyen megbeszéléseknek tovább kell erősíteni a keresztény összefogást a hit és a hagyomány különbségeinek megőrzésével. A két egyházfő találkozása történelmi esemény volt, amelynek értelme csak akkor van, hogyha más szinteken is folytatódik a párbeszéd.

Ezt a programszerű keresztény-ortodox összefogást nem éppen a muszlim fenyegetettség kényszeríti ki? 

Való igaz, hogy ezekben a találkozókban részben a kereszténység veszélyeztetettsége is benne van. Az egyik veszély az a vadliberalizmus, amely mindent fel akar számolni és egybemosni, a másik pedig a muszlim világ térnyerése. Ezekkel pedig nem lehet máshogy felvenni a küzdelmet, mint a keresztény nemzetek összefogásával és a kereszténységhez való visszatéréssel. 

Gondolom, akkor a magyar ortodox egyházak is részei ennek a párbeszédnek…

…ahogy a protestáns, katolikus és kisegyházak is.

Csak arra akartam kilyukadni, hogy a jelenlegi állam-egyház kapcsolatrendszernek vannak nyertesei, például az ortodoxok. De nem haragították magukra például a Mazsihiszt vagy az Ökumenikus Tanács tagjait az EMIH illetve a Hit Gyülekezete kedvezményezésével?

Egyáltalán nem, sőt nagyon jó a kapcsolat. A magyar állam és a szentszék közötti megállapodás ugyanis akár a direkt hitéleti, akár a közfeladatellátás területére vonatkozó finanszírozás esetében is kihat az összes többi egyházra, kivéve persze az üzleti alapon működőeket. 

Tehát a Mazsihisz nem nézi rossz szemmel, hogy az EMIH most hirtelen nagyobb kormányzati forrásokkal számolhat.

Miért tenné, hiszen korábban például közös finanszírozással rendbe hoztuk Európa második legnagyobb zsinagógáját. Az ilyen együttműködéseknek köszönhetően az egyházfinanszírozás most stabil az egész országban, beleértve ebbe az egy százalékos felajánlásokat, valamint az ingatlanok után járó örökjáradékot is. A közfeladatot ellátó egyházak pedig természetesen külön támogatást kapnak.

Tehát stabilnak látja a rendszert. Nemrég azonban a strasbourgi bíróság döntése alapján mégis módosítani akarták az egyházügyi törvényt – sikertelenül. 

Azért kellett a változtatást elindítani, mert a strasbourgi bíróság, illetve a bírák egy része, úgy döntött, változtatni kell néhány ponton az egyházügyi törvényben. Ez a törvény azonban viszonylag liberálisnak számít még nyugati országokkal összehasonlítva is, az egyházfinanszírozás struktúrája pedig jóval segítőbb jellegű hitéleti oldalról és az intézményátvállalás tekintetében is. Ennyi bevett egyház, szám szerint 32, sehol Európában nincsen. Persze azok, akik azért indítottak álegyházakat, hogy plusz jövedelmi lehetőségekhez jussanak, nekimentek a magyar egyházügyi törvénynek.

Azt állítja ezzel, hogy az ellenzék kapcsolatban áll a bizniszegyházakkal?

Tény, hogy az ellenzék nem támogatta a kormány törekvését a bizniszegyházak visszaszorításában.

De hát a szavazásnál elég lett volna csak egyetlenegy frakciót meggyőzni, hogy meglegyen a kétharmados többség. Arra következtet, hogy például még a Jobbik is kapcsolatban áll a bizniszegyházakkal?

A Jobbik esetében az a megdöbbentő, hogy ők végig azt mondták, hogy támogatni fogják az egyházügyi törvény módosítását. Mi pedig két módosító javaslatukat el is fogadtuk, ezek közül az egyiket – az egyházak kérésére – kisebb változtatással. Mindennek ellenére ők is leszavazták a törvénymódosítást. Úgy gondolom ennek fényében álságosnak tekinthető az ő hozzáállásuk. Az MSZP pedig nem szokta támogatni az egyházak érdekében hozott intézkedéseket.

Az az érdekes, hogy a jelenleg hatályos egyházügyi törvényt nem ilyen formában kezdeményezte a KDNP annak idején és ön mégis igen erősen védi most. Elégedett a szabályozással annak ellenére, hogy a Fidesz az utolsó pillanatban a módosító javaslataival teljesen átformálta a szöveget?

Amikor az ember családot alapít és családfőként vezeti azt, szembesül a ténnyel, hogy egyes családtagoknak mások az elképzelései. Kompromisszumképesnek kell lenni, még a legkisebb gyerekkel is, a kamaszról nem is beszélve. Ez a politikában is igaz. Felül kellett írni az elképzelésünket, de hála Istennek ebben az esetben nem elveket kellett feladni, amikor a saját indítványaink nem kerültek be a szövegbe. Működőképes a törvény, én ezt mindennap tapasztalom.

Működőképesnek lehet mondani, de semmiképpen sem elegáns, hogy leegyeztetnek egy törvényszöveget az egyházakkal, aztán amikor elfogadnák, akkor a koalíciós partner a módosítóival alapjaiban változtatja meg azt.

Azt gondolom, a jogszabályalkotás nem elegancia kérdése. Lehet piperkőcködni, de a törvényhozás sokféle érdek mentén történik. Valóban bejöttek más módosító indítványok, akár olyan tekintetben is, hogy kik kerüljenek a bevett egyházak sorába. Hosszú távon, három és fél év távlatában ez a törvény azonban semmi olyat nem hozott a működő egyházak életébe, amely zavart okozott volna. Ami változtatás azóta történt, annyi, hogy a korábban vallási egyesületként szereplő egyházak, már a nevükben is megjeleníthetik az egyház szót. Persze ugyanolyan támogatást nem kapnak, mint a bevett egyházak, de kiegészítő támogatáshoz juthatnak, amit az ő javaslatuk szerint osztunk föl. Az egyházakkal tehát alapvetően jó kapcsolatot tartunk fent. Minden olyan vád pedig, amely a Nyugat egyes országaiból érkezik, hogy itt nincs vallásszabadság, az rágalom és hazugság.

A törvény ezen formájával a KDNP tehát teljesen meg van elégedve?

Mint államtitkár azt mondom igen. Mi megtettük a javaslatainkat, ettől kezdve a felelősség a módosítást illetően az ellenzéké. 

Soltész Miklós ferencesekkel Csíksomlyón

Ezek szerint a koalícióban szent a béke ebben a tekintetben. A vasárnapi boltbezárás esete sem terhelte a partnerséget?

Az egy egészen más dolog. Van bennem egy érzés, egy tudat, hogy jó, ha az ember hetente egy napra megáll a rohanásban. Ez egyáltalán nem a templomba járással függ össze, az mindenkinek a saját dolga. Egy év alatt én azt tapasztaltam, hogy lenyugodott az egész ország. Kiürültek a nagy bevásárlóközpontok parkolói, és az éttermekben, múzeumokban, a kulturális és kirándulóhelyeken sok ember volt. Ezen felül az is fontos, hogy a boltokban dolgozó édesanyák ne hétköznap kapják meg a szabadnapot, hanem egy olyan napon, amikor a családjukkal együtt lehetnek. 

A boltzár mégsem bizonyult népszerű intézkedésnek.

Mert másik oldalról viszont az a realitás, hogy a társadalom többsége megszokta az elmúlt 25 évben a vasárnapi nyitva tartást. Annyira megszokta, hogy ezt nem lehetett fölülírni. Egy politikusnak pedig a közakaratot figyelembe kell vennie. A kereskedelmi dolgozóknak természetesen minden segítséget megadunk majd, hogy ne zsákmányolhassák ki őket. Megkapják a bérpótlékot is a vasárnapi munkáért. 

A bérpótlék ellenére mégiscsak úgy tűnt ez az eset, hogy a KDNP terve meghiúsult és ez alkalommal is kénytelenek voltak visszavonulót fújni. A keresztény politizálásnak ilyen értelemben nincsen akkora tere, mint amekkorát szeretnének?

Szerintem egy fontos és szimbolikus dolog volt a vasárnapi zárva tartás, de ennél sokkal fontosabb dolgok valósultak meg az elmúlt hat évben a Fidesz kereszténydemokrata része és a KDNP együttműködésével. Mert, ha a nemzetpolitikára, a határon túliakkal való nemzetegyesítésre, a szervezeti és egyházi együttműködésre gondolunk, eredményesek voltunk. Ha azt nézzük, hogy az egyházi jelenlét a köznevelésben, szociális területen több mint kétszeresére, gyermekvédelemben több mint négyszeresére növekedett, sikerrel jártunk. Én mégis azt gondolom, hogy a legnagyobb közös siker a családpolitika változásaiban figyelhető meg, ami részben a sztálini és rákosista toldozott-foldozott alkotmány helyett elfogadott új Alaptörvénynek és számos, a kereszténydemokraták számára fontos jogszabályváltozásnak köszönhető.

A családpolitika, a köznevelés és a nemzetpolitika átalakítása szerintem mégsem annyira hardcore keresztény témák, mint az abortusz szabályozása, vagy mint a már említett vasárnapi boltzár.

Azért vitatkoznék önnel. Amelyeket felsoroltam, igenis nagyon érintik a kereszténységet. A krisztusi tanítás értelmében a társadalomban kell élnie az embernek, nem élhet elkülönülve. Az egyházi iskolák léte például még az olyan emberek számára is fontos, akik nem gyakorló hívők. Szükség is lenne újabb egyházi iskolákra, akkora irántuk az érdeklődés. A gyermekvédelemben és a szociális ellátásban való egyházi szerepvállalás pedig szintén a krisztusi tanítást tükrözik. Az egyház az értékeket az intézményeken keresztül is közvetíteni tudja. Ez pedig pozitív hatással van a társadalomra, ebben biztos vagyok.

Ebbe a keresztényi képbe mennyiben illik bele a kormány által indított menekültellenes kampány?

Már bocsánat. Ez nem menekültellenes, hanem kampány a magyar nemzet mellett. Nem menekült, hanem illegális bevándorló. Ha pedig a háború elől menekülőkről beszélünk, akkor látni kell azt is, hogy kik a felelősek a háborúért és azért, hogy ilyen helyzetbe került egy térség. Ne a szlovákokkal, bolgárokkal, románokkal, magyarokkal, szerbekkel, lengyelekkel vagy a csehekkel próbálják megfizettetni ennek az árát, ne azokkal, akiknek mindehhez vajmi kevés közük volt. Másrészt a felelősség, a szeretet sorrendje benne van a keresztény tanításban. Így az országhatárok és a nemzet megvédése is beleértendő ebbe. Ugyanakkor az irgalmasságot ettől függetlenül gyakorolni kell. 

Mit tesznek?

A karitatív szervezetekkel folyamatosan ott voltunk a határ mentén, nemcsak Röszkén, Szegeden vagy Budapesten, hanem Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és a minket folyamatosan, indokolatlanul támadó Ausztriában is. Mi nem csupán a közel-keleti vagy afrikai menekülteknek nyújtottunk segítséget, hanem az ukrajnai háború által sújtott magyar, ruszin és ukrán embereknek is. Mi ott voltunk, miközben a Nyugat elég hamar elfelejtette az ukrajnai forradalmat. Feladatunk megvédeni az országot, de másrészről pedig kötelességünk humanitárius segítséget nyújtani. 

Tehát az ön narratívájában egy nemzetpolitikai elv van a háttérben, hogy a magyar nemzetért is felelősséget kell vállalni, ezért nem lehet teljesen a tárt kapuk elvét alkalmazni, ez pedig beleillik egy keresztényi politikába, ha jól értem.

Több szempontból is. Ha megnézzük azokat az országokat, amelyek más politikát követtek, látjuk, hogy például Franciaországban több ezer mecset van. A zsidó hívők veszélyeztetett helyzetben vannak. Ezt ők maguk jelzik vissza. De látjuk azt is, ami Kölnben és Berlinben történt. Olyan kultúrkörről van szó, amellyel az együttélés iszonyatosan nehéz és törvényszerűen párhuzamos társadalmak alakulnak ki.

Ha az önöké felelős és keresztényi politika, akkor Ferenc pápa mennyiben tekinthető felelősnek és keresztényinek?

Ez nem lehet kérdés. Ő a katolikus egyház feje. De azzal például nem értettem egyet, hogy a Szentatya Leszboszról nem keresztényeket, hanem muzulmánokat fogadott be. Ferenc pápának mindenesetre vannak olyan üzenetei, amelyeket le kell fordítanunk – és le is fordítunk az irgalmasság jegyében. Az viszont egészen más kérdés, hogy befogadunk-e milliókat és aztán még többen akarnak jönni. Ez nem az irgalmasság, mert ilyen körülmények között az irgalmasságot nem lehet gyakorolni.

Biztosan van egy bizonyos tartomány, amelyen belül Ferenc pápa szavait értelmezni lehet, de azért az elég egyértelmű volt, amikor bocsánatkérésre szólította fel azokat az országokat, amelyek bezárják a kapuikat.

Szerintem először azoknak az országoknak kellene bocsánatot kérniük, akik gyarmatokat tartottak, azután azoknak, akik háborúkat robbantottak ki. Ezt követően pedig azok kérjenek bocsánatot, akik ezen országok felfegyverzéséből és olajából gazdagodtak meg. Miután mindez megtörtént, akkor próbálják meg helyben rendezni a viszonyokat. Ha pedig erre nem képesek, akkor fogadjanak be tömegeket a saját országukba. Ne minket akarjanak belevinni egy olyan zsákutcába, ahonnan nincs visszaút. Azért a mi történelmünk, a szerbeké, a bolgároké és a magyaroké, akik évszázadokig „élvezték” a muszlim uralmat, megmutatja az ilyen befogadás következményeit. Nekünk felelősségünk, hogy Konstantinápolyból ne váljunk Isztambullá. Azért itt Magyarországon az emberek 85 százaléka így gondolkodik és ez nem véletlen. 

És Magyarországon kívül?

Ha bárkit meghallgat Közel-Keletről érkező egyházi vezetők közül, mind azt kéri: ne csábítsuk el az ott lévő keresztényeket, akik az ősi arámi nyelven beszélnek, amelyen Jézus Krisztus is annak idején. Inkább helyben segítsük őket iskolák, kórházak építésével.

A szír keresztények nem feltétlenül azért mentek el onnan, mert csábítottuk volna őket…

…hanem mert valaki kirobbantotta a háborút. Valaki exportálja a saját kultúráját, hogy ugyanazt a demokráciát valósítsák meg, mint ami az ő országában működik. Ennek a következménye lett, hogy a viszonylag magas életszínvonalon, nyugalomban élő népcsoportokat és felekezeteket összeugrasztották.

Értem, hogy meg lehetne nevezni a hibást, de a hibáztatást félretéve: Vannak most olyan keresztények Európában, akik elmenekültek a háború elől…

...majd elmentek Szlovákiába és továbbálltak egy hónap múlva. Aztán letelepedtek ausztriai plébániákon, végül pedig eltűntek, fölszívódtak...

...A magyar kormány álláspontjában mégsem történhet annyi változás, hogy keresztény menekülteket fogadjunk be kvóta fejében?

A kvótával foglalkozzon Jean-Claude Juncker, Schulz, meg a luxemburgi Asselborn. Akik azt mondják, hogy nem kellene népszavazást tartani, nem szabad megkérdezni az embereket, mert akkor az EU meghal. Elképesztő, hogy akiknek ilyen a demokráciafelfogása, antidemokratikus kifejezésekkel illetnek minket. Az pedig nem igaz, hogy ne ajánlottuk volna fel a keresztény menekültek befogadását. Ez megtörtént az egyházon és államon keresztül is, olyan esetekben, ha igazoltan szír, keresztény családokról volt szó.

Tehát, ha keresztény menekültek kopogtatnának itt Magyarország ajtaján, akkor mi befogadnánk őket.

Ez attól is függ, hogy mekkora létszám. Igazolható-e, hogy keresztény menekültekről van szó. Nyilván tucatnyi nagyságrendben befogadna menekült családokat az állam, csakhogy a gyakorlatban ez nem így merül fel. Én sokszor voltam bent a táborokban a gyűjtőpontokon. Keresztény nem volt köztük. Ezt egy pillanat alatt ki lehetett deríteni. Arról is meggyőződtem, hogy a legtöbben a mi kultúránktól nagyon távol állnak. Ha valaki pedig egy lökést ad nekik a radikalizálódás felé, akkor egészen más arcukat mutatják. Ez megtörtént Párizsban, megtörtént Brüsszelben, Berlinben és Kölnben. Csak erről ugye a demokrácia és sajtószabadság jegyében tilos beszélni.

Mi beszélünk.

Nem itt, a mi hazánkban nem tilos.

Jótékonykodás Esztergomban

Az egyházak közfeladatokat látnak el, cserében pedig állami forrásokat kapnak. Úgy tudom, hogy a katolikus egyházban vannak olyanok, akik erősen ellenzik az állam és egyház között kialakult függő viszonyt.

Ez valóban nehéz kérdés. Akkor van értelme, hogy egy adott egyházközség vagy felekezet közfeladatot lásson el, ha lelki tartalmat tud hozzátenni. Minden egyházközség, egyházkerület eldönthette milyen területet vesz át és milyen arányban. Ez nem kényszerből történt.

Na de az iskolaátvétel anyagilag mégiscsak erősebb függést okozott.

A függés ilyen értelemben korábban fennállt az önkormányzatok által fenntartott és az állami fenntartású intézmények esetében is.

Ha egy önkormányzat vagy egy közintézmény függ az állami finanszírozástól, azért elég természetes. De ha egy egyházi intézmény függ az államtól, az egészen más.

Az 1945 előtti egyházfinanszírozást - amely akkor például a földbirtokokat és erdőket jelentett - nem lehetett visszaállítani. Az egyházak finanszírozását direkt állami támogatás nélkül nem lehetett megoldani. Én is látom ezt, de idézőjelbe tenném a függőséget, mert nyilván jobb így függeni, mint például a szocialisták idején, amikor Magyar Bálint a köznevelési támogatások jó részét megvonta. Ez a támogatás eleve jóval alacsonyabb volt, ezért ezt az egyházi fenntartású intézmények esetében kipótoltuk.  Mindenesetre nehéz azt mondani, hogy ne függjünk, de szükségünk van a finanszírozásra. A finanszírozást és az államhoz való viszonyt a szentszéki megállapodás szabályozza, melyet minden kormánynak be kell tartania.

Milyen finanszírozási változások várhatóak még az egyházügyben?

Egyházi területen nagyon fontos szerintem az, hogy a mostani uniós finanszírozási rendszerben az egyházi közfeladatokra több támogatás jut majd. A források eddig is emelkedtek. De most a határon túli magyar egyházak templomépítéseire, felújításaira, valamint hitéleti támogatására is több jut majd. Ezenfelül idén ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját és 2016 az Irgalmasság éve is.

Milyen módon gyakorolják az irgalmasságot?

Bármennyire is próbálják az ellenkezőjét sulykolni Nyugatról, mi az irgalmasság gyakorlását komolyan vesszük. Ha humanitárius katasztrófa történik, a karitatív szervezetek összefogásával segítünk Szerbiában, Ukrajnában vagy bárhol a határ mentén. Sőt akár közel-keleti országok részére is gyűjtünk és eljuttatunk adományokat, mégpedig úgy, hogy tényleg oda jussanak el, ahová szántuk azokat. Az árvizek és a vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállítás szintén a kormány és a karitatív szervezetek összefogásának köszönhető. Az Irgalmasság éve után jövőre lesz a Reformáció emlékéve, amely az ökumenizmus erősítését is célozza amellett, hogy a protestáns egyházak számára kiemelkedő esemény. Időben kicsit távolabb, de itt, Magyarországon lesz az Eucharisztikus Világkongresszus 2020-ban, ami nagy megtiszteltetés hazánknak. Mindezek azt igazolják, hogy a kormány támogatása, a feladatátvállalás és a karitatív szervezetekkel való együttműködés révén, a hozzáadott értékben többszöröse lesz az egyházak munkájában.

Úgy tudjuk, a krakkói ifjúsági világtalálkozó magyar kiutazói számára extra hozzájárulást biztosítanának.

Ez már meg is történt a püspöki karon keresztül. Nem csak ilyen programokat, hanem adott esetben ifjúsági zarándoklatokat is támogatunk. Ezek olyan jellegű tevékenységek egyébként, amelyek megsokszorozzák a kormány anyagi hozzájárulását.

Korábban állította, hogy a keresztény politikának sarkalatos pontja a családpolitika. Van az államtitkárságon valamilyen szigorítási tervezet az abortusszal kapcsolatban?

Hat év óta következetesen mondom, hogy ebben a kérdésben a saját erkölcsi álláspontom különbözik attól, ami a társadalmi „szokásjog”. Egy teljes szigorítást és tiltást ugyanis a magyar társadalom nem fogadna el. 

Ha teljeset nem is, de részleges szigorítást sem terveznek?

Nem, mert a közgondolkodásban - amely alatt értem minden gyermek abortusztól való megmentését és a gyermekvállalást ösztönző gondolatot – jelentős eredményt értünk el az elmúlt évek során. A jelenlegi abortusztörvények mellett 2010 óta közel tízezerrel csökkent az abortuszok száma. Míg a szoclib kormányzás alatt az abortuszok száma emelkedett vagy stagnált, most 40 ezer körüliről lement évi 31-32 ezerre mindössze hat év alatt. Ez azt jelenti, hogy sok tízezer gyermek élete és sok tízezer édesanya lelkivilága menekült meg. Bízom benne, hogy a döntéseink és szemléletformáló kampányunk hatására ez a tendencia tovább javul. 

Bele is futottam egy abortusz elleni kormányplakátba itt az államtitkárság folyosóján.

Ez az a plakát, amely miatt annyit támadtak minket és annyit hisztiztek az EU-ban. Ami a szabályozás megváltoztatását illeti, az olyan országokban, ahol szigorúbb a szabályozás, arányaiban nem kevesebb az abortusz, csak éppen feketén valósítják meg. Ez alól kivétel Lengyelország, ahol a társadalmi gyökerek annyira eltérnek más országokétól, hogy egészen külön kell kezelni.

Plakát az államtitkárság folyosóján

Volt nemrég egy kemény vitája az EBESZ-főbiztossal.

Az egy szép beszélgetés volt, de nem egyházügyi, hanem nemzetiségi témában. Arra emlékeztetett az első öt perc, mint amikor a Tanú című filmben Virág elvtárs odaadta a papírt Pelikán elvtársnak, mit kell tanúskodnia, de véletlenül az ítéletet nyújtotta át. Ilyennel már sokszor találkoztam diplomaták körében. Idejönnek egy koncepcióval és teljesen mindegy mi a realitás vagy a valós folyamat, ha közben egy Soros által pénzelt civil szervezet diktál nekik valamit, azt szajkózzák. 

Ez történt most is?

Igen. Én beszámoltam neki arról, hogy 60 százalékkal nőtt 2001 és 2011 között a magukat valamilyen nemzetiséghez tartozóknak vallók száma, ez pedig részben a parlamenti szószólói rendszer kialakításának is köszönhető. Ez óriási eredmény. Az, hogy a valamelyik nemzetiségi önkormányzat által fenntartott köznevelési intézmények száma a 2010-es  12-höz képest, most már az ötszöröse, összesen 60,  az szinte páratlan. Arról nem is beszélve, hogy 2010 óta két és félszeresére nőtt a nemzetiségeknek nyújtott költségvetési támogatás. 

Jó, de ehhez képest mi volt az EBESZ kritikája?

Hogy mi van Avason.

És mi van Avason?

Én is ezt kérdeztem tőle.

Ő mit mondott erre?

Azt, hogy egy NGO szerint szörnyű dolgok történnek itt. Kilakoltatják az embereket. Erre mit lehet mondani. Egy tragédia, de ezek emberi együttélési kérdések. Nem vizsgálta a főbiztos viszont azt, hogy az elmúlt hat év során a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően hány családot tudtunk kihozni a sokkal nagyobb nyomorból. Ez és az ehhez hasonló intézkedések abban nyújtottak segítséget, hogy a saját életvitel kialakításában történjen valódi változás. Ő persze úgy gondolta, hogy a nemzetiségi kérdésben majd jól a szemünkre vetheti ezt az esetet. 

Mit válaszolt?

Hogy ne haragudjon, de milyen releváns tapasztalattal bír egy olyan ember, aki egy olyan országból jött, ahol nem jellemző az ilyen arányú roma nemzetiség (Astrid Thors, Nemzeti Kisebbségi Főbiztos finn származású, a szerk.).

Ennyire nehéz lenne a romákkal?

Nehéz. Senki nem mondja, hogy nem az, de mi is és a cigány társadalom jó része is változtatni akar ezen. Oktatási és ösztöndíjprogrammal, munkalehetőség megteremtésével, valamint célzottabb segélyezési rendszerrel. De a változás nem megy egyik napról a másikra, aki ennek az ellenkezőjét állítja, hazudik. Az pedig nem ismeri a számokat és az eredményeket, aki szerint rosszabb a helyzet, mint 2010 előtt. 

A főbiztos ilyet állított?

Igen, pedig éppen az ő munkatársa hazájában, Franciaországban, lakókocsikban élnek a romák, akik fél évnél tovább nem lehetnek egy önkormányzati területen, mert továbbzavarják őket. Őt egyáltalán nem érdekelte az a kiemelkedően jó nemzetiségi politika, amit Magyarország folytatott, hanem inkább idejött egy kész koncepcióval. Én pedig nagyon szépen meg is köszöntem neki ezt, tudva, hogy öt év múlva úgyis ugyanezzel a koncepcióval fog visszajönni.

Végezetül: sajtóhírek szerint a Nemzeti Alaptantervből kikerül a hit- és erkölcstan.

Annyi minden megjelenik az újságokban... Benne lesz.