A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is bekapcsolódik szakértőként a köznevelési kerekasztal munkájába a jövőben – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára pénteken az MTI-vel. Elmondta: hetek óta folynak a tárgyalások arról, miként tudja segíteni szakértelmével, nemzetközi tapasztalataival az OECD a köznevelési kerekasztal munkáját. Az egyeztetések alapján az OECD szakértői már valószínűleg jelen lesznek a kerekasztal két hét múlva esedékes és azt követő ülésein.
A szakértők elsősorban a szervezet korábbi kutatásai alapján a többi ország adataival összehasonlítva mutatják be a magyar oktatási rendszer erősségeit és gyengeségeit. Emellett felmerült annak a lehetősége is, hogy az OECD két-három fontosabb témáról mélyebb elemzést készít, illetve a kerekasztal zárásaként, az ott elhangzottak alapján összefoglalót, stratégiai jellegű tanulmányt állít össze.