A leszbikus püspöknő eltávolítaná a muszlimokat sértő kereszteket a templomból

2015. október 14. 17:02

El akarja távolítani a kereszteket a stockholmi Tengerészek Templomából a város leszbikus, evangélikus püspöke, Eva Brunne, azzal az indokkal, hogy így a templom nyitva tudna állni más vallások tagjai számára is. Ezért aztán jelezné a templom falán Mekka irányát.

2015. október 14. 17:02

El akarja távolítani a kereszteket a kelet-stockholmi kikötőben található Tengerészek Templomából a stockholmi evangélikus püspök, Eva Brunne, a világ első, nyíltan leszbikus püspöke, aki regisztrált élettársi kapcsolatban él partnerével. 

A püspök azzal indokolta javaslatát, hogy így a templom nyitva tudna állni más vallások követői számára is. Ennek elősegítése érdekében a keresztek eltávolítása mellett kijelölné Mekka irányát a templomban – ami egyébként szokványos a repülőterek vallásközi imaszobáiban és a kórházak kápolnáiban is. Brunne szerint ez nem jelenti azt, hogy a papoknak ne kellene kiállniuk a hitük mellett. 

A javaslat heves reakciókat váltott ki, Patrik Pettersson, egy stockholmi lelkész például megjegyezte: a keresztény templomok nem imatermek, és nem mindenki számára nyitva álló közterek. 

Eva Brunne 2009 óta Stockholm evangélikus püspöke. 2001 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban él Gunilla Lindén lelkésznővel, egy kisfiút nevelnek.

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik