Orbán Viktor: Karnyújtásnyira vagyunk a békétől
A miniszerelnök szerint eljött az idő, hogy mi magyarok újra meggyőzzük egymást.
A díszvendég Magyarországot tálalták fel és csócsálták a svéd szervezők a vasárnap véget ért Göteborgi Könyvvásáron, a sors fintorának köszönhetően olyan magyar cigányzenészeknek is kellemetlenséget okozva, amilyen a Budapest Bárt vezető Farkas Róbert. Két nap alatt a Mandiner főmunkatársa is belekóstolhatott a fegyvergyártó ország kötelező humanizmusába, a svéd politikai korrektség kétarcúságába, ahogy remek osztrigába és vendéglátásba is. Helyszíni riport a magyar szempontból botrányosra sikerült nemzetközi eseményről.
„Ez azért már sok. De a svédek nagyon jószívű emberek. Nem fogják megállítani.” A taxisofőr mondja mindezt, akit elém küldtek a reptérre. Elénk. Éltesebb, rezignált lengyel költő is utazik velünk, elvégre a híres Göteborgi Könyvvásárra tartunk, az meg, mint hamarosan kiderül, kulturális, könyvügyi, de legalább ennyire ideológiai-politikai esemény, szóval rendben is van indításnak a költő meg az újságíró a közös taxiban. „Szóval ön egy diktatúrában él” — kezdi a lengyel az ismerkedést. Azt hiszem, viccel. Nem. Komolyan kérdi.
Megnyugtatom, hogy a vesémet azért még éppen nem verik le, ha cikket írok. Megnyugszik. Vagy csak ugyanolyan rezignált marad. Mindegy. Engem jobban érdekel a sofőr. Őt már én kérdezem arról, mit szól a mostani migránsügyhöz. Erre mondja a fent idézetteket.
Eddig uncsi, ugye?
Igen ám, csakhogy sofőrünket Abdulnak hívják. Abdul éppen negyven éve érkezett Pakisztánból. Imádja Svédországot, a munkát, a biztonságot, a szociális rendszert, de nem kér az utánpótlásból. Főleg, hogy az abból fakadó gondok rá is rossz fényt vetnek, plusz az a fene nagy szociális biztonság sem olyan már, mint húsz éve volt... Szóval mindenkit azért szerinte nem kellene befogadni, viszont „a svédek melegszívű, jó emberek”.
De mennyire, hogy azok! Abdul hüvelykujja nem csak a kormányt markolja, a svéd közélet ütőerére is szorosan tapad: egy ekkor még meg sem jelent friss felmérés szerint a svédek harmada saját otthonába is befogadna menekültet, február óta pedig 26-ról 44 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint még a jelenleginél is több menekültet kellene befogadnia az országnak.
Közben már a félmilliós Göteborg, az ország második legnagyobb településének belvárosa körül járunk, elsuhanunk az otthonihoz hasonlóan fából épült hullámvasút mellett, aztán már látszik is a pont ugyanolyan óriáskerék, amilyet Gerendaiék is építettek az Erzsébet térre. Végállomás: Gothia Towers. Luxusszálló. A gigantikus könyvvásár is ebben kap helyet, meg én is - nagystílű vendéglátók a svédek.
Velem, legalábbis.
Elvileg Magyarországgal szintén, hiszen hazánk Izland mellett a könyvvásár díszvendége, ám amikor elköszönök Abdultól, máris lekéstem egy botrányt - a hivatalos megnyitó idején még a repülőn ültem.
Persze a vásárt szervező svédek nem tudtak a performanszról, amelyet az én rátermettségemmel azonosíthatatlan nemi identitású és - ami ennél jóval fontosabb - elmeállapotú írónő a megnyitón előadott. Egy nappal később legalábbis, némi osztrigaszürcsölés után, a péntek esti luxusparti végén ezt állítja majd nekem az egyik svéd szervező.
Mindegy, lényeg, hogy az orosz-amerikai Masha Gessen fölment a színpadra a megnyitón és előadta azt a szöveget, amely liberalizmusparódiának remek lehetett volna, de ő komolyan gondolta.
Az orbáni diktatúrát nyögő magyar sajtó azon melegiben hülyeségeket írt az esetről, de ez alighanem megbocsátható e keserű években, amikor az újságírók energiáit az öncenzúrázás emészti fel — így aztán nem jut már olyan alapszabályok betartására sem, hogy megkérdezzenek két forrást, megnézzenek egy videót, netán még a szereplőket is helyesen azonosítsák. Idehaza az jött le, hogy Íjgyártó István külügyi államtitkár és Hammerstein Judit kivonultak, mert nem bírták a kritikát.
Nos, nem ez történt. Íjgyártó a megnyitó ceremónián részt sem vett. New Yorkból jött, a gépe késett. A magyar stand megnyitásán már részt vett, de az az Amerikában élő orosz meleg aktivista performansza után volt, nem a főceremónián.
Utóbbi így zajlott: először a könyvvásár igazgatója köszöntötte a vendégeket, aztán a Balassi Intézetet vezető Hammerstein Judit mondott beszédet, míg Esterházy Péter üzenetét svéd kiadója olvasta fel. Akkor derült ki: az író azért nem jött el, mert súlyos beteg.(Letaglózott a hír, úgyhogy innen is üzenem: gyógyuljon meg Esterházy, lehetőleg máma még.) Beszélt még az ugyancsak kiemelt vendég Izland kulturális minisztere, majd a svéd kulturális miniszter. Mind megpedzették a menekültválságot, de nem kezdtek nyílt magyarkormányozásba, mígnem utolsóként szót kapott Masha Gessen. Ő a vásár egyik fő témáját, a szólásszabadságot volt hivatott megjeleníteni.
Azzal indított, hogy jobb téma nem is lehetne most, mint Magyarország, azon lehet ugyanis jól tanulmányozni, milyen, amikor maffiakormány vezet egy országot, ahol üldözik a zsidókat és a cigányokat, és ahol a művészek el vannak nyomva... Ekkor állt fel és hagyta el a termet a stockholmi magyar nagykövet, Makkay Lilla. Hammerstein és kollégája bent maradtak, Íjgyártó és Prőhle Gergely pedig ott sem voltak tehát. A sors fintora, hogy a „fasiszta” Magyarországot a cigányzenés crossover egyik legjobb formációja, a Budapest Bár képviselte Gessen beszéde után - nekik mutatott hátat a menekültügy miatt tiltakozó néhány táblalóbáló. „Nem volt jó érzés” - mondja később érdeklődésemre Farkas Róbert, a zenekar vezetője. Hozzáteszi azt is, hogy biztos nem ugyanabba a társaságba jár, de - habár gondok vannak - egyáltalán nem tapasztalja, hogy el lenne nyomva itthon. Farkas szerint igencsak szokatlan egy könyvvásáron, hogy ilyesmikkel kell szembesülniük művészeknek.
Masha Gessen egyébként sem tudott volna jobb helyet választani Svédországnál arra, hogy menekültkérdésben és a zsidók félelme ügyében ekézze Magyarországot: Malmöben a muszlim bevándorlók miatt olyan elképesztő állapotok uralkodnak már a belvárosban is, hogy zsidóként az embernek jobb nem kitennie a lábát az utcára. Olykor másnak, például postásoknak sem ajánlatos.
Itt, Göteborgban ilyen gond egyébként nincs. Kellemes városka, a hollandok építették királyi megbízásra 1621-ben, szóval rendezett és szép minden, szőke fejbúbból is sokkal több van mint burkából. Mármint a belvárosban. A főváros Stockholmhoz hasonlóan itt is a franciáknál megismert módszert alkalmazzák: a bevándorlók külvárosokban, gettósodva élnek. A már említett osztrigás, fényes fogadáson is meglehetősen kevés volt belőlük, annál több viszont a takarítók, a taxi- és buszsofőrök között. A legkifejezőbb talán ez a kis telefonnal lőtt fotó. A könyvvásáron készült, a luxushotelben. Két fekete takarító ügyködik az „Isten hozott minálunk” felirat alatt.
Sebaj, október 12-én nagy társadalmi egyeztetőt tartanak, ahol a különböző szektorok megvitatják, hogyan lehetne a tömegével érkező menekülteket mielőbb integrálni. Ami elképesztő magyar szemmel: a svédek egy adóemelésen épp túl vannak a migránsügy miatt, de jön még majd több is, hiszen vagy háromszor annyian érkeztek, mint amennyivel előzetesen számoltak. Ennek ellenére sem bánják különösebben.
„A nyitottság, a segítés része a svéd kultúrának. A háború vége, vagy amikor befogadtuk az '56-os magyarokat, ezek azok az időszakok, amelyekre büszkék lehetünk” — magyarázza érdeklődésünkre a svéd PEN Klub egyik vezetője. Jóval kevésbé derűlátó egy évtizedek óta kint élő, tanárként dolgozó magyar. „Én is bevándorló vagyok, de a feszültségek nőnek, a közszolgáltatások színvonala meg romlik itt is. Az oktatásügy zuhanórepülésben. Ott vagyunk a PISA-felmérésekben, ahol Magyarország, pedig a sokkal többet költünk rá.” Szerinte is van ésszerű határ, amit már nem bír el az ország.
Mondjuk van mit kompenzálni, az igaz.
Svédország száz éve még olyan szegény volt, hogy egymillióan keltek át Amerikába, főként Minnesotába. Ami meghozta nekik a sikert, az nem az IKEA volt, hanem - némi túlzással - Hitler. Igaz, itt is van ám összefüggés: Ingvar Kamprad, a bútorvállalat alapítója ifjúkorában ritka nagy náci volt, ráadásul a Svéd Nemzetiszocialista Párt jogutódjaként működő Svensk Socialistisk Samling-ban is volt tagságija. Az ország meg, noha elvileg semleges volt, aztán a kilencvenes évek végén meg is találta magának a Budapesten zsidókat mentő Wallenberget, szóval elég jó az imidzse, szóval az ország azért remekül keresett a háborún: a svédek szállították az acélt Hitlernek. A remek kapcsolat nem merült ki a bizniszben, tettek más szívességeket is: így például nagylelkűen átengedték a Führernek a svéd vasutat, hogy könnyedén rohanhassa le a szomszédos Norvégiát.
De nem kell ennyire a múltba révedni! Svédország politikai és kulturális elitje úgy beszél szinte egyöntetűen a humanitás nevében és ekézi mondjuk a semmilyen jogot meg nem sértő magyar határkerítést, hogy ma is a fegyvergyártás az egyik zászlóshajójuk. Erre is kitaláltak persze egy meglehetősen álszent törvényt: elvileg olyan helyre, ahol háború van, nem adhatnak el fegyvert. Aztán rendre eladnak: az iraki-iráni háborúban például mindkét fél lőtte a másikat svéd fegyverekkel, de pedzegetik, hogy Szíriában sem nehéz svéd karabélyra bukkanni.
A politikai korrektség ettől függetlenül egyöntetű elvárás a média felé, amely amúgy sem túl sokszínű. A közszolgálat mondjuk jobb állapotban van a magyarnál, igyekeznek különféle nézőpontokat megjeleníteni, de jóval kevésbé színes a sajtópaletta, mint Magyarországon. Tulajdonosi szempontból még gyengébb a felhozatal: a piacon a Bonnier család (napilapok mellett a legnézettebb magántévé is az övék) és a Schibsted médiacsoport osztozik. Hetilappiacuk nem számottevő, Stockholm négy nagy napilapja közül kettő bulvárosabb, a két komoly politikai közül meg az egyik liberális, a másik meg baloldali-liberális. Mintha Budapesten a régi, jobbos fordulat előtti Magyar Hírlap és a Népszabadság közül lehetne csak választani. A legutóbbi időkben már a svédeknek is feltűnt egyébként, hogy talán nincs ezzel minden rendben így, újabban tehát vitákat folytatnak erről a kötelező „véleményfolyosóról”, az Åsiktskorridorról, ahogy ők nevezik. A néhány éve még lesajnált, radikálisnak mondott svéd demokraták közben tavaly 14 százalékot szereztek, most meg egyes mérések szerint húsz százalék körül járnak már, de amikor közpénzt kapott incifinci kis lapjuk, abból botrány lett.
Rasszistákat támogatni! A svéd demokraták rasszizmusa egyébként annyi, hogy nem akarnak még több bevándorlót: azt ők sem mondják, hogy aki már bent van, azt dobják a tengerbe. Sőt, a valóban náci minialakulatból kinőtt párt mára konzervatívként határozza meg magát, s amikor Magyarországra vetik a tekintetüket, a Fideszben találnak példaképet - még csak nem is a szintén egyre cukiskodó Jobbikban. Csakhogy a Fidesz a liberálkonzervatív Mérsékelt Párttal van egy európai pártcsaládban.
A mérsékeltek ugyanakkor ki nem állhatják a Fideszt, vagy legalábbis nagyon húzzák a szájukat miatta. Így aztán az örömteli egymásra találás minden szinten elmarad. A svéd demokratákat mindenesetre a nyolcpárti parlamentből a másik hét tavaly decemberben jól kiközösítette és gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy kormányra kerüljön a párt 2018-ban: olyan megállapodást kötöttek, hogy bárki is kerül kisebbségi kormányzati pozícióba, az ellenzéke megszavazza a költségvetést neki. Kivéve, ha a svéd demokraták kerülnének ki győztesen a megmérettetésből, mert akkor nem.
Így igazán nagy élmény részt venni azon a pódiumbeszélgetésen, amely a magyar sajtószabadságról (értsd: annak feltételezett hiányáról) szól. A meghívás megtisztelő, az arány a szokásos. 3:1. Mong Attilát és Babarczy Esztert nem kell bemutatni a magyar olvasónak, a harmadik, a moderátor, Gabriel Byström pedig svéd újságíró, aki könyvet is írt Magyarországról és meg van győződve róla, hogy a mi egünk felett öt éve kizárólag sötét fellegek gyülekeznek. Ennek megfelelően is kérdez.
Mong alá például jókorát, amikor afféle szabadsághősként festi le, amiért meghekkelte a saját közszolgálati műsorát a médiatörvény elfogadásakor. Babarczy elmondja, hogy a félelem uralkodik Magyarországon, barátai nem merik barátként vállalni, mert az állam keze mindenhova elér, akár ki is rúghatják őket, vagy kimegy hozzájuk a NAV... Meg öncenzúra is van. Byström nem mulasztja el megemlíteni, hogy lecsúsztunk a sajtószabadság-rangsorban. A hatalmas korrupció is szóba kerül, de azt Byström és sajnos e sorok szintén a pódiumon ücsörgő írója is elmulasztja hozzátenni: a nem éppen a magyar kormány tenyeréből evő Transparency International felmérése szerint az elmúlt években javult a magyar korrupciós szint, ráadásul jobb helyzetben vagyunk, mint a többi régiós ország.
A mindenre rátelepedő, médiát uraló kormány képénél azzal azért bepróbálkozom, hogy hát ezügyben éppen gondban van a Fidesz. Jól hangzik, hogy mindenhova elér Orbán keze, s igénye nyilván lenne is erre, a Simicskával való bajuszakasztás után viszont, akárhogy igyekszik is G. Fodor Gábor, épp nincs médiája - csak a nem túl hatékony közszolgálat. Ehhez hasonló gond van a gyűlöletkarmesterség-narratívával is, amelyet Babarczy is, Mong is képvisel - mégpedig a bugyuta plakátkampányra alapozva.
Byström, Mong, Babarczy, Stumpf
Már az is kérdés persze, miért számít gyűlöletnek, ha valakit az ember nem fogad be? Akik így gondolkodnak, azok mindenkit gyűlölnek, akit nem invitálnak meg a lakásukba? Fura. Houellebecq is eszembe jut, aki elég jól elmagyarázta, hogy iszlamofób, igen, de ez nem jelenti, hogy gyűlölne bárkit is. Azt igen, hogy fél. Szorong.
Ezt liberálisok valamiért nagyon lenézik, morálisan alsóbbrendűnek tételezik. Holott aki az idegentől, a kiszámíthatatlantól cseppet sem szorong, azt a közhiedelemmel ellentétben nem nyílt, felvilágosult ajropéer demokratának nevezik a szakemberek. Hanem pszichopatának. (Ha teljesen szorongásmentes emberrel kerül egy szobába a kedves olvasó, mindenképp álljon közel az ajtóhoz.) A liberális taktika arra mindenesetre jó, hogy ne nagyon kelljen vitatkozni. Van a Megfelelő Vélemény, meg a Nem Megfelelő Vélemény. Utóbbi képviselője nem egyszerűen téved, hanem rossz ember, gonosz ember, hiszen gyűlöl. Még akkor is, ha az illető teljesen érzelemmentesen jutott is arra az egyébként racionális következtetésre, hogy nem szeretné, ha Budapest Malmövé változna.
De nem is ez az igazi baj a gyűlölet-narratívával. Hanem az, hogy ha Orbán a magyar lelkekben megbúvó sötét érzelmet akarja felkorbácsolni, nos, akkor a jelek szerint egyszerűen nem megy szegénynek. Merthogy nem Magyarországon, hanem Németországban tüntetnek ezrek a migránsok ellen, ott gyújtogatják fel a menekültbefogadó állomásokat, Londonban meg a nagymecsetet. A mi kis fasiszta országunkban egyetlen atrocitás nem történt.
Persze értem én.
Ahol demokrácia van, ott demokrácia van, nemcsak a választásban, a leváltott pártban, ott demokrácia van a gyújtogatásban, a migránsverésben, az ellenük való tüntetésben... Ahol meg zsarnokság van, ott zsarnokság van. Ha semmilyen bántódásuk nem esik, akkor is.
Ennek megfelelően az utolsó pillanatban extra fellépőkkel gazdagodott a könyvvásár, Heller Ágnes is előadott, meg aki írót hívtak, attól is rögtön azt tudakolják minden pódiumon, hogy mi van a magyar kormány brutális migránspolitikájával. Kedves kis pamflet is megjelent svédül Hej Herr Diktator címmel - ezt az egykori liberális integrációs miniszter, Brigitte Ohlsson írta részben, a programban pedig a szerző és a könyv szerkesztője beszélget a diktatórikus Orbán–rezsimről, ügyesen elkerülve annak lehetőségét, hogy mindenki megbotránkozására a végén még megjelenjen a pódiumon egy Nem Megfelelő Vélemény.
S hogy miért jó mindez a svédeknek?
Talán azért, mert ahogy Abdul, a taxisofőr is megfogalmazta: a svédek melegszívű, jó emberek. A „svédek” - mondta Abdul. Ők. Szereti őket, de akkor is „ők”.
Még negyven év után is.