A tudományos terveket ismertetve a kutató elmondta, hogy a legrészletesebb mérések a Plutóról, főleg a törpebolygó felszíni és légköri jellemzőiről készülnek. Mivel a Pluto lassan forog, a nagy felbontású képek ugyanazt az oldalát, az északi féltekét mutatják majd, a becslések alapján maximálisan 0,5-1 kilométeres felbontással. A túloldalt mutató legrészletesebb felvételt július 11-én rögzítették 38 kilométeres felbontással. Emellett az űrszonda felvételeket készített a törpebolygó Charon, Nix és Hydra nevű holdjairól is.
Érdekesnek ígérkezik a vizsgálat abból a szempontból is, hogy vajon van-e máig fennmaradt nyoma az ősi, holdakat kiszakító becsapódásnak. Arra is sokan kíváncsiak, mennyiben különbözik a Pluto a Neptunusz Triton holdjától. Nem volna meglepő, ha a fagyos Plutón nitrogéngázt pöfékelő gejzírekre bukkannának. Sokan arra számítanak, hogy az égitest változatos tektonikus mintázatot mutat, mivel felszíne alatt egykor talán óceán volt, emellett a közeli Charon-holddal fennálló árapálykapcsolat is deformálhatta az alakját.
Az eredmények a Naprendszer egyéb objektumairól szerzett tudást is gyarapítják. A becsapódásos krátereknek a Pluto felszínén megfigyelt méreteloszlása a Kuiper-öv objektumainak méreteloszlására utal, utóbbi pedig a Naprendszer peremvidékének fejlődéstörténetéről árulkodik. A Pluto forgástengelyének sajátos helyzete is hasznos felismerésekhez segíthet hozzá – sok Naprendszeren kívüli planéta ugyanis annyira közel kering csillagához, hogy annak fénye mindig csak az egyik oldalát világítja meg. A fő kérdés ezekben az esetekben, hogy az illékony felszíni anyagok mind az árnyékos oldalra vándorolnak-e, vagy sem. A két rendszer között ugyan sok a különbség, a Pluto jelenlegi állapota mégis érdekes példával szolgálhat a hasonló aszimmetrikus égitestek megértéséhez.
A Pluto felszínét főleg nitrogén- és metánjég borítja, amit a -200 Celsius-fok alatti hőmérséklet tart szilárd állapotban.
A kép illusztráció.