Íme, a KEHI-jelentés öt legerősebb állítása – így vezette a Diákhitel Központot Magyar Péter
Felháborító arcátlanságok, amelyek egyaránt a Tisza Párt jelenlegi vezetőjéhez köthetők.
A Magyar Nemzet információi szerint majdnem mindent rendben találtak a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek kiosztásáért felelős szervezetek vizsgálata során. Az öt szervezet közül az egyiknél hiányzott egy beszámoló, a másik pedig már nem működik. A másik három szervezet működése teljesen megfelel a hazai jogszabályoknak.
Három, a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek kiosztásáért felelős civil szervezetnél mindent rendben talált a Fővárosi Főügyészség – írja a Magyar Nemzet. Egy alapítvány nem tette fel a honlapjára a 2012. és 2013. évi beszámolókat, egy másik pedig már nem működik: ezekben az esetekben a főügyészség intézkedett.
Lázár János Minsizterelnökséget vezető miniszter tavaly áprilisban jelezte Norvégia felé, hogy szerinte a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy szerinte LMP-hez kötődő alapítvány osztja szét. Lázár azt szerette volna, ha állami kézbe kerül a pénzek elosztása. Végül Norvégia felfüggesztette az alap pénzeinek kifizetését. Lázár János májusban utasította a Kehit a norvég alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. Az ügyet komoly diplomáciai vihar övezte, az események előtt értetlenül álló norvégok bekérették a magyar nagykövetet, később pedig fellépést kértek a magyar kormány ellen az Európai Uniótól.
Az ügyben büntetőfeljelentés született, majd jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt rendőrségi nyomozás indult. Ekkor tartották az érintett szervezeteknél azokat a házkutatásokat, melyből egyet idén januárban törvénytelennek minősített a bíróság. A Kehi-vizsgálat végül hatvanhárom projektből hatvanegy esetben állapított meg szabálytalanságot.