Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Az Origo arról ír: a norvég külügyminisztérium közölte, Norvégia felfüggeszti a Norvég Alap magyarországi kifizetéseit. Szerintük Magyarország nem konzultált velük a szervezetrendszer átalakítása kapcsán, megsértve ezzel a nemzetközi megállapodást. „Magyarország lépései ebben az ügyben elfogadhatatlanok” – közölték. Magyarország egyébként Lengyelország után a Norvég Alap második legnagyobb kedvezményezettje volt.
Az Origo beszámol arról: a Norvég Királyság Külügyminisztériuma pénteken közleményben reagált a magyar kormány Norvég Civil Alappal kapcsolatos aggályaira. Közölték: felfüggesztik a Norvég Alap, valamint a Norvégia, Liechtenstein és Izland által közösen működtetett EGT Alap Magyarországra irányuló kifizetéseit. Az indok: a magyar kormány 2014. január elsejével átalakította a támogatások elosztásával foglalkozó szervezetrendszert úgy, hogy a Norvég Alapok forrásainak és programjainak lebonyolításával és monitorozásával kapcsolatos teendőket az állami tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft-hez helyezte át.