Helgesen kijelentette: „a héten az összes tagországhoz fordultunk, és szankciók megfontolására biztattuk az Európai Uniót. Norvégia már tovább ment, és leállította az Európai Gazdasági Térség anyagi támogatásának kifizetését (Magyarországnak), mert nem akarjuk finanszírozni a Magyarországon látható fejleményeket” – idézte a The Local hírportál pénteken a miniszter rádióinterjúját.
Vidar Helgesennek Magyarország útja vissza a múltba című olvasói levelét csütörtökön közölte a Financial Times európai kiadása. A politikus a levélben úgy vélekedett, a magyar kormány hátat fordít a Nyugatnak 25 évvel azután, hogy Magyarország megnyitotta határait Nyugat felé, és mozgásba lendítette Európa újraegyesítését. Helgesen szerint Orbán Viktor „szellemi vaskupolával” védené ki a külföldi befolyást, szakítani akar a nyugati dogmákkal és ideológiákkal, s illiberális államot szeretne létrehozni. A miniszter külön kiemelte, hogy a miniszterelnök éppen akkor említette példaként a szerinte sikeres Oroszországot, miközben az EU a szankciókat készítette elő Moszkva ellen Ukrajna szuverenitásának megsértéséért.
Helgesen felidézte, hogy Orbán Viktor azzal vádolta meg Norvégiát, hogy saját érdekeinek érvényesítése érdekében támogat politikai aktivistákat Magyarországon. A norvég tárcavezető kijelentette: Magyarország megsérti a norvég alapokról szóló megállapodást, amelynek legnagyobb haszonélvezője maga a kormány. Vidar Helgesen tudatja: Norvégia nem tagja ugyan az EU-nak, de mélyen elkötelezett az európai integráció értékei mellett, amelyeket szerinte most éppen egy olyan állam kérdőjelez meg, amely tagja az EU-nak, és tetemes uniós támogatásban részesül.