„Ahol az állam a homoszexuális együttélések megtűrésének politikáját választja, és nincs olyan törvény, mely kifejezetten engedélyezi az ilyen életformák törvényes elismerését, világosan meg kell különböztetni a kérdés különféle szempontjait. Az erkölcsi lelkiismeret követeli, hogy minden esetben tanúja lehessen annak a teljes erkölcsi igazságnak, mellyel ellenkezik mind a homoszexuális kapcsolatok jóváhagyása, mind a homoszexuális személyek jogtalan és hátrányos megkülönböztetése. Ezért hasznosak a megfontolt és okos beavatkozások, mint például a toleranciával való ideológiai vagy eszközszerű visszaélések leleplezése; az ilyen együttélések erkölcstelen voltának egyértelmű állítása; az állam fölszólítása arra, hogy a jelenséget tartsa korlátok között, hogy ne veszélyeztesse a közerkölcsöket, s főként ne alakítson ki a fiatal nemzedékekben téves fogalmakat a nemiségről és a házasságról, melyek védtelenné tennék őket és hozzájárulnának a jelenség terjedéséhez. Azokat, akik e toleranciából kiindulva akarnak eljutni az egynemű együttélésben lévő személyek sajátos jogainak a törvénybe iktatásához, emlékeztetnünk kell arra, hogy a rossz megtűrése teljesen más, mint a rossz jóváhagyása és törvényesítése.
Amikor a homoszexuális együttéléseket törvényesen elismerik, vagy törvényileg egyenjogúnak tekintik a házassággal, és számára biztosítják a házasság sajátos jogait, kötelező ennek világos és határozott elutasítása. Az ilyen súlyosan igazságtalan törvény kihirdetésében vagy alkalmazásában való bármilyen formális együttműködéstől – s amennyire lehetséges, a törvény alkalmazásában a materiális együttműködéstől is – tartózkodni kell. Ebben a kérdésben mindenki megkövetelheti magának a lelkiismereti ellenállást. (...)
A homoszexuális együttéléseknek kedvező törvényhozás ellenkezik a józan ésszel, mert a házasság intézményét megillető, jogi garanciákhoz hasonlókat biztosít két azonos nemű személy együttéléséhez. A kérdéssel kapcsolatos értékeket figyelembe véve, ha az állam törvényesíti az ilyen együttéléseket, nem teljesíti kötelezettségét, mellyel támogatnia és védenie kell a közjó szempontjából lényeges intézményeket, amilyen a házasság is.
Föltehetjük a kérdést, hogy miként ellenkezhet a közjóval egy olyan törvény, ami nem kötelez semmiféle konkrét cselekményre, hanem arra szorítkozik, hogy törvényesít egy létező valóságot, mely látszólag senkivel szemben nem jelent jogtalanságot. Erre vonatkozóan mindenekelőtt meg kell gondolnunk a különbséget, mely a homoszexuális magatartás mint magánjelenség és mint törvényesen jóváhagyott – s végeredményként a jogrend egyik intézményévé avatott – társadalmi jelenség között van. E második eset ugyanis nem egyszerűen súlyosabb, hanem sokkal nagyobb és mélyebb következményekkel jár, s végül az egész társadalmi szervezet olyan módosulásához vezetne, ami ellenkezik a közjóval. A polgári törvények olyan elvek, melyek a társadalom keretein belül szervezik az emberi életet a jó vagy a rossz irányában. »Nagyon fontos, olykor meghatározó szerepük van a közgondolkodás és a szokások alakításában.« A polgári törvényekben kifejeződő életformák és -modellek nemcsak külsőleg alakítják a társadalmi életet, hanem arra törekszenek, hogy az új nemzedékekben módosítsák a magatartásformák megértését és megbecsülését. A homoszexuális együttélések törvényesítése szükségszerűen kiváltaná néhány alapvető erkölcsi érték elhomályosulását és a házasság intézményének lebecsülését. (...)
A homoszexuális együttélésekből teljesen hiányzanak a házasság és a család azon biológiai és antropológiai elemei, melyek ésszerűvé tehetnék az ilyen együttélések törvényes elismerését. Ezek az együttélések ugyanis nem alkalmasak arra, hogy megfelelően biztosíthatnák az emberi faj szaporodását és fennmaradását. Ezen alkalmatlanságukon a mesterséges megtermékenyítés területén elért újabb fölfedezések esetleges fölhasználása – azon túl, hogy súlyosan sérti az emberi méltóságot[15] – semmit nem változtat. A homoszexuális együttélésekből teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli. E kapcsolatok ugyanis akkor emberiek, amikor és amennyiben kifejezik és elősegítik a nemek kölcsönös megsegítését a házasságban, és nyitottak az élet továbbadására. (...)
A társadalom a házasságra épülő családnak köszönheti fönnmaradását. Amennyiben a homoszexuális együttéléseket törvényesen elismerik, ennek szükségszerű következménye a házasság újrameghatározása. A házasság olyan intézménnyé válik, melyet lényegében elismer a törvény, de elveszíti lényeges kapcsolatát a kétneműséghez kapcsolódó összetevőkkel, mint például az életadás és a nevelés feladata. Ha a két különböző nemű személy házassága a törvény szempontjából csupán a lehetséges házasságok egyik formája lenne, a házasság fogalma változna meg radikálisan a közjó igen nagy kárára. Amennyiben a homoszexuális együttélést jogilag analógnak tekintik a házassággal vagy a családdal, az állam önkényesen jár el és ellentmondásba kerül sajátos kötelességeivel.
A homoszexuális együttélések törvényesítésének igazolására nem lehet hivatkozni a személy tiszteletére és a személy hátrányos megkülönböztetésére. A személyek közötti megkülönböztetés vagy egy társadalmi igény illetve elismerés megtagadása csak akkor elfogadhatatlan, ha az igazságossággal ellenkezik. Megtagadni a házasság társadalmi és jogi státusát olyan életformáktól, melyek nem házasságok, s nem is lehetnek azok, nem ellenkezik az igazságossággal, épp ellenkezőleg, az igazságosság követelménye.
Értelmesen a személy jogos autonómiájának elvére sem lehet hivatkozni. Való igaz, hogy az egyes polgárok szabadon folytathatnak tevékenységeket, melyekkel érdekeket szolgálnak, s e tevékenységek általában beilleszkednek a szabadság általános polgári jogaiba; azonban ettől nagyon különbözik az, hogy olyan tevékenységek, melyek a személy és a társadalom fejlődésére nem pozitív hatásúak, az állam részéről sajátos és minősített törvényes elismerést nyerhessenek. A homoszexuális együttélések még távolabbi analógiás értelemben sem teljesítenek olyan feladatokat, melyek miatt a házasság és a család sajátos és minősített elismerést érdemel. Ellenben nyomós érvek szólnak amellett, hogy az ilyen együttélések ártalmasak az emberi társadalom egészséges fejlődésére, főként ha egyre nagyobb mértékben fordulnak elő a társadalom egészében. (...)
Nem igaz az az érvelés sem, mely szerint a homoszexuális együttélések jogi elismerése szükséges volna ahhoz, hogy az így együtt élők – együttélésük puszta ténye miatt – ne veszítsék el azon közös jogoknak hatékony elismerését, melyeket mint személyek és állampolgárok birtokolnak. Valójában ugyanis, mint minden állampolgár – személyes autonómiájuk alapján is –, folyamodhatnak az általános joghoz, hogy biztosítsák a kölcsönös érdekek jogi szituációit. Ellenben súlyos igazságtalanságot jelentene föláldozni a közjót és a család jogát olyan javak eléréséért, melyeket oly módokon lehet és kell is biztosítani, melyek nem ártanak a társadalom egészének.”