Lukács Zoltán (MSZP) szerint a KDNP a kereskedelmi egységek vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslata miatt 20 ezer munkahely szűnne meg. Hozzátette: most 40 ezer olyan munkanélküli van, aki ezelőtt a kereskedelemben dolgozott, és mindössze 2000 az üres álláshely. Szerinte a munka törvénykönyvében kellett volna a munkavállalói jogokat biztosítani, és nem kellett volna megengedni, hogy elvegyenek tőlük pótlékokat. Hozzátette: az EU tagállamai közül 15 országban semmilyen szabályozás nincs, a német és a francia kormány most javasolja a szabályozás puhítását.
Rétvári Bence közölte, úgy tűnik, hogy az MSZP végleg lemondott arról, hogy baloldali pártnak tartsák. Mint mondta, Ausztriában, Németországban, Belgium szinte pontosan ugyanilyen a szabályozás, Ausztriában 1962 óta minden kísérletet visszavertek annak módosítására. Közölte, a kevesebb munkaidő nem befolyásolja a forgalmat, amely jövőre is nő reményeik szerint 2-3 százalékkal, ez azt jelenti, hogy több dolgozóra lesz szükség. Utalta arra, hogy a törvényjavaslatot alapos konzultáció előzte meg. Beszélt arról is, hogy a kutatások szerint csak Budapesten éri meg nyitva tartani vasárnap az üzleteket, vidéken nem.
KDNP: A szocialisták árulást követtek el 2004. december 5-én
Soltész Miklós (KDNP) felidézte a 2004. december 5-ei, a kettős állampolgárságról tartott népszavazást, amelynek során a szocialisták „nemmel” kampányoltak. Árulásnak nevezte, hogy az MSZP-sek és a liberálisok a többi között azt mondták: ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra. Kitért arra is, hogy Gyurcsány Ferenc 2010-ben szocialista politikusként nem szavazta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A KDNP-s politikus felszólalását úgy kezdte, hogy az nem fog Gőgös Zoltánra nyugtatólag hatni, a szocialista képviselő ugyanis az előző felszólalás idején többször is közbekiabált.
Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint is hatalmas károkat okozott a népszavazás, de mára sikerült ebből a helyzetből talpra állni, a nemzet ereje ugyanis az egységben rejlik. Közölte, mostanáig 680 ezer külhoni magyar adta be a magyar állampolgárság iránti kérelmét, és 630 ezren lettek eddig magyar állampolgárok.