Aláírást gyűjtenek Borsodban a lelépési pénzes rendszer ellen

2014. május 29. 08:40

Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településének polgármestere aláírásgyűjtésbe kezdett a miskolci önkormányzat május eleji rendeletmódosítása ellen, amely szerint a szociális bérlakásokban élők akkor kaphatnak lelépési díjat, ha a pénzért Miskolc határán kívül vásárolnak ingatlant.

2014. május 29. 08:40

Nyékládháza és Mályi polgármesterei azért kezdeményeztek aláírásgyűjtést, mert a miskolci önkormányzat fideszes többsége május elején megszavazott egy rendeletmódosítást, amelynek értelmében a szociális bérlakásokban élők akkor kaphatnak 1,5-2 millió forintos lelépési díjat, ha a pénzért Miskolc határán kívül vásárolnak ingatlant.

A kezdeményezéshez később Kazincbarcika polgármestere is csatlakozott, aki „nyomorexportnak” nevezte ezt az eljárást. A kazincbarcikai szocialista többségű önkormányzat állásfoglalása szerint Miskolc „a saját önös céljainak elérése érdekében más önkormányzatokat hátrányos helyzetbe hozza, azzal, hogy a számára nem kívánatos személyeket a város közigazgatási határán kívülre költözteti. Ez a döntés a településeiken egyébként is meglévő súlyos szociális gondokat még inkább fokozná.

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. május 29. 14:08
Hogyan védekezzünk a vakondok ellen? Dobjuk át a szomszédba!
thymian
2014. május 29. 10:51
A fidesz megint pénzt osztogat a kedvenceinek, ahelyett hogy betartatná velük a másokra -mármint a magyarokra- vonatkozó szabályokat. Mert mi lesz ebből is, a cigány papíron vesz vidéken egy házat és beköltözik huszadiknak az ipamhoz, napamhoz, jól jön az az 1-2 milliócska, amikor már elfogyott a segílyke, majd kis idő elteltével szépen feltör egy hétvégi házat Lyukóban. Kriza meg csak néz ki abból a nagy vízfejéből, ami a nyakán van.
gross
2014. május 29. 10:12
Egyszerű a megoldás: lelépti pénzt kell majd fizetni a romáknak, hogy költözzenek vissza Miskolcra. Majd kezdődhet előröl a folyamat. Win-win.
citizen queen
2014. május 29. 09:43
Az origo megint hozta a sunyi szemét csúsztató formáját, és arról ír, hogy a "szegények" ellen tiltakoznak az említett települések polgármesterei. Holott ahogy a kommentekben többen rámutattak nagyon helyesen, nem a szegénységgel van baja az embereknek, hanem a primitív életmóddal, ami korántsem minden szegény ember sajátja. Annyira aljas az a hazai "liberális" mentalitás, ami a beilleszkedésre képtelen, potenciális bűnöző, maguk körül mindent leromboló siserehadat tudatosan összemossa a tisztességesen élő szegényekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!