„Sokszor az a benyomásom, hogy a ma emberének nem is nagyon érdeke a halál utáni élet, a feltámadás után kutakodni, mert nem is szeretne meghalni. Ő inkább élni szeretne: itt a földön, jó sokáig, gazdagon, kényelmesen. Erre teszi fel az életét: családot, barátságot, hitet egyaránt erre áldoz. Még egészségét is. Esetleg távolról irigykedve csodálja Jézust, mint egy sztárt: lám, neki sikerült…
Holott húsvét ünnepe kitágítja a lelki horizontot. Nemcsak vágyaink mutatnak a halállal behatárolt árnyékvilágon túl, hanem a tapasztalati tények is. Jézus sziklasírja üres. Nem emelődaruk vagy fogdmeglegények hengerítették el a követ, hanem Isten halált áttörő ereje és hatalma. Milyen döbbenetes az evangéliumok s a pünkösdi egyház bizonyságtétele. Meg hát az egész történelmi tapasztalat. A római és a zsidó hatóságok azt hitték, Jézus tana az alapító halálával megkapta a kegyelemdöfést… Az ellenkezője történt: a hír igaz, Jézus a Krisztus! Bár alig volt hihető, nehezen volt gyakorolható, javarészt műveletlen halászok terjesztették –, fegyverek nélkül, népeket hódított meg. A mester halála után pár nappal új lelkület kapott szárnyra, öröm és bizalom gyúlt a tanítványok szívében, eddig nem látott lelkesedéssel buzdultak neki, amely nem lankadt, és nem aludt ki, mint valami szalmaláng.
Krisztus feltámadása minden hírverés alapja és központja lett. A tanítványok megtörtént eseményre apelláltak, ami meggyőződésük volt, s ami átalakította életüket. Ettől váltak hitelessé. Nemcsak szavukat adták rá, hanem vérüket, életüket is. S ha beleszámolunk, a kétezer év folyamán többen, mint ahányan a hazáért meghaltak. A hét kultikus napját áttették vasárnapra, szembefordultak az árral, a közvéleménnyel, mert érezték és tudták: aki meghalt a kereszten, az az élet Ura. Feltámadt. Itt van velük. Isten kegyelme az emberi kegyetlenséget is felhasználta, hogy megmutassa: mire képes a szeretet ereje. Mi lesz az emberből, ha Isten kézbe veszi, örök életre támasztja, még a halálból is. A legrégibb keresztény hitvallás és köszönési forma is ezért hangzott így: Krisztus feltámadott! Valóban feltámadt!
Jézus feltámadásának ünnepe tehát nem valamiféle túlvilági kompenzáció, nem keleti trükk, mint amikor egy jógi leállítja életfunkciót, és halottnak látszik, hogy aztán magához térjen. Ő valóságosan meghalt, ténylegesen befejezte földi pályáját, de isteni életben részesült. A létezésben új lapot nyitott. Az ember most már nemcsak keresztre szegezett lény, hanem isteni, örök élete van Krisztusban. ”