„Sokszor az a benyomásom, hogy a ma emberének nem is nagyon érdeke a halál utáni élet, a feltámadás után kutakodni, mert nem is szeretne meghalni. Ő inkább élni szeretne: itt a földön, jó sokáig, gazdagon, kényelmesen. Erre teszi fel az életét: családot, barátságot, hitet egyaránt erre áldoz. Még egészségét is. Esetleg távolról irigykedve csodálja Jézust, mint egy sztárt: lám, neki sikerült…
Holott húsvét ünnepe kitágítja a lelki horizontot. Nemcsak vágyaink mutatnak a halállal behatárolt árnyékvilágon túl, hanem a tapasztalati tények is. Jézus sziklasírja üres. Nem emelődaruk vagy fogdmeglegények hengerítették el a követ, hanem Isten halált áttörő ereje és hatalma. Milyen döbbenetes az evangéliumok s a pünkösdi egyház bizonyságtétele. Meg hát az egész történelmi tapasztalat. A római és a zsidó hatóságok azt hitték, Jézus tana az alapító halálával megkapta a kegyelemdöfést… Az ellenkezője történt: a hír igaz, Jézus a Krisztus! Bár alig volt hihető, nehezen volt gyakorolható, javarészt műveletlen halászok terjesztették –, fegyverek nélkül, népeket hódított meg. A mester halála után pár nappal új lelkület kapott szárnyra, öröm és bizalom gyúlt a tanítványok szívében, eddig nem látott lelkesedéssel buzdultak neki, amely nem lankadt, és nem aludt ki, mint valami szalmaláng.