Jön az EP-választás, mit kell tudni róla?

Az EP-választásokról szervezett pódiumbeszélgetést a Europe Direct Tájékoztató Központ az ELTE jogi karán. A rendezvényen Bodnár Eszter alkotmányjogász, Kende Tamás nemzetközi jogász és Arató Krisztina politológus beszélgettek az EP-választás sajátosságairól; amely egyrészt az arányos választási rendszer mintapéldája, másrészt viszont a választási kampánynak nincs sok köze az európai politikához. Az EP-választásokat Európa-szerte viszonylagos érdektelenség övezi, pedig a testület már korántsem olyan súlytalan mint korábban: a lisszaboni szerződéssel a Parlament gyakorlatilag a Tanáccsal egyenrangú társjogalkotóvá lépett elő.

 

 

Mik a legfontosabb hasonlóságok és különbségek az országgyűlési- és az EP-választások között? – tette fel az első kézenfekvő kérdést a beszélgetést moderáló Süveges Gergő. A rendszer felépítése és a választásra jogosultak köre is alapvetően eltér – szögezte le Bodnár Eszter, az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének oktatója. Az Európai Parlamentbe arányos rendszerben, listás szavazással választjuk a képviselőket, vagyis egy ország képez egy „választókerületet”, tehát Zalaegerszegtől Nyíregyházáig mindenki ugyanarra a listára szavaz. Ez az itthoni parlamenti választások listájához hasonlóan kötött lista, tehát nem lehet a listán belül a jelöltekre vonatkozó preferenciákat megjelölni. A tagállamok mintegy felében erre is lehetőség van, de Bodnár Eszter szerint a magyar választók úgysem nagyon élnének egy ilyen lehetőséggel, hiszen nálunk jellemzően inkább párt, semmint jelölt alapján szavaznak az emberek. Szerinte egyébként az ilyen arányos rendszer a legigazságosabb, hiszen pontosan tükrözi az adott pártok társadalmi támogatottságát.

 

Az arányos rendszer azért működőképes az Európai Parlament tekintetében, mert mivel az EP nem választ kormányt, így nincs meg a működőképes és stabil kormány iránti igény, amely a legtöbb választási rendszerben az arányosság torzítását indokolja – magyarázta Arató Krisztina, az ELTE Politikatudományi Intézetének munkatársa, hozzátéve: így a legfontosabb szempont a választói akarat minél pontosabb leképezése marad.

 

Az egységesen listás szavazás ellenére olyan nemzeti sajátosságok, mint a bekerülési küszöb viszont megmaradnak. Magyarország az öt százalékos küszöbbel a szigorúbb országok között van, sok tagállamban országban ennél alacsonyabb, vagy egyáltalán nincs is bekerülési küszöb. A Mandiner kérdésére Bodnár Eszter elmondta: a bekerülési küszöbnek az EP választáson nem igazán van jelentősége, mivel országonként viszonylag sok szavazó juttat be viszonylag kevés képviselőt az Európai Parlamentbe (Magyarország huszonegyet). Ez azt jelenti, hogy „implicit küszöb” mindenhol van, és gyakorlatilag, ha nem lenne az öt százalékos küszöb előírva Magyarországon, akkor is legalább ennyi szavazat kellene ahhoz, hogy valamelyik párt listája a huszonegy mandátum egyikét megnyerje.

 

Bodnár még egy fontos eltérést kiemelt a hazai választásokhoz képest: az EP-választáson a választójogosultak köre eltérő. Nem szavazhatnak ugyanis a Magyarországon lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok; pontosabban ők a lakcímük szerinti országban szavazhatnak annak az országnak a listáira. Emellett viszont itt szavazhatnak a Magyarországon élő tagállami állampolgárok.

 

Az eljárási szabályok viszont tagállamonként változnak, így például Magyarországon elég sok, országosan húszezer ajánlást kell összegyűjteniük azoknak a pártoknak, amelyek listát szeretnének állítani az EP-választásra – tette hozzá Bodnár.

 

 

Az EP-kampánnyal kapcsolatban Kende Tamás, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének oktatója rámutatott: a pártok sosem európai témákkal kampányolnak. Legfeljebb megfogalmaznak EU-ellenes vagy EU-barát attitűdöket, de nincsenek konkrét ígéretek egyes kérdésekben. A választópolgárok hozzáállása sokban függ attól is, hogy náluk épp hol tart a ciklus – magyarázta. Például nálunk így közvetlenül választás után elképzelhető, hogy azok, akik nem a győztesre szavaztak, utóbb úgy érzik, hogy „rosszul” szavaztak. Ezért a hazai választások utáni EP-választáson általában jellemző, hogy a győztes még jobban győz. Viszont ahol a ciklus közepére esik az EP-választás – amikor általában a legkevésbé népszerű a kormány – akkor ezt sokan a kormánypárt megbüntetésére használják.

 

A ciklus állásán kívül általában jellemző, hogy az európai politikával nem törődő vagy abból kiábrándult állampolgárok protest-szavazatot adnak le valamelyik euroszkeptikus pártra, sőt esetleg valamelyik viccpártra – mondta Kende, hozzátéve: az EP-választásokon mindig nagyon alacsony a részvétel, Közép- és Kelet Európában harminc százalék körüli, de Nyugat-Európában is ötven százalék alatt marad. Arató Krisztina viszont rámutatott: nem csak az EP-választások „örvendenek” ilyen érdektelenségnek, általános tendencia a politikától való elfordulás. Ugyan van egy állandó különbség a hazai és az európai választási részvétel közt, de mindkettő hasonló mértékben csökken. Arató arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyan távolinak tűnnek a tagállami állampolgárok számára az EU-s intézmények, de ez még önmagában nem ok a szavazástól való távolmaradásra. Mint mondta, a legtöbben a hazai intézményeket sem ismerik, tulajdonképpen ugyanaz az értékválasztáson alapuló politikai logika érvényesül mind az országgyűlési, mind az EP választásokkor.

 

 

Ugyan az Európai Bizottságot gyakran szokták a tagállamok kormányaihoz hasonlítani, ez a hasonlat azonban eléggé sántít. Az ugyan igaz, hogy a Bizottság a legfőbb politikai szereplő, a szerződések őre és a jogalkotás kezdeményezője, ugyanakkor tényleges végrehajtó potenciál hiányában nehezen hasonlítható egy kormányhoz. Közvetlenül ugyanis a Bizottság nem tudja rávenni a tagállamokat az uniós jog átültetésére és a tagságból fakadó kötelességek teljesítésére, erre az egyetlen eszköze, ha bepereli az érintett tagállamot az Európai Bíróság előtt (ez a hírhedt kötelezettségszegési eljárás).

 

A testület politikai összetételéből is egyértelműen látszik, hogy a Bizottság nem kormány. Nemzeti szinten ugyanis a választáson győztes erő alakíthat kormányt; ezekből a pártból vagy pártokból kerül ki a miniszterelnök és a miniszterek. Ehhez képest a Bizottságba tagállamonként egy biztost delegálnak a tagállami kormányok, így ennek a testületnek politikailag vegyes az összetétele, és az EP választások eredményét sem feltétlenül tükrözi. A nemzeti választásokon a pártoknak van egy miniszterelnök-jelöltjük, azonban az EP-választásokon ez eddig nem volt így. Most először viszont az EP-választáson is állíthatnak jelöltet a pártcsaládok az Európai Bizottság elnökének posztjára. A szocialisták Martin Schulzot, a néppártiak Jean-Claude Junckert jelölték.

 

 

Hogy ez a jelölés pontosan mit is jelent, arról Arató Krisztina a Mandiner kérdésére elmondta: jogi szempontból nincs változás, hiszen továbbra is a Tanács jelöli az Európai Bizottság elnökét a választáson győztes pártcsalád politikusai közül, akiről aztán a Parlament szavaz. Mivel az alapító szerződéseket átírni nagyon nehéz, széleskörű konszenzust igénylő bonyolult folyamat, ezért papíron nem, csak informális, politikai jelleggel vállalt most a Tanács „kötelezettséget” arra, hogy a választáson nyertes pártcsalád jelöltjét jelöli majd a posztra. Jogilag tehát semmi nem kötelezi erre a Tanácsot, politikailag azonban nehéz lenne megmagyarázni egy ellentétes döntést – magyarázta Arató, hozzátéve: ez a megoldás azt célozza, hogy a nemzetihez hasonló kormány-parlament kapcsolat legyen, de ez egyelőre csak politikai nyomásgyak eszköz és nem egy jogi intézmény.

 

Kende Tamás ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a történet nem áll meg a Bizottság elnökénél, azt is látni kell, hogy kik a Bizottság tagjai. Őket ugyanis a tagállami kormányok jelölik. Személyükbe ugyan van némi beleszólása a Bizottság elnökének, de alapvetően „hozott anyagból dolgozik”. Tehát a Bizottságban lesznek olyan biztosok, akik a Bizottság elnökével és az EP-többséggel azonos, és olyanok is, akik eltérő politikai vonalat képviselnek. Korábban egyébként a várt biztosi pozícióhoz igazodó szakembereket jelöltek a kormányok, de miután sokszor volt példa a jelöléstől eltérő posztra való kinevezésre, így rászoktak, hogy politikusokat küldjenek. Ők úgyis mindenhez értenek, tehát ez fokozza a Bizottság szakértelmét – tette hozzá Kende a közönség derültségére.

 

 

Süveges megjegyezte, hogy most már érti, hogy miért harminc százalékos a részvétel az EP választáson, és zárásul a magyar lehetőségekről és Európa jövőjéről kérdezte a résztvevőket.

 

Az EP nem a nemzeti, hanem a közösségi érdekek képviseletére való – szögezte le Arató Krisztina. A nemzeti kormányok ugyanis a Tanácsban képviselik magukat, amely a másik fontos jogalkotó szerv. A parlamentben viszont elvileg nem számít, hogy melyik és mekkora országból jött az adott képviselő, bár senki nem tudja „szögre akasztani a nemzeti identitását” – tette hozzá a politológus. Mint mondta, azért előfordul, hogy nagyobb országok összefogják a jobb- és baloldali képviselőiket egy-egy általuk fontosnak tartott témában, például a fogyasztóvédelem területén. Azonban az európai érdekérvényesítésben „nem a méret a lényeg”, hanem hogy ki milyen szövetségeket tud kötni, és ki mennyire partnere a többi országnak egy adott ügyben: ez politikai ügyesség és megegyezési hajlandóság kérdése. Azt is elmondta, hogy Magyarország egyébként „általános kisebbségi komplexussal” küzd, hiszen egyáltalán nem számítunk kicsi államnak az EU-ban: több kisebb állam van Magyarországnál, mint ahány nagyobb.

 

A jövőre nézve Arató úgy vélekedett: a politikai unió lebontásától a föderációig három forgatókönyv van, de ő azt a mérsékelt verziót tartja legvalószínűbbnek, miszerint egyes fontos – a válság után főleg gazdasági – együttműködési területekre fog koncentrálni az EU, de lebontani nem fogja magát, és szövetségi állammá sem fejlődik.

 

Az együttműködési területekről Kende Tamás azt mondta: ezek nagy része olyan kérdés, ami az állampolgárokat egyáltalán nem érdekli: bankunió, költségvetési unió, pénzügyi unió – erről fog szólni leginkább a következő öt év. Ezek lényege, hogy az elmúlt évek és a gazdasági válság rossz tapasztalatait próbálják lekövetni a szabályozással: hogy ne kelljen például állami pénzből bankokat menteni, vagy hogy ne költekezzenek túl a tagállamok. Kende szerint egyébként a mostanában sokat emlegetett kétsebességes Európa egyáltalán nem tragédia. Hangsúlyozta: az EU-t hat nagyon hasonló állam számára hozták létre, ma viszont huszonnyolc nagyon különböző állam a tagja. A tagállamok teljesen más kulturális, történelmi és gazdasági fejlődésen mentek át, az egyetlen ami közös bennük, hogy Európában vannak. Éppen ezért nagyon nehéz őket egyetlen szabályrendszeren keresztül irányítani. Hozzátette: a monetáris unió tapasztalatai azt mutatják, hogy nem volt sikeres a közös pénz sem, mert az euróbevezetés bizonyos államok számára gazdasági káoszt okoz. A több sebesség tehát egyáltalán nem rossz egy ilyen nagy, és egyre bővülő közösség számára.