Csak közterületen sétált a Szebb Jövőért Egyesület

2014. április 25. 11:10

A Gyulai Törvényszék elutasította az ügyész keresetét, melyben a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását kérte. Az indokolás szerint az egyesület tagjai nem folytattak félelemkeltő tevékenységet, mikor főleg romák lakta településeken felvonultak. A bíróság szerint „a közterületen való séta” csak rendkívüli esetekben korlátozható.

2014. április 25. 11:10

A Békés Megyei Ügyészség keresetében a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását kérte a bíróságtól. Az egyesület többször felvonult többségében romák lakta településeken, például Gyöngyöspatán, amit a helyi romák és jogvédő szervezetek is félelemkeltőnek tartottak. Az ügyészség álláspontja szerint az egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, működése sérti a romák emberi méltóságát, az emberek között faji alapon megkülönböztetést tesz, és visszaél az egyesülési joggal.

A Gyulai Törvényszék a keresetet nem látta megalapozottnak. Az ítélet indokolása szerint „a közterületen való séta” csak rendkívüli esetekben korlátozható, és a cigány telepeken való felvonulás nem tartozik ezek közé. A per tárgya volt az is, hogy az egyesület – egyébként törvényellenes módon – a Jobbik rendezvényeit biztosítja. A párt és szervezet közti kapcsolatot azonban a törvényszék nem látta bizonyítottnak.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Az Index több jogvédő szervezet jogászát is megszólaltatta, akik szerint az ítéletet jegyző bíró, Mucsi Erika több előítéletes, rasszista kijelentést is tett az indokolásban, ez pedig megkérdőjelezi a bíró alkalmasságát.

A Mandiner érdeklődésére a Gyulai Törvényszék szóvivője azt közölte: az ügy jogerős befejezéséig semmilyen intézkedés nem várható. A másodfokú jogerős ítélet után fognak arról dönteni, hogy az eljáró bíró ellen kezdeményeznek-e valamilyen intézkedést.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2014. április 28. 00:55
"Az Index több jogvédő szervezet jogászát is megszólaltatta, akik szerint az ítéletet jegyző bíró, Mucsi Erika több előítéletes, rasszista kijelentést is tett az indokolásban, ez pedig megkérdőjelezi a bíró alkalmasságát." Vagy a "jogászok" alkalmassága kérdőjelezhető meg, mivel ha nem tetszik nekik az ítélet, a konkrétumok helyett dobálóznak az ilyen általános szöveggel...
Ángyán Páván
2014. április 27. 14:11
Semmi szükség semmiféle szarházi munkásőrségre. Ezek a Svejkek még csak nem is dolgoznak.
kukagyerek
2014. április 27. 14:11
„a közterületen való séta” csak rendkívüli esetekben korlátozható." ...... Majd a felcsúti stadion-pata teremt ilyen rendkívüli eseteteket, és máris lehet korlátozni. (Mint a Magyar Gárdát)
thymian
2014. április 27. 14:11
"mit a helyi romák és jogvédő szervezetek is félelemkeltőnek tartottak" A helyi magyarok pedig a két említettet tartják félelemkeltőnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!