Haditechnikát szállítanak Krímbe az oroszok

2014. március 14. 09:47

Orosz haditechnikát, többek között rakétákat és páncélozott járműveket szállító szerelvény indult útnak péntek reggel a Krím belsejébe. Közben két orosz légitársaság gépei az orosz hatóságok ajánlása nyomán az ukrán légtér megkerülésével közlekednek.

2014. március 14. 09:47

Orosz haditechnikát szállító szerelvény indult útnak péntek reggel a Krím belsejébe a félsziget keleti részén fekvő Kercs városából – jelentette az ukrán média. 

A híradások szerint Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán védelmi minisztérium krími médiaközpontjának vezetője kercsi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szerelvény 14 darab Sz-300-as légvédelmi üteget, 4 páncélozott járművet és 13 katonai teherautót szállít. Az UNIAN hírügynökség szerint az észak-krími Dzsankojban is katonai konvojt láttak elhaladni, de nem tudni, hogy milyen irányban tart a gépkocsioszlop.

Az UNIAN egy másik forrásból úgy értesült, hogy Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket és nagy kaliberű lövegeket szállítanak Kercsből Ddzsankoj irányába. Dmitro Timcsuk, a kijevi Katonapolitikai Kutató Központ vezetője szerint a menetoszlopban 12 indító és 10 szállító-berakodó berendezés található. „A 9K57 Uragan rakéta-sorozatvető komoly dolog. Egy sortűzzel eltörölhető vele a föld színéről egy olyan város fele, mint Szimferopol” – írta Timcsuk Facebook-oldalán. Hozzátette: korábban a kutatóintézet úgy tudta, hogy csak Grad típusú rakétákkal rendelkeznek a megszálló orosz csapatok.

Az Aeroflot és a Transzaero orosz légitársaságok járatai csütörtöktől megváltoztatták útvonalukat: megkerülik Ukrajna légterét. Az intézkedés a krímiek kivételével nem vonatkozik az ukrajnai járatokra. Nem hivatalos értesülések szerint a légitársaságok az orosz hatóságok ajánlása nyomán döntöttek így. Az Oroszország és Ukrajna közötti légi járatok útvonala nem változott, csak a járatok száma csökkent.

Közben Anatolij Hricenko parlamenti képviselő, volt védelmi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy a Krímben nyoma veszett az Avtomajdan nevű autós kijevi mozgalom három aktivistájának. A három aktivistának annyit még sikerült tudatnia, hogy Szimferopol egyik utcáján három dzsip üldözte a gépkocsijukat, majd lövések hallatszottak. Az ukrán mobiltelefon-társaság adatai szerint az aktivisták – vagy legalábbis a telefonjaik – egy orosz katonák által nemrégiben elfoglalt területen vannak, egy szimferopoli címen. Az orosz katonai kiegészítő parancsnokságon tagadták, hogy Avtomajdan-aktivisták lennének náluk.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kálmán Szolga
2014. március 14. 13:38
DrDukcsik: "Ne keverd a szocsi olimpiat szolga." Nem én keverem hanem Robert Parry vezető amerikai oknyomozó újságíró, a Consortium News nevű független amerikai agytröszt honlapján, illetve az AlterNet amerikai hírportálján
Kálmán Szolga
2014. március 14. 13:36
A szerző szerint "hosszú és dicstelen az amerikai kormányzatnak a különböző megválasztott kormányok megdöntését támogató története". Példaként az iráni Mohamed Moszadek 1953-as, a guatemalai Arbenz 1954-es, a chilei Allende 1973-as, a haiti Aristide kétszeri, a venezuelai Chávez 2002-es rövid időre történő, a hondurasi Zelaya 2009-es, illetve az egyiptomi Murszi 2013-as megbuktatását idézi, hozzátéve, hogy Janukovics után az új célpont várhatóan a Nicolas Maduro venezuelai elnök lesz. http://www.komlomedia.hu/hir.php?hir=4452
Kálmán Szolga
2014. március 14. 13:36
Az amerikai média szerepét elemezve - a Szabad Európa Rádiónak és a Szabadság Rádiónak Ronald Reagan elnöksége, a hidegháború idején játszott szerepére és Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalásaira is utalva - Parry idézi a The Washington Post február 24-i vezércikkét. Szerinte a szerkesztők "demokratikusnak" nevezik a demokratikusan megválasztott elnök megdöntését, és vigaszt merítenek a törvényhozás "demokratikus" lépéseiben, "miközben a szavazás a kormányzati épületeknél járőröző neonáci rohamosztagok vigyázó szeme előtt folyt".
Kálmán Szolga
2014. március 14. 13:35
A szerző szerint míg Janukovics és több más támogatója az életét féltve elmenekült, az ellenzéki pártok megszerezték az ellenőrzést a parlament felett, és szinte egyhangúlag "drákói" törvényeket fogadtak el, míg a környéken a "neonácik" járőröztek. "Az amerikai média mindezt egy zsarnok elleni népfelkelésként taglalta, nem pedig erőszakos szélsőségesek közreműködésével végrehajtott államcsínyként". "A feje tetejére állított amerikai médiában a demokratikusan megválasztott elnök diktátor, a közvetlen szavazáson megválasztott elnököt megdöntő puccsisták pedig +demokrácia-párti+ aktivisták" - így Parry.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!