A Szentszék és a Vatikán gazdasági ügyeit koordináló titkárságot Ferenc pápa február 24-én hozta létre, Fidelis dispensator et prudens kezdetű motu propriójával. A szerv vezetője – prefektusi címmel – George Pell bíboros. Mellé most Ferenc pápa kinevezte Alfred Xuereb prelátust, saját személyi titkárát főtitkárnak. Pell bíboros és Xuereb prelátus kinevezésének határozatait március 3-án tették közzé.
Prefektusként a bíboros rendelkezik a Fidelis dispensator et prudens apostoli levél, illetve a Pastor bonus kezdetű apostoli konstitúció, valamint az új dikasztérium jóváhagyott statútumai által biztosított jogokkal és kötelességekkel. Ezzel a dekrétummal a pápa hatályon kívül helyezett és semmissé nyilvánított minden más kinevezést, amely összeegyeztethetetlen a bíboros prefektus megbízatással.
A Gazdasági Titkárság prelátus főtitkárának feladata, hogy segítse a bíboros prefektus munkáját. Ebben a megbízatásában a prelátus főtitkár rendelkezik az új dikasztérium jóváhagyott statútumai által felállított minden joggal és kötelességgel.
Ezzel együtt a Szentszék közleménye szerint a vatikáni pénzintézet, az IOR (Vallási Művek Intézete) bíborosi bizottságának tagjai Santos Abril y Castelló bíborost nevezték ki elnökükké.