„Ilyen egyszerű lenne: az erdélyi magyarság ellensége a nemzetállamot építő román politika? Egy korábbi beszélgetésünkben éppen arra utalt, hogy sokszor önmagunk ellenségei vagyunk.
Kató Béla: Nincs ellentmondás. A külső elnyomás és a belső gyengeségeink egyszerre keserítik az életünket. Minden bajunkat nyilván nem lehet a körülöttünk élőkre fogni. Elsőként mindig a magunk megújulásával kell foglalkoznunk, akkor várhatunk el másoktól is változást, vagy legalább annyit, hogy komolyan vegyenek minket.
Csűry István: Nemcsak a köröttünk élőket vagyunk hajlamosak hibáztatni, hanem gyakran a múltnak is nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kelleténél. Ma is sokan szidják a kommunizmust, és bár okkal teszik ezt, mégis szó nélkül mennek el amellett, ami a kommunistáknak is bűnük volt és nekünk is az. Az istentelenség sajnos itt van velünk a mai világban is, sőt a korábbinál is alattomosabban támadó módon. A problémák gyökere ez. A feladatunk ezért az, hogy a magyarságnak ebben a fogyatkozó, sokfelől támadott állapotában rámutassunk arra az erőforrásra, amely nem valamiféle tartalék, hanem felülről érkező erő. Újra fel kell emelni lehorgasztott fejünket, és Isten felé kell fordítani tekintetünket.
Hogyan folyik a kapcsolattartás a református egyház és a vele ellenséges román államhatalom között?
Cs. I.: A miniszterelnök alá tartozó egyházügyi államtitkárságon keresztül, ahol korábban, amíg az RMDSZ kormányon volt, egy magyar munkatárs segítette az ügyeinket. Azóta viszont nincs ott erős emberünk, aminek nagyon érezzük a hiányát, ezért a jelenlegi helyzetben még intenzívebben fordulunk a nyilvánossághoz.
K. B.: A kapcsolattartás formailag talán kielégítő, de a tartalom még nem győzött meg minket arról, hogy valóban az ortodox egyházzal azonos elbánásban részesülnénk, amely, ha kimondatlanul is, de gyakorlatilag államegyházként működik, és ez komoly privilégiumokat jelent számára. Elég, ha csak az állam és az ortodoxok között megkötött, az oktatást vagy a szociális ellátást érintő különmegállapodásokra gondolunk, vagy arra, hogy állami támogatással nyolcszáz ortodox templom épül egyszerre Romániában, míg mi azt a két-három kis templomunkat is alig bírjuk befejezni. Az állam nem hajlandó elismerni a református oktatás több évszázados hagyományait sem, ami szintén folyamatos feszültségforrást jelent közöttünk, a szociális intézményeink fenntartásához pedig nem ad kellő támogatást. Persze az intézményeink finanszírozását magunk is megoldanánk, ha rendben lezajlott volna a vagyon-visszaszármaztatás, de az állami apparátus ezt is ott akadályozza, ahol csak tudja. Egyik kolozsvári ingatlanunkat néhány hete, tizenkét év pereskedés után kaptuk vissza, ami óriási idő- és pénzveszteség számunkra.
Az EVT-ben a protestáns és görögkeleti egyházak együtt járják az ökumené útját. Elképzelhetetlen, hogy a nagy tekintéllyel bíró román ortodoxok felszólaljanak a kisebbségi magyar egyházakat érő megkülönböztetés ellen?
K. B.: A nemzetközi és felekezetközi fórumokon – általános közép-kelet-európai szokás ez, de Románia különösen jól teljesít ezen a téren – gyakran a szebbik arcunkat mutatjuk, ám a hétköznapi valóság jóval árnyaltabb ennél. A 2007-es nagyszebeni ökumenikus nagygyűlés óta kérjük, hogy jöjjön létre egy ökumenikus tanács Romániában. Eddig csak a Romániai Vallási Felekezetek Tanácsára futotta, ami évente egyszer az ortodox pátriárka elnöklete alatt ül össze. Néhány konkrét kérdésben azért sikerült már közös álláspontot kialakítanunk. A mélyebb közeledésre akkor kerülhet majd sor, ha az ortodoxoknak is valamilyen érdeke fűződik hozzá. Ez talán nem is utópia: bár Romániában és keleten erős az ortodox egyház, de a világ jelentős részén a protestánsok vannak többségben. Márpedig a keresztyén értékrend európai vagy globális képviseletében nem boldogulhatunk egymás nélkül.”